vasárnap, január 28

vasárnap

 Reggel 6:20-kor arra ébredtünk, hogy Lehel gagyarászva ugrándozik közöttünk, este ugyanis játszottunk vele az ágyban párnacsatát, amit végigkacagott és úgy tűnt, soha nem akarja abbahagyni. Szerintem emlékezett rá és ma reggel újra ezt akarta játszani. Aztán kijöttünk reggelizni, majd elmentünk egy jó nagy sétára, vittük a kutyát is. Végre elállt az a hatalmas szél, ami tegnap volt és ami miatt nekem egész nap rosszkedvem volt. Ma hétágra süt a nap és szinte meleg van, úgyhogy mindenkinek nagyon jól esett a séta. Délelőtt sütöttem egy adag amerikai csokis kekszet, amiből már túl sokat ettem, de olyan finom lett, hogy egyszerűen nem tudom megállni. Pedig már 3 kilót fogytam. Na most majd jól visszajön, főleg, hogy a fiúk pulled porkot is csinálnak délután, mert vendéget várunk. Agyrém, nem lehet ebben a házban diétázni. Ha végre mi nem sütünk/főzünk valami finomat, akkor tuti a mama áll neki fánkot/lángost/palacsintát sütni, vagy ha ő sem, akkor 100%, hogy Gábor öccse süt hamburgert, pizzát vagy egy halom krumplis pogácsát. Mondjuk volt már olyan időszakom, hogy szépen megálltam és nem kértem belőle, de ez az időszak sajnos nem most van. 

Lehel viszont annyira rákapcsolt az elevenségre és a tempóra (magyarán nagyon ügyes!), hogy most csak kapkodjuk a fejünket, hogy mennyi nem-bababiztos dolog van még a lakásunkban. Az üveges vitrin már zárva van egy ideje és a csigalépcső széle is hetek óra hungarocellel védett, de a csigalépcsőre a tényleges rács csak múlt héten került fel. Ami még égető, hogy a szobára, ahol a macskaalom van, kell vennünk egy zárat, ami a cicákat nem, de a gyereket kizárja. Valamint természetesen a fürdőszoba még a kedvenc helye, viszont a tisztítószerek kérdése még nem megoldott. Egy faliszekrényt akartunk feltenni a wc fölé. Gábor mondta, hogy van is lent a pincében egy használt, pont oda illik. Ma délelőtt felcipelték a fiúk, feltették. Nem volt egy szép darab, de csak ideiglenesnek gondoltunk, mert úgyis tervezzük a fürdőszoba felújítását. Szóval felkerült, de nekem valahogy nem tetszett. Kérdezem Gábort, hogy nem fog ez leszakadni? Mondja Gábor, hogy nem, mire picit megrángatta, hogy biztosan stabil-e, a szekrény viszont azzal a lendülettel zuhant is le. Úgyhogy mégiscsak venni kell oda egy újat. Én szerintem holnap délelőtt is el nézek a Mömaxba nézelődni kicsit, úgyis szeretnék venni egy-két rongyszőnyeget is itthonra és akkor lecsekkolom a kínálatot. 

Amúgy csomó tervem van a jövő hétre, de nem kell nagy dolgokra gondolni. Csak ilyesmiket szeretnék, hogy tovább kísérletezni a konyhában egészséges receptekkel (múltkor pl. készítettem vega tepsis burritot és isteni finom volt), venni egy szép 2024-es tervezőt, elmenni edzeni, illetve elkezdeni berendezni a tetőteret edzőteremnek (ezt már Gáborral megbeszéltük, csak jól lenne már haladni is vele), meg el akarok jutni parfümöt is vásárolni, és meg akarom nézni a Gilmore Girls-t, valahogy kedvet kaptam hozzá. Megyünk színházba is a héten és hát ha ilyen csodás idő lesz, akkor valamelyik nap kirándulni is jó lenne egyet hármasban. 💚

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése