szerda, november 15

szerdai történések

 Én nagyon élveztem, hogy több mint egy napig csak kettesben lehettem a babámmal. Olyan szépen folydogált a nap, délelőtt egy nagyot aludt, délután eltologattam a babakocsiban és egy órát (!) aludt, utána pedig este is letettem és meg sem mukkant. Egész nap egy tündér volt, mindent (!) megevett, amit kínáltam neki, csomót játszottunk, segített takarítani. Akkor is minden jó, ha apával vagyunk együtt hármasban, de amikor csak ketten, akkor úgy rá tud hangolódni az én nyugalmamra és csendességemre, hogy csak na. Totál másik gyerek lesz belőle. 

Még a mai nap is így indult, aztán Gábor hazajött és elment aludni, mi meg folytattuk ketten a ténykedést a nappaliban és a konyhában. A sütőbe bedobtam egy tepsi szalonnás krumplit jó sok hagymával, közben kimostam a nagy plüss cápámat, mert Lehel múltkor kiszúrta a vendégszobában és láttam, hogy szerette volna megfogni. Mikor Gábor felkelt, akkor elmentünk a Jsykbe és vettünk végre egy kényelmes matracot az ágyunkba. Igaz, készleten sajnos nem volt, így várnunk kell rá másfél hete, de én már annak örülök, hogy megvettük és tuti meglesz! Mert ez a matracvásárlás is tolódik már az ideje. Igaz, már félretettük rá a pénzt hónapokkal ezelőtt, de valami mindig volt, ami kicsit megingatta a pénzügyi helyzetünket. Most ugye arra vártunk, hogy Gábor kapjon munkát. És mivel felvették és neki is tetszik (de képzeljétek, pont rá esik december 24!! :((), ezért hátradőlve és nyugodt szívvel ma kiválasztottuk életünk matracát, amin terveink szerint legalább 20 évig fogunk feküdni.

Most meg este 6 óra múlt, jönnek a szokásos körök, megyünk Lehellel fürdeni, játék, vacsora, altatás. Holnap Gábor megint dolgozik, így egész nap távol lesz, én pedig délre megyek be a városba orvoshoz, úgyhogy Lehel holnap a nagymamával lesz egész délután. 
 


5 megjegyzés:

  1. Ne haragudj, hogy ezzel kapcsolatban írok, de néztem a képet. Nem tudom melyik szemed fájt, de a jobbon látszik, hogy nincs rendben. Azt sem tudom végül voltál-e orvosnál, de valami nem stimmel így ránézésre. Lehel cuki:) Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gabi, köszönöm az aggódást, nem voltam vele, mert vasárnap óta rendben van.
      Nekem a szemem/fejem sajnos ilyen születésem óta, az egyik szemem nagyobb mint a másik,ez van. 🙂

      Törlés
  2. Rendben:) nem is a méretkülönbség (az nem feltűnő, nem is vettem észre), hanem picit duzzadtabbnak látom, de akkor tévedtem. Jó egészséget:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha fáradt vagyok, jobban kijön a különbség, de néha meg nem annyira feltűnő. De Gábor így is szokott Kis Columbonak hívni ! :D
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Lehel nagyon szép, és nagyon nagy kisfiú. :-))

    VálaszTörlés