hol van már a tavalyi hó?

  Már egy ideje szerettem volna írni, de csak most adódott rá alkalom. Ma reggel korán keltünk Lehellel, összekaptuk magunkat, majd beültünk az autóba és elmentünk bevásárolni. Tegnap akartam, de full beteg voltam, nem is értem hogy gyógyultam ki egy nap alatt abból az állapotból, amiben tegnap voltam? A lényeg, hogy azért is sietni akartam, mert itt mifelénk délelőttre esetlegesen újfent ónos esőt jósoltak, meg Gábor is jött haza munkából a délelőtt folyamán, így addigra szerettem volna hazaérni. És milyen jól tettem, hogy ma reggel mentünk, mert szinte üres volt az egész Tesco, a patika is, minden. Nagyon kényelmes volt így vásárolni, ráadásul Lehel is annyira közreműködő volt végig, meg le is kötötte őt a bolt, hogy egyáltalán nem volt hátráltató tényező, hogy a bevásárlókocsiban ül. Nagyon gördülékenyen ment minden, kicsit még nézelődni is tudtam a vásárolandó dolgokon felül, fizetéskor meg csak átcsippantottam a szkennerről a kódot és szinte mehettünk is (ezért nagyon szeretem a Tescot, lehetne ilyen máshol is). Közben egészen véletlenül úgy időzítettem, hogy mire betettem a gyereket a kocsiba és bepakoltam a csomagtartóba, Gábor is pont akkortájt járt hazafelé, így leszállt a buszról és onnantól együtt jöttünk haza hármasban. Aztán csaptunk itthon egy hatalmas kései reggelit (Lehelnek második reggelit), nagy bögre kávéval, aztán kicsit tettünk-vettünk, majd Gábor elvonult most aludni, mire fel sikerült a gyereket is elaltatnom. Így ők most ketten bent pihennek a hálóban, nekem meg van egy-másfél órám, hogy azt csináljak, amit akarok. A lakás persze szalad, látni kéne az étkezőasztalt és környékét, meg a szárítóról is le kéne szedni a ruhákat és felrakni ebédre a borsófőzeléket, de...most akkor is szánok magamra egy órát.

Szóval tegnap beteg voltam, illetve már tegnapelőtt délután elkapott valami nyavalya. Minden végtagom fájt, felkelni alig bírtam és hát iszonyúan ment a hasam, pedig ilyet kb. szökőévente egyszer szoktam elkapni. Lázam nem volt, legalábbis amikor mértem, akkor nem, de rendesen rázott a hideg és három rétegben aludtam (szóval valószínűleg mégis volt lázam). És itthon voltam egyedül a gyerekkel, mert Gábor pont dolgozott és a nagyi is, úgyhogy a tegnapi napom az katasztrófa volt...fél óráig szedtem össze magam, hogy mondjuk kicseréljem Lehel pelusát és a pelusozás aztán újabb fél óráig tartott a kis ficánkával. Ha feküdtem, még elviselhető volt, de amint felültem, máris lüktetett a fejem és rándult görcsbe a gyomrom. Nagy szerencse, hogy előző napról még volt ebédünk, így nem kellett a gyereknek főzni, én meg ugye nem ettem kb. semmit. Estére valamennyire már jobban lettem, de ahogy a gyerek elaludt fél 8 körül, én is dőltem be a ágyba és kb. fél perc alatt elaludtam (mondjuk napközben tudtam egyszer pihenni, amíg Lehel is aludt). Mára meg elvágták és visszajött az étvágyam, nem fáj a fejem, se semmim és bennem is marad a kaja, sőt, még kávét is mertem inni. Nem tudom mik nálam ezek a titokzatos egynapos betegségek, de ugye január első hetében is beteg voltam egy-másfél napig lázzal és izom-, meg végtagfájdalommal. Mondjuk régebben is hamar túljutottam a betegségeken, általánosban és középsuliban is én voltam az, aki a legkevesebbet hiányzott betegség miatt, pedig akkor nagyon szerettem volna beteg lenni és otthon maradni, mint az osztálytársaim. Egy alkalom volt, amikor majdnem 3-4 hétig beteg voltam, tüdőgyulladással, meg minden egyébbel, na az horror volt, de akkor már dolgozó felnőtt voltam, ráadásul egyedül éltem és ez azért is volt szörnyű.

