be merry and bright

  Azt érzem, hogy valahogy kicsúszik a kezem közül minden és hiába ígérgettem meg magamnak, hogy nem fogok semmire rástresszelni, valahogy mégsem megy. És itt most nem arról van szó, hogy háromfélét akarok sütni meg négyfélét főzni és csillogó-villogó lakást meg akármit...hanem valahogy csak egy kis ünnepi érzést, hangulatot, hármasban, hogy legalább a gyereknek kész legyen az ajándék, fel legyen díszítve a fa és mondjuk ne egy rumlis asztal szélén együnk majd. De most (ma és tegnap, meg tegnapelőtt) valahogy azt érzem, hogy nem tudom ezt sem megugrani. Egyelőre én nem látom, hogy a matatófal bármikor is elkészülne. Pár napja már megvettünk hozzá mindent, de Gábor hétfőn dolgozik, kedden használhatatlan, illetve bevállalt egy munkát még csütörtök-péntekre és mi ugye most szombaton karácsonyozunk. Mondtam már neki a héten vagy háromszor, hogy mikor lesz kész mégis? (Ezt nem ilyen számonkérően, hanem nagyon kedvesen, nyugiban, amikor épp kávéztunk, hogy szerinte mégis hogy lesz, amikor itthon se lesz?) Azt mondta, hogy ne aggódjak, kész lesz. Én viszont aggódom, mert ő 10-ből 9-szer egyszerűen rosszul méri fel az idejét és a feladatait. Tudom, hogy milyen, na. Én meg nem tudom úgy csinálni, hogy közben a gyerekkel vagyok egész nap és ott van még mellette a többi feladatom is. 

Az is baromira irritál, hogy 24-én nagy családi karácsonyt tartunk. Jó, én kis családból jövök és amúgy is mit akarok, hisz' nálam 24-én úgyis részegek voltak a szüleim, szóval nem mindegy akkor nekem....de nem mindegy. Mert szerintem, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy számomra (mert mindenki számára más és más a 24-e) a szűk családé és nekem iszonyúan furcsa és érthetetlen, hogy miért jön át az összes testvér a gyerekekkel együtt. Amikor valahol náluk is az előbbi a tradíció, hiszen eddig 24-én mindenki otthon karizott a kis családjával. Egyébként egy dolog van, ami úgy érzem, hogy megment ebben az egészben és ez pont az, hogy Gábor 24-én dolgozik, viszont délután már hazajöhet az egésznapos munka helyett és úgy érzem, hogy mivel emiatt már amúgy is el lenne szúrva a szenteste, így kb. édesmindegy, hogy aznap lesz a családi átjáróház nálunk. De én mondjuk akkor se értem, hogy pl. Gábor húga a gyerekeinek nem tart szentestét otthon, nincs ajándékozás vagy mi? Mert én mondjuk nem vágynék arra, hogy a hármunk kis karácsonyán, amikor pl. Lehel kibontja majd, amit tőlünk kap, meg mi Gáborral egymás ajándékát, akkor közben itt üljön a másik három tesó, nagyi, nagypapi és az unokatesók. Nekem ők ketten a legbelsőbb komfortzónámhoz tartoznak és egyszerűen igénylem azt, hogy a szenteste csak rólunk, hármunkról szóljon. Szóval ezen is stresszelek és pár napja volt már egy olyan érzésem is, hogy egyszerűen nincs is kedvem semmihez. 

Meg őszintén, tudom, hogy hülyén hangzik, de egyszerűen haragszom azért, hogy Gábor vállalt csütörtökre és péntekre munkát. Miért nem megy utána való héten vagy miért nem ment most a héten? Pont akkor kell, persze, értsem meg. Tudom, hogy jó pénz, de meg fogja húzni és tudom, hogy elmegy majd hajnalban és este fog olyan fáradtan hazaérni, hogy csak eszik és megy is aludni. De én már nem tudom, lehet tényleg velem van a baj...és jól meg kéne gondolnom az egészet és hagyni, hogy történjen minden úgy, ahogy történik, és nem stresszelni és semmi... De valahol végig az van bennem, hogy mégis csak ez a kisfiam első karácsonya. És egyszerűen csak nem így képzeltem el.

 

Más dolgok is vannak egyébként, amik éjszaka felébresztenek és addig-addig gyötrik az agyamat, míg végül ki kell jönnöm a hálóból egy nagyot sírni. Utána mindig jobb és már kisebbnek is tűnik a probléma. De ettől még nem szűnik meg.