Én azt hittem, hogy nem félek az egerektől, de a mai nap erre rácáfolt. Ugyanis megint van (volt) egerünk, amelyik kijárt a falból a konyhába inni. Ezt onnan szoktuk tudni biztosan, hogy Csili ilyenkor felugrik a csap mellé és izgatottan nézelődik, meg vernyákol. Amúgy már hetek óta beszéljük Gáborral, hogy veszünk egércsapdát, mert volt, hogy éjszaka is egy órán keresztül virrasztottunk, olyan hangosan rágcsált felettünk a falban az egér. Nekem már látomásaim voltak, hogy az egér már a szobában, a fejem felett van, de aztán tuti nem így volt. Vagy hát egyáltalán nem biztos, mert aztán amikor a macskák reggel bejöttek a hálónkba, akkor az ágy feletti részen nagyon izgatottan szimatoltak. Na mindegy... A lényeg, hogy beszéltük, hogy kell egércsapda és én utána is néztem akkor a neten. Nagyon jókat lehet kapni. A kis fémdobozos tetszett a legjobban, abból nem tudja kirágni magát és nem is esik bántódása, viszont olvastam, hogy minél hamarabb ajánlott kiengedni belőle az egeret, hogy ne stresszelje magát halálra szegény.
És ma nagyon megbántam, hogy eddig még nem vettük meg. Ugyanis ahogy az elején írtam, biztosra tudtam, hogy egér van a konyhában, mivel a macskát sehogy sem lehetett onnan eltávolítani. Annyira nem is foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy úgyse tudok semmit tenni. Mígnem Csili elkapta, de a galád nem kinyírta rögtön, hanem odahozta a nappaliba "játszani". Az egér persze elszaladt, én halálra rémültem, a macska kajtatta. Ezt a macska-egér játékot (szó szerint) csinálták még órákig, én már nagyon-nagyon sajnáltam az egeret, de megfogni nem mertem, arról nem is beszélve, hogy nem is tudtam volna. A konyhából rohantak a nappaliba, majd vissza és ez ment kb. 3 órán keresztül. Közben a macska többször elkapta szegény egeret, de mindig el is engedte. Mire hazajött Gábor, én már tiszta ideg voltam, mert nem tudtam a nappaliban leülni a gyerekkel játszani, hiszen keresztül-kasul rohant az egér, nyomában a macskával. Aztán amikor épp a konyhában voltam, mondta Gábor, hogy sikerült megfognia, siessek, hozzak egy befőttes üveget, abban kivisszük. Csak hát nyilván azért tudta Gábor is megfogni, mert már meghalt szegény :(. Nagyon sajnáltam, helyes kisegér volt.
Ó, szegényke. Ezek a csibész cicák……
VálaszTörlésSzerintem a sztorinak még nincs vége. A földszinten egy egér kirágta az teraszajtó alsó részét. Mondta anyósom, hogy tegnap még látta is, kintről nézett befelé. Bátor jószág.
TörlésAztán nálunk sincs szerintem vége a murinak, Csili ma is feltűnően sokat nézelődött a konyhában.