Más.

Az elmúlt egy hét amúgy nagyon eseménydúsan telt és csak kapkodom a fejem, hogy már január 24-e van?? Azaz már egy hónapja volt karácsony? Nahát. 

 

Pénteken voltunk nővéremmel moziban és sikerült egy se füle, se farka filmet választani (az új Nicolas Cage-filmet, ne nézzétek meg!), valamint ettünk gírosz tálat ebédre, amire egy hete készültem már, olyan régen ettem gíroszt, annyira kívántam, de ez életem legrosszabb gírosza volt (sótlan, íztelen, 2800 forintért egy icipici adag, sali alig, rizs alig), szóval az Aréna plázában véletlenül se egyetek gíroszt, ha arra jártok! De mégis a nap az nagyon jól sikerült, sokat dumcsiztunk és nevettünk, illetve a Gurunál még mindig ugyanolyan finom a palacsinta, mint tíz éve, úgyhogy azért csak jutott valami kulináris élvezet erre a napra. Vonattal mentünk és vonattal jöttünk, mert Gábor lenyúlta aznapra a kocsimat a babával együtt és ment egy kört a haveroknál, fiú napot tartottak ugyanis. Este pedig senkit nem kellett altatni, én kidőltem a pláza után, Lehel meg úgy pörgött egész nap az apjával, hogy nem aludt semmit (és amúgy se igazán tudja őt az apja elaltatni), Gábor meg a gyerek miatt lett hulla, így ő kb. elsőnek dőlt ki hármunk közül. (Viccesek voltak az üzenetei, amiket írt, amíg ültem moziban: "nem alszik" "nem alszik el a hangomra" "nem tudok énekelni" "pörög" "nem bírom elaltatni").

 

Hétvégére leesett a hó, úgyhogy szombat reggel elővettük a szánkót és kimentünk vele ide a közeli kis dombra. Ez még Gábor régi gyerekkori szánkója. Én viszont egyszer ráültem, hogy lecsússzak, de olyan idegen és ijesztő érzés volt a csúszás, hogy szomorúan jöttem rá, hogy én szerintem még sose szánkóztam, emlékeim sincsenek róla. Úgyhogy Gábor csúszkált a babával, én meg segítettem visszahúzni a szánkót a dombtetőre, hogy legalább egy kis testmozgás legyen, ha már nem szánkózok. Lehel szerintem élvezte, bár a dombon is inkább a többi gyereket nézte végig, velük volt elfoglalva. Aztán délután még elmentünk egy nagyobb sétára, amivel jól megszívtuk, mert iszonyúan csúszott mindenfelé. Vittük Csubit is, aki meg ugye örömében folyamatosan ugrált a póráz végén, így nem tudtam eldönteni melyik a könnyebb, a 30 kilós szökkenő kutyával csúszkálni, vagy a böhöm babakocsival egyensúlyozni a jégen. Gyakran cserélgettük őket Gáborral, aztán egyszer mégiscsak hazaértünk épségben. Apropó Csubi, hétfőn be lett oltva és chippelve, így már hivatalosan is a mi kutyánk. Már itt lakik az első házban lent, Gábor szüleivel és az öreg kaukázusival. Nagyon szeret mindenkit, igazi pusziosztó lett és nagyon okos, figyelmes, tanulékony, na meg jól ki van már kerekedve.

 

Ami még szuper volt, hogy hétfő reggel elmentünk úszni az Aquaworldbe hármasban. Lehel annyira nagyon élvezi és imádja a vizet, hogy már amikor kijövünk az öltözőből és meglátja a medencéket, hangosan sikítozni kezd örömében, látni kéne olyankor! Kb. másfél órát voltunk bent a vízben, szóval elég jól elfáradtunk mindannyian, de nagyon jó kis napindító volt, csak hát aznap délutánra lettem beteg, de szerencsére legalább Lehel és Gábor nem kapták el. 

 

csúszás után