Volt egy kis leállás a blogban, hagyjuk is. Nem annyira vagyok megint jó passzban, egyszerűen érzem, hogy megint kezdem elveszíteni magam. Kivagyok most az itthoni hangulattól, nem a férjemtől, hanem anyósomtól. Persze totál lehetséges, amit írtam korábban is, hogy neki is csak rosszkedve van, amit én százszorosan felnagyítok és magamra veszek. Aztán közben lehet, hogy kb. 0% az, amit én személy szerint hozzáteszek a rosszkedvéhez. Na mindegy, próbálom elengedni, volt már ilyen, aztán azt is túléltük és utána minden olyan volt, mintha a rossz napok nem is lettek volna. (Most amúgy konkrétan az volt a bajom, hogy egyáltalán nem vigyáznak Lehelre, addig sem, amíg elmennék bevásárolni. (Mert Lehelnek most kezdődött az az időszaka, hogy vele bemenni boltba kb. botrány. A babakocsiba már nem száll be, türelme nincs, cserébe elszalad és mindent leborít, én meg ha kiejtem a számon a "nem" szót, azonnal ordít.) És azt érzem, hogy azért van ez a "büntetés", mert vették Gáborék azt a rohadt kőbányai lakást, amire anyósom iszonyat rápörgött, és Gábornak kellett volna mindent is megcsinálni azon a nyavalyás lakáson, a festéstől elkezdve az összes szerelésen át, miközben jár dolgozni és most annyi extra munkája van, hogy én konkrétan a héten csak esténként láttam őt, na mindegy, szóval mikor? De nem is azt mondta Gábor sem, hogy nem megy, hiszen neki is az az érdeke, hogy kész legyen minél hamarabb az a lakás, hanem hogy oké, majd megy, ha van rá ideje. És ezen anyósom úgy felfújta magát az elmúlt 3 hétben mondjuk kétnaponta, hogy kb. hozzá se lehetett szólni. És én most tisztán vágom, akkor is, ha nincs kimondva, hogy akkor ő most nem vigyáz az unokára, mert Gábor nem ment szerelni azonnal. Hát jó, akkor így állunk. De tényleg hagyjuk is, ebből a zsarnokoskodásból nem kérek.)
Az elmúlt három nap nagyjából arról szólt, hogy készítettem házi gíroszt, eltettem 5 üveg ecetes céklát, sütöttem egy halom palacsintát (mert a kisfiam elővette a fiókból a palacsintasütőt és odahozta nekem, hogy "pala, pala" -semmi kedvem nem volt, de ki tudott volna nemet mondani?), csináltam megint vega bolognait (ez komolyan finomabb, mint a húsos verzió). Kint volt nálunk a védőnő, felmérte a 18 hónapos státuszt (de Lehel ugye már 19 hós), Lehel olyan lelkes volt, bevitte a szobájába és megmutatta neki egy csomó játékát, a védőnő meg fejből sorolta neki a Verdák szereplőt, úgyhogy Lehel csak ámult. Jajj amúgy nagyon sokat játszottunk, birkóztunk, fogócskáztunk, játszóztunk. Egyik reggel elmentünk a Pepcoba, mert jövő hétre kellene Lehelnek valami karácsonyi ing, meg mellény vagy pulóver, de a kisfiú felhozatal gyalázat volt, szinte semmi nem volt, egy-két ing árválkodott kicsi méretben, meg pár disneys karácsonyi body volt és ennyi. Bezzeg a kislány ruhák, azokból kb. választani se tudtam volna, ha lányom lenne. Szóval ezt a karácsonyi ruha beszerzést még abszolválnom kell szombatig, a gyerekkel együtt, aki azonnal elrohan és lepakolja az összes autót a polcról...szép lesz. Aztán, voltunk a héten még az Ofotértben is, mert eltört Gábor szemüvege (vajon ki törte el? mikor ezt megkérdezzük Leheltől, azt szokta mondani, hogy "anya" :D, rafinált a gyerek már most). Más nem nagyon törént még azon kívül, hogy láttam két jó filmet a Netflixen (Stay Alive, Let Go), most meg találtam egy egész jó sorozatot (Pieces of Her) és azt nézem, miközben takarítom a macskaalmos dobozokat. Ma délelőtt amúgy abszolváltuk együtt a nagybevásárlást. Voltunk a piacon, ott reggeliztünk lángost, vettünk húst, savanyú káposztát, mandarint, citromot. Aztán elmentünk együtt az Aldiba is, amíg én összekapkodtam nagyjából, ami a listán volt, addig Gábor próbálta terelgetni Lehelt, aki a gyerek bevásárlókocsival masírozott. Mindenki túlélte, én is, Gábor is és a vásárlók is, akik még mosolyogtak is, szóval lehet csak én feszülök rá annyira erre, hogy rendben kell viselkedni.
Nincs már amúgy annyira rosszkedvem. Persze még érzem, hogy kicsit itt ül a vállamon, de azért nagyrészt megbeszéltük Gáborral tegnap este, amit tudtunk és ilyenkor mindig sokkal könnyebbnek érzem magam.
![]() |
| én még sorban állok, ők már kint |

A gyerekkel bevásárlásról mindig ez a jelenet jut eszembe: https://www.youtube.com/watch?v=6v3wYEnYKrs
VálaszTörlés:)
Ja igen, ez megvan nekem is :)
TörlésNálunk (még?) nem az a probléma, hogy meg akar valamit venni, hanem hogy elszalad, meg megtetszik neki valami és azt akarja pakolni (és ezek mindig pont valami nagyon törékeny dolgok) :D