blogvember 23

  Megint csúsztam egy napot, igyekszem ma dupla blogot írni. Mondjuk dél körül jönnek át sógornőmék a gyerekekkel, Gábor meg nincs itthon, úgyhogy még nem tudom ma mire lesz időm. Ráadásul ma már kicsit ünnepi hangulatom van, szerintem leszedem a tököket és sárga leveleket, és legalább a fényfüggönyt kiteszem. Meg egyáltalán, megnézem, hogy milyen díszek vannak itthon, mert évről évre elfelejtem őket. Aztán este szeretnék valamennyit haladni az album-ajándékkal, amit a férjemnek készítek karácsonyra. A képeket tegnap megrendeltem hozzá és találtam egy feketére szépen fogó filcet, fehér mondjuk sajnos nem volt. Szerintem nagyon szép lesz, még családi és évszak matricákat is rendeltem hozzá :).

Pénteken voltam megint egy állásinterjún. Már egyáltalán nem számítottam semmilyen visszajelzésre az egy hónappal ezelőtt kiküldött  cv-kkel kapcsolatban, erre múlt héten hívtak, amikor épp a játszótéren voltunk. Örültem amúgy és rábólintottam az interjúra. Erős kikötésem volt, hogy ne aprózzák szét a heti 20 órát, ami a hirdetésben állt. Az interjú amúgy jó hangulatban telt, nagyon szimpik voltak az interjúztatók és amúgy a munkahely is, de sajnos már az első 5 percben kiderült, hogy elosztódik a heti 20 óra 4, de inkább 5 napra. Úgyhogy elbúcsúztunk egymástól. Aranyosak voltak és szerintem én is szimpatikus voltam nekik, mert úgy köszöntek el, hogy jöjjek vissza, ha a kisfiam oviba megy majd. Most egyelőre nem keresek munkát, idén már minek, úgysem találnék. Jövőre meg talán körvonalazódik valami saját dolog, ami miatt elég izgatott vagyok. De ez még a jövő zenéje, mindenesetre januárban elmegyek ezzel kapcsolatos tanácsadásra, hogy jobban beleláthassak, mert egyelőre kicsit kusza. Gábor is nagyon támogat benne, szóval lelkes vagyok. Hosszú út lesz, ha belevágunk, legalább egy év, de szerintem nagyon megérné (ha az elején anyagilag nem is, de minden más szempontból meg igen).

Ja igen, szépen leesett az első hó, aminek nagyon örültünk, de mire délután időnk lett rá és kiértünk a dombra, már nemigen lehetett szánkózni. Lehelnek azért így is nagyon tetszett. Vettem neki kesztyűt, amivel egyelőre küzdünk, meg a sál is a tiltólistán van még nála, de a sapkát egyik napról a másikra elfogadta. Előtte az is harc volt és egy séta alkalmával ha nem adtam vissza rá 478-szor, akkor egyszer sem. Amúgy itthon voltunk, én valami hihetetlen lusta? fáradt? voltam, nem tudom mi van velem, de délután 3 után tökre bekómázok, mintha konkrétan este lenne. Ezért késő délután még kimenni, elindulni valahova nekem most nagyon nehéz, de ettől függetlenül mentünk így is sétálni, vásárolni, autózni. Sütöttem banánkenyeret, Gábor meg hamburgert. Ma anyósomnál eszünk, így megkönnyebbülés, hogy nem kell készülnöm. 

És vettem jegyeket a márciusi Zorán koncertre! Nagyon örülök neki, annyira szeretem és nem is emlékszem mikor voltam utoljára. Illetve de, emlékszem, még apukámmal, akkor viszont mindennek 2011 előtt kellett történnie. Hihetetlen, hogy néha milyen időzavarban tudok lenni, mert én úgy saccoltam volna, hogy 5-6 éve biztos voltam Zoránon, de hát nem, van annak már 14 éve. A férjemmel megyek, aki nem annyira szereti, de megkérdeztem, hogy eljön-e úgy velem, hogy majd nem unatkozik látványosan és azt mondta, hogy igen, szeretne jönni. Amúgy akár egyedül is elmentem volna, nekem sokat jelent egy ilyen koncertélmény, amit Zorán tud nyújtani. Szóval alig várom!