Időről időre eszembe szokott jutni egy régi sztori, amit a mai napig nem értek. Múltkor pont akkor jutott megint eszembe, amikor tesómmal voltam, így elmeséltem neki és együtt röhögtünk azon, milyen képtelenség volt. A dolog ott kezdődik, hogy gyerekkoromban volt egy szépségszalon a társasházunk udvarában és anyukám is oda járt le fodrászhoz, kozmetikushoz. Utána a nővéremet is oda járatta, később pedig engem is, bár én akkor még bőven gyerek voltam, szerintem ilyen 12 év körüli. Mindig kért nekünk időpontot és akkor mentünk, de a fodrász csaj komolyan csak egyféle frizurát tudott készíteni, ami lehet, hogy egy akkor 40 évesnek jól állt (a kilencvenes években), de egy gyereknek, mint nekem, vagy a nővéremnek, aki akkor 17 éves volt, biztos, hogy nem. Levágta, aztán úgy beszárította, mint valami idős nőnek, semmi fiatalos nem volt benne soha, szerintem fogalma sem volt, hogy hogyan kéne máshogy csinálni. Vagy nem tudom, lehet csak minket nem szeretett és ezért mindig béna hajat csinált :D. Még olyan is volt, hogy mondta, hogy készüljek előre, vigyek képet újságból, hogy milyet szeretnék. Volt, hogy vittem is, de akkor is ugyanazt vágta/szárította. Nem is szerettem odajárni, mert mindig repkedtek a fejem felett az ilyen negyvenes nők humorbombái, én pedig zavartan mosolyogtam, de leginkább csak fárasztott, hogy másfél óráig bájolgok. És még a hajam is rossz lett a végén :D. De menjünk tovább, ott volt még a kozmetikus csaj, aki amúgy nagyon kedves volt, egész más stílusa volt, mint a fodrásznak, de ő meg olyan fájdalmasan nyomkodott, hogy mindig előre féltem. Komolyan, nem volt olyan alkalom, hogy ki ne csordult volna a könnyem a nyomkodás fájdalmától, pedig nekem sose volt problémás a bőröm, zsíros, pattanásos meg pláne. Szóval én nagyon sokáig azt hittem, hogy a kozmetikus egy kínzó személy, ezért felnőtt fejjel aztán évekig nem mentem, mígnem később találtam valakit, akihez elmerészkedtem és ott derült ki számomra, hogy a kozmetikának ilyennek kéne lennie. Persze nem azt mondom, hogy ott nulla volt a fájdalom, mert ott is volt pár erősebb nyomkodás, de amíg a régi kozminál a fájdalom 10/10 volt, addig annál a lánynál, akihez aztán évekig jártam inkább 10/1. És most is már csak azért nem járok hozzá, mert már nem dolgozik kozmetikusként, ami az egyik legnagyobb kár a világon!
Na de a konkrét sztori, amit el akartam mesélni, hogy egyszer anyám úgy kért nekem időpontot, hogy egymás után a kettő, tehát fodrász, majd kozmetika. Ami teljesen nonsense, nem is értem mit gondolt, de hát mit tudtam én erről régebben? Semmit. Mentem is a kis időpontomban le, köszöntem mindenkinek, majd elkezdett készülni a hajam és a "csodálatos" frizurám. A helyet belül úgy kell elképzelni, mint bármelyik másik pici szalont, három nő dolgozott (fodrász, kozmetikus, körmös) és végig dumáltak egymással, meg a vendégekkel, miközben dolgoztak, mint valami csajos traccsparti. Szóval kész lett a hajam, beszárítva, feltupírozva (úristen), már egy széken ücsörögtem, amikor szólt a kozmetikus, hogy mehetek hozzá. Mentem, elhúzta a függönyt és feltette a fejemre/hajamra azt a szoros pántot, amivel ugye letakarja a hajat. Túlestem a kezelésen, kb. egy óra múlva lettem kész, levette rólam a pántot, a hajam pedig iszonyúan nézett ki. Kb. mint egy öreg tyúk vagy nem is tudom hogy néztem ki....mire megjegyezte a kozmetikus "jajj bocsi a hajadért, de gondolom mára úgyis hajmosást terveztél ezután". Én meg amilyen zavarban voltam, mondtam, hogy igen, persze :D. De hát nem hiszem el, hogy nem látta/hallotta, hogy előtte ültem a fodrász székében és amikor rám tette a pántot, nem látta, hogy "fodrászos" a frizurám?? De magamat se értem, miért nem mondtam, hogy "de hiszen most csinálta meg a hajamat xy". Mondjuk tudom, azért, mert azt hiszem azzal még jobban beégettem volna magam, hát komolyan, ki csinál ilyet, hogy fodrászfrizura, majd rögtön kozmetika?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése