Gondoltam a mai második poszt legyen megint valami régebbi sztori elmesélése, de úgy elment a nap és én úgy elfáradtam, hogy semmi ötletem, se energiám hozzá.
A sógornőmék végül nem jöttek el ma. Érkezés előtt egy órával telefonáltak, hogy ja mégsem jönnek, mert nyári gumi van a kocsin és majd jönnek máskor, ha már le lett cserélve télire (az amúgy csontszáraz M0-on). Kicsit kreáltnak éreztük az indokot, de annyira azért nem érdekel. Ami viszont nagyon jó volt, hogy délelőtt elmentem a kicsivel sétálni és olyan nagyot mentünk ketten, babakocsi-és hisztimentesen, hogy el se hittem. 40 percet sétáltunk itt nálunk a domb körül, ami nem kis táv egy 19 hónapos gyereknek. Végig szépen jött, szedte a kis lábait, persze sokszor megálltunk itt-ott megnézni valamit, de azt érzem, hogy Lehel megtanult sétálni, mert már nem fordul vissza, meg nem arról szól a séta, hogy egy helyben ácsorgunk negyed órákat (ami nem volt baj, csak az nem séta volt). Az utolsó percekben elfáradt és nagyon cukin felkérte magát a karomba.
Az itthoni dolgaimmal is egész jól elhaladtam ma. Kimostam a nappaliban lévő összes takarót, pokrócot, párnahuzatot, úgyhogy most nagyon finom öblítőillat van a lakásban. A díszpárnákra már a karácsonyi huzatokat húztam fel. Letakarítottam az étkezőasztalt, amire magunktól tettünk esküt, amikor megvettük, hogy nem fogjuk lerakatnak használni, ehhez képest vagy a férjem dolgai tornyosulnak rajta, vagy az én ruháim, táskáim, akármijeim. Szörnyűek vagyunk. Most egy héten egyszer rendbe rakom, mindent elpakolok róla, alaposan letakarítom, új terítőt teszek rá és csak egy kis dekorációt teszek a középre (mindaddig, amíg újra nem kezdjük ott a felhalmozást). A másik ilyen gócpontunk a fogas, amiből direkt vettünk egy széles, nagy kapacitásút. Azzal meg az a gond, hogy állandóan teleakasztom a táskáimmal, kabátjaimmal, és Gábornak sokszor egy hely se marad :D. Nem szoktunk ezen veszekedni, de napi élcelődés tárgya, az biztos. Szegénynek hete óta ígérem, hogy lepakolok róla és ma végre sikerült. Levettem és kimostam minden lengébb kabátot, dzsekit, a táskákat kiürítettem és a szekrénybe pakoltam, úgyhogy jelenleg összesen csak 2 kabát és 1 táska lóg rajta, nagyon büszke vagyok magamra. Lehelnek is van a miénk alatt egy kis tacskós fogasa, azt is rendbe raktam, mert még nyári napkalapok és széldzsekik lógtak rajta, oda is alig fért a overall, amit jelenleg hord. Most már az is pipa, szép szellős minden. A harmadik ilyen kacat-tornyosulós hely a hűtő teteje volt, egy ideje szemeztem vele, de mindennap elfelejtettem szegényt. Hát most nem így volt, mindent leszedtem onnan és szépen letakarítottam, meg elmostam az ott porosodó sütőlemezeket, ez is olyan jó érzés volt. A negyedik kupac már nem olyan vészes, az a tetőtérbe vezető csigalépcső lenne, de arra ma már nem jutott idő, holnap viszont biztos azt is felszámolom. Egyébként máris ezerszer jobban nézünk ki, kicsit olyan érzés, mintha lélegezni kezdene a nappali-konyha rész.
Másra amúgy nem volt időm, főleg, hogy Lehel ma nem aludt, amivel nem igazán számoltam. Még álmosnak is tűnt, ráadásul pár napja szokta mondani kora délután, hogy "álmos", most is mondta, szóval vittem aludni, de másfél órán keresztül csak ugrált és nevetett (leszámítva néhány ásítást, meg halkabb könyvlapozgatást, amikor reménykedtem, de hiába). Aztán feladtam, kihoztam a hálóból és gördült tovább a nap, kimentünk még egyet járni, mert még nem volt sötét és hozta a cipőjét, de most már nyűgösebb volt, mint délelőtt. Utána elduplozott, meg autózott a szőnyegen, később feljöttek mamáék is, meg Gábor öccse, úgyhogy volt neki izgalmasabb ember, mint én. Mire aztán mindenki elment, már fürdésidő volt, vacsoráztunk, fürödtünk, bementünk és percek alatt el is aludt. Mindjárt 9 óra van és rám szakadt a szabadság, de úgy érzem, hogy semmi kreatívitásom nincs most a karácsonyi albumhoz, hiába lenne most 1-2 órám rá és ugye Gábor sincs itthon, de akkor is olyan fáradt vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése