Tegnap reggel egy hirtelen ötlettől vezérelve kimentünk az ecseri termelői piacra. Nagyon szuper volt a hely, én valami kis picike piacra számítottam és olyasmi termékekre, amiket mondjuk Gyömrőn is szoktunk látni, de ez nagyobb is volt, mint amit elképzeltem és valamennyi standnál nagyon szép és guszta dolgokat árultak. Lehetett reggelizni, ebédelni is pár helyen, volt minőségi kávé, rétes. Mi ugyan nem ettünk, de olyan hangulatos volt minden! Egy kicsit elkapott az amerikai vásáros hangulat, azoknak is hasonló volt az atmoszférája, főleg kettő ugrik be így hirtelen ilyen hangulattal: az edinai, meg a bayfieldi. Óóó, de szerettem azokat a helyeket! Edina-ban esett az eső és az egész vásárnak művészi hangulata volt, a főtér meg a Gilmore Girls-re emlékeztetett. Bayfieldbe pedig már eleve októberben mentünk, akkor volt az apple fest, minden csupa őszi színekbe volt öltözve, egyszerűen meseszép volt az hely! Most itt Ecseren is kicsit ilyen volt a hangulat, hűs, borús idő, de sétáltunk a standok között, ahonnan áradtak a finom illatok és nem tudom...egyszerűen csak jó érzés volt ott lenni, ott sétálgatni. Mi végül 3 kg céklával, gyönyörű hagymákkal, kapros kecskesajttal, 2 üveg meggyes Rizmajer sörrel és egy üveg termelői meggyszörppel jöttünk haza. Ja, meg egy isteni fahéjas csigával, amit a kocsiban háromfelé osztottunk. Szerintem máskor is menni fogunk!
A képeken természeten nem Ecser van, hanem Bayfield 🤎.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése