szerda, december 11

kiventilálom a napot

 Fúú, ez a nap. Egyébként még jól indult, reggelire vártuk Gábor egyik ismerősét, hogy együtt eszünk, utána pedig a fiúk hárman (Lehellel együtt) elmennek pár dolgot elintézni. Reggel meg is főztem egy kanna teát, előkészültem a rántottához, Gábor elment friss kenyérért. Erre az ismerős telefonál, hogy ő inkább a Burger Kingben eszik, majd jön. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, megkajáltunk mire megjött. Hozott ajándékot, egy kiló csokit (tényleg annyit, két doboz 500 g-os lindt golyót). Mi is odaadtuk, amit neki szántunk (pezsgő és egy doboz szamos szaloncukor), mire a szaloncukrot nyújtja vissza, hogy "ez nem kell", majd inkább megrántja a vállát és azzal a lendülettel fentről bedobja a szatyrába. Még ezen is nevettem, ő ilyen, nem kell komolyan venni, tudom, hogy nem annyira magas az iq-ja. 

Jó, most már rövidítek, mert nincs sok időm és még sok mindent történt ma, amit ki akarok magamból szellőztetni. A délelőtt nagyon jó volt, a fiúk elmentek, puccba vágtam a lakást, begyúrtam előre a túrógombócot, majd 11 körül elindultam be a városba. Csakhogy reggel történt egy baleset kb. itt előttünk, így nem járt a busz. Mire kiértem a megállóba, gondoltam, hogy már biztos jár, hisz már félreállították a megsérült járműveket. De csak nem jött a busz. Ott álltam már negyed órája és semmi. Akkor elkezdtünk beszélgetni a többi várakozóval és kiderült, hogy ők már régebb óta várnak, szóval kb. 25 perce nem jön már a busz. Már pont ott tartottam, hogy visszarohanok a házba, felveszem a slusszkulcsot és bemegyek kocsival, de hát a parkolás visszatartott. Közben mégis megjött a busz, persze zsúfolásig tele. Gyorsan írtam a fodrászomnak, hogy késni fogok, mert nem jött a busz. Válasz nem érkezett, furcsállni kezdtem. Már a Deákon voltam, amikor a hömpölygő tömeg araszolt a mozgólépcső felé, ahol hirtelen valaki eldőlt  a mozgólépcsőn és ezzel majdnem az összes mögötte állót dominóként borította le. Nagyon rossz volt látni, kiabáltak az emberek és csak sorra dőltek el. Valaki gyorsan megnyomta a stop gombot és akkor elkezdték egymást felszedni, közben megindult egy másik lépcső, de láttam hogy volt, aki nem tudott felállni és a többiek fogták. Úgy sajnáltam őket. 

A fodrászom továbbra sem válaszolt arra, hogy kések, majd amikor megérkeztem, épp ült valaki a székében, akinek melírozta a haját. Mondta, hogy ne haragudjak, de valamit nem írt fel, így összecsúsztak az időpontok. Nem haragudtam, szerintem bárkivel előfordulhat ilyen, de azért nem esett jól fél órákat ücsörögni, amíg felváltva csinálta a hajunkat. Végül egy órával később lettem csak kész. Amíg várakoztam, addig olvastam a neten, hogy megvan Till Tamás gyilkosa, aki végül nem kap semmilyen büntetést, szabadon élheti tovább az életét. Ezen annyira mérges lettem...nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot, iszonyú dühös leszek. Ráadásul erre a kisfiúra pontosan emlékszem régről, mindig szerettem volna, ha előkerül, erre ez a borzalom...és még csak nem is baleset volt, ahogy pár hónappal ezelőtt szó volt róla, hanem szerintem különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság. Egy ilyet büntetés nélkül hagyni, csak mert már elévült??

