egy évvel ezelőtt

  Egy évvel ezelőtt ilyenkor már bent feküdtem a kórházban és valahogy ilyentájt kezdték meg az orvosok az indítást. Emlékszem, hogy azon az éjszakán kb. semmit nem aludtam az izgalomtól, a fájdalomtól és a szülőszoba zajaitól...de erről már régóta írok egy posztot, talán nemsokára kész lesz és akkor majd megosztom.

Most pedig, egy évvel azután, hogy tele izgalommal vártam a kisfiam megszületését, itthon teszek-veszek, hogy minden klassz legyen a holnapi ünneplésre. Mindennek ellenére mondjuk nem tudom, hogy a mai napot hogy képzeltem el, amikor egyedül voltam egész nap a kicsivel és közben gőzerővel készülődni akartam. Hiszen a nap olyan volt, mint bármelyik másik, amikor kettesben vagyok vele. Korán keltünk, ettünk-ittunk, sétáltunk, játszottunk, aludtunk, ebédeltünk, kimentünk a játszótérre, haza, uzsi, játék, vacsi, fürdés, alvás. És én mind ezek mellett tortát akartam sütni, meg összerakni a muszakát, meg a hetvenhat darab házimunkát is megcsinálni. Oké, abban a másfél órában, amíg Lehel aludt napközben, megsütöttem a piskótát, de utána a túrókrém már úgy készült, hogy közben Lehel kipakolta a fél konyhát és tizenhétszer szaladtam utána, hogy levegyem a kanapéról. Innentől Gábor anyukája besegített és együtt csináltuk tovább a tortát, a máz nem is sikerült elsőre, úgyhogy új máz kellett, amit a mama már egyedül oldott meg és végül ő is fedte be. Szép lett amúgy, szerintem szebb, mintha én csináltam volna egyedül idegesen és kapkodva. Miután most Lehel este elaludt, gyorsan megfőztem a muszakához a ragut, a többit majd holnap délelőtt...meg felfújtam a maradék lufikat, amik közül kettő kipukkadt fújás közben, úgyhogy majdnem szívrohamot kaptam. Aztán fürdés helyett, nehogy Lehel felsírjon, csak gyorsan lezuhanyoztam, majd mivel benéztem hozzá és szépen aludt, ezért még gyorsan rendbe vágtam a konyhát, lepucoltam az egész tűzhelyet, kitakarítottam a mosogatógépet (mert már egy ideje nem mos szépen), összehajtogattam a ruhákat és kitakarítottam a macskaalmot is, amiért a macskák azt hitték, hogy újra adok kaját nekik, de nem akartam, viszont addig tekergőztek előttem, míg végül mégis adtam második vacsorát, úgyhogy most végre elégedetten lepihentek. Úgyhogy én is lepihenek most már, jó éjszakát!