blogvember 01

   A tegnapi napom enyhén szólva nem életem legjobb napja volt. Éjjel a gyerek óránként kelt és sírt, majd ezt egész reggel folytatta. Volt oka, ami végül délelőtt megoldódott és után azt hittem fellélegzünk, el is mentünk egy nagy sétára meg a játszótérre. Idén nem volt kedvem tököt faragni meg ijesztő sütit sütni, így nem készültem semmivel, egészen a tegnapi sétáig, amikor is mégis elkapott egy kicsit a hangulat, így vettünk a boltban egy vajat, a zöldségesnél pedig kiválasztottam a legkisebb tököt. Lehel a felborult nap után délután végül nem aludt a szokásos időben, de nem bántam, mert szépen ebédelt és játszott, jókedve volt. Sütöttem szellem linzert, Lehel úgy ahogy segített, tetszett neki a nyers linzertészta meg az állatos formák, neki szaggattunk sünit, csigát meg mókust. Ennek a nemalvásnak aztán persze meglett a böjtje, mert 5 körül szinte elájult a fáradtságtól és a vállamon aludt el, azonban minden távolításra azonnal ébredt, szóval leültem a kanapéra és hagytam, hogy aludjon rajtam. Ez nem is lett volna baj, ám de háromnegyed óra múlva úgy ébredt, hogy fél óráig ordított és nem tudtam, hogy mi baja van, de kihozni nem tudtam a sírásból. Eddigre már tökre kimerültem, a lakás szaladt, már tökre megbántam a sütisütést is, mert úszott a konyha és a nappali is. Végül aztán abbahagyta a sírást és könyveket nézegettünk meg autóztunk, kicsit evett is, aztán tök könnyen rá tudtam venni a fürdésre. Előrébb hoztam kicsit a fürdést és az altatást is, mert tudtam, hogy extra fáradt (és én is). Aztán amikor fürdés után adtam rá a pizsamát, akkor én is elsírtam magam, fuhh sok volt ez a nap és ma sem sikerült hajat mosnom. Már raktam volna be Lehelt a kiságyba, amikor szorosan a nyakamhoz bújt és adott egy puszit. Olyan nagyon szeretem, de az ilyen szétcsúszott napokon sokszor rossz anyának érzem magam. Miután elaludt, semmi erőm nem volt már összeszedni a lakást, meg zajongani se akartam, tököt se faragtam már, csak lezuhanyoztam és fogat mostam, majd elmentem én is aludni.