Hazafelé nettó tömeg, pedig azt hittem, hogy még megúszom a hazafelé tartó áradatot, de sajnos nem sikerült. Felszálláskor olyan erővel löktek félre az ajtóból, hogy komolyan el se hittem. (Egyébként nővérem is rendre meséli, hogy a Keletiben, amikor szállnak fel a vonatra, olyan erővel szokták arrébb lökni őt és a 10 éves fiát, hogy már nem egyszer nekiállt beolvasni a furakodóknak.) Felszálltam a buszra, lett nekem is helyem (ezért lökött el az a nő?). Még indulás előtt felszállt két néni, egyikük vakvezető bottal. Egy dupla üléshez mentek, ahol a külső ülésen ült valaki, a belsőn nem. Az ott ülő úgy tett, mintha ő se látna, konkrétan meg kellett kérni, hadd üljön a néni mellé. Nagy kegyesen beljebb ült, így a vak (?) nénit leültették, majd a másik néni állt tovább. Velem szemben tinilány, mellette egy férfi. Senki meg se moccan, én mondjuk felálltam, hogy üljön le a helyemre, de ellenkezett, hogy a másik néni mellett marad. Visszaültem. Később felszállt egy fiatal anyuka, elől rákötve hordozóban egy pici baba. Én megint felálltam, elfogadta, leült. Férfiak, fiatalok a telefonba mélyedve játszák el, hogy ők nem látják, agyrém. 

Hazaérek, meséli Gábor, hogy ezt az ismerősét, aki itt volt nálunk reggel, felszólították a ház lakói, meg a közös képviselő, meg a főbérlője is, hogy vagy költözzön el vagy ne tartson öt macskát. Ugyanis időközben az egy macskából öt lett, de a baj az, hogy nem takarít, állítólag irdatlan büdös van nála és már a csótányok is megjelentek, annyira igénytelenül él. Erre mi a lépés? Felhív egy ilyen céget, amit a neten talál, hogy 125 ezerért elviszik tőle a macskákat. Mondom gyorsan Gábornak, hogy hívja fel, az nem menhely, hanem tudod mi lesz a macskákkal... Nem szívesen, de felhívja, mire a csávó, hogy ja hát ő is sejtette, akkor hármat elvitet, kettőt megtart... Sírok. Ha valaki nem szereti a macskákat, akkor minek tart egyáltalán? Bízom benne, hogy végül valami kevésbé szomorú vége lesz a dolognak.


Ps: ha a ventilláció két L betű, akkor a ventilál miért csak egy? 
 

10 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hittem, de utánaolvastam és azt írják, hogy csak egy.

      Törlés
    2. Valóban, most ellenőriztem az akadémia oldalán, köszi! Az a forrás vegülis . https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest#

      Törlés
  2. Hú, sajnálom, ezeknek a történéseknek a tizede is elég lett volna egy vacak naphoz… nem akarom ismét felidézni, de Till Tamás halála 🖤🖤
    Felháborító, hogy ez így lehetséges, szegény szülők nem tudnak nyugodni 😔
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta olvastam, hogy talán lesz változás az ügyben...bárcsak így lenne!

      Törlés
  3. A cicákat befogadják az Illatos úton, ha valaki budapesti lakhelyet igazol.

    VálaszTörlés
  4. Az Illatos úton egyébként nem altatnak, keresnek gazdát a cicáknak. A Herosz is fogad be macskákat, főleg, ha fizetne is a gazda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom Lina, ismerem az Illatos utat én is. Nem tudom, hogy végül mi lett a cicákkal, de nagyon remélem és hiszem, hogy nem a legrosszabb, mert azért bármennyire is sutyerák ez az ismerősünk, tudom, hogy szereti a macskákat.

      Törlés
  5. Jesszus, micsoda nap!

    És csak hogy megragadjam a lènyeget 😅 A vakvezető boton jót mosolyogtam :))) vakvezető kutya van és fehérbot 😁Abszolut lényegtelen eleme a posztnak, de mivel némileg érintett vagyok a tèmàban, így rögtön feltünt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :/

      Ja, észre se vettem, tényleg! :DD És előre a kommentet se értettem, de már leesett, szóval igen: fehér bottal :)).

      Törlés