ünnepi beszámoló

  Nagyon jól teltek az ünnepek, de mivel már lassan 3 hete nem írtam, ezért nem tudok és nem is akarok mindent olyan pontosan elmesélni, ahogy általában szoktam. Nálunk már egész hamar, majdnem egy héttel karácsony előtt elkezdődött az ünnepi láz. Én sokat készültem, sokfélét sütöttem, a sütik végül jó sokáig kitartottak, ám 28. körül az utolsó morzsa is elfogyott, így megint kellett egy-két finomságot készítenem, mert még ezután is mentünk vendégségbe, meg jöttek át hozzánk. 22-én családilag, együtt elmentünk megvenni a fát és a kezdeti csalódások után (nem voltak olyan szépek a fák, de cserébe jó drágák) végül a harmadik helyen a szépek közül alig bírtunk választani és még anyagilag is jól jártunk. 23-án leesett a hó, így reggeli után kimentünk szánkózni ide a tőlük két utcával lejjebb található dombra. Lehelnek nagyon tetszett és végre elfogadta a kesztyűt is, vagyis inkább ő kérte ("keze fázik"), mi Gáborral hógolyócsatáztunk is, amit emlékeim szerint legalább 10 éve nem csináltam, de lehet van az több is... Délután feldíszítettük a fát, nagyon szép lett, Lehel is sokat segített. 24-én végül nem kellett Gábornak bemennie dolgozni, így itthon nyugisan telt a délelőtt, volt pár beeső vendég, anyósomat köszöntöttük, mert neki szüli-és névnapja is volt. Szenteste aztán megjött a Jézuska, Lehel boldogan tépte a csomagolópapírt, sikere volt mindennek, a verdás duplónak, a városi pályának, de szerintem a legjobban a Bogyó és Babócás böngésző talált be, azóta is minden reggel az az első program, hogy végig kell lapozgatni és megkeresni a borzot, a százlábút, meg a kukacot. Gábor is örült az ajándékainak, amiket tőlem kapott, legjobban a 2024-es családi album tetszett neki, amit én készítettem képekkel, emlékekkel meg idézetekkel. Azt mondta, ilyet most már minden évben szeretne majd kapni. Én egy Pocketbook-ot kaptam tőle, ami nekem is igazi meglepi volt, főleg, hogy kiderült, még korábban felírta magának, amikor pár hónappal ezelőtt mondogattam, hogy majd tervezek venni egyet. Nagyon jól esett a figyelmessége. 25-én jöttek Gábor tesói meg a gyerekek és idén szerintem nagyon jól sikerült a közös karácsony. Idén mi felnőttek nem ajándékoztunk, csak a gyerekek kaptak. Na itt viszont jött az elhalmozós rész, Lehel kapott repülőgépet, motort, még egy repülőt, barkácsasztalt, célbadobót, étkészletet meg még nem is tudom micsodát... Valahogy ki kell szelektálnom a játékait meg tényleg bevezetni ezt a rotációt, mert még az én érzékszerveimnek is sok ez a játékmennyiség, ami a szobájában van, hát még egy egyévesnek. 25-én délután Gábornak be kellett mennie egy órára a munkahelyére leellenőrzi a gépeket. Mi is bementünk vele, vittünk úszócuccot, így a fiúk egy húsz percet úsztak is a medencében, miután Gábor kész lett a dolgával. Szép ez a sportközpont nagyon, megnézegettem a konditermet és elég nagy kedvet kaptam hozzá (csak az tart mindig vissza, hogy nem tudom pontosan, hogy melyik gépet hogy kell használni és félelmem, hogy mások majd néznek közben, hogy mit bénázok, vagy csak ott álldogálok tanácstalanul egy-egy gép előtt). Este a Reszkessetek betörőket néztük, de idén a 2. részt választottuk (mert az olyan elfeledett az első részhez képest, pedig az is tök jó) és közben megettünk egy csomó sütit. Itt hadd büszkélkedjek el a zserbómmal, ami nemcsak nagyon finom lett, de minden egyes szelet úgy nézett ki, mint egy gyönyörű cukrászdai példány. Nagyon büszke voltam magamra. A bejglim ugyan szétesett, de ez semmit nem vont le az ízéből és szerintem sokat elárul az, hogy a 4 rúd három nap alatt elfogyott (persze nem csak ketten ettük). 26-án és 27-én emlékeim szerint semmit nem csináltunk, voltunk kint kismotorozni, meg dőltünk egyik kanapéról a másikra, délután forralt bort készítettünk, én almás pitét sütöttem nővéremnek. 28-án voltunk tesómnál karácsonyi ebéden, előtte nagyot játszótereztünk egy random gödöllői játszón, Lehel soha nem akart kiszállni a homokozóból. Nővéremtől kempingezéshez használható felszerelést kaptunk, edényeket, tányérokat, bögréket. Nagyon ötletes és hasznos ajándék volt ez, már most várom, hogy nyáron megint sátorozzunk és használjuk őket. Másnapra vendégdömpinggel számoltunk, jöttek Gábor unokatesói meg tesói, egy csomó gyerek, délután meg Gáborék régi haverjai, akiknek római pizzával készültünk. A családi rész nagyon jó volt, Lehel kapott még egy halom ajándékot, Duplo vonatot és az összes ajándék közül a legnagyobb kedvencet: gyurmát. Azóta este úgy fekszik és reggel úgy kel, hogy "gyurma gyurma gyurma" és már a színeit is megtanulta. A délutáni haveros pizzázás azonban számomra katasztrófa volt. Én nem szeretem az alkesz embereket, sajnálom, és nem is viselem már el őket mosolyt magamra erőltetve, ez van, nem érdekel. Ők pedig beállítottak egy nagy szatyor borral és sörrel és valamiért azt éreztem, hogy ugráltatva vagyok vagy nem is tudom, inkább azt éreztették, hogy nem vagyok jó vendéglátó, mert nem pattanok azonnal boros poharakért és persze főleg: mert én nem iszom. Fhuu de uncsi egy csaj vagyok! Persze Gábornak is már "jaj de megöregedtél", mert bár koccintott velük, de nem akarta leinni magát a sárga földig és 7 körül mondta, hogy lassan visszük fürdetni a gyereket. A pár kitalálta, hogy hát ők úgy gondolták, hogy itt alszanak, amire mi most nem vagyunk berendezkedve, mert a vendégszobából ugye gyerekszoba lett és azok az ágyak sincsenek már itt, amik tavaly még ott voltak. Szóval mondtuk, hogy sajnos most nem tudnak itt aludni, mire hogy hát ne már, ők nem így készültek. Anyósom felajánlotta nekik, hogy hazaviszi őket kocsival, amire így kb. hümmögtek, mire Gábor öccse mondta, hogy oké, aludjanak nála hátul, de csak kanapé van, nincs külön ágy. Úgyhogy végül ott aludtak, de még előtte el akartak menni hozni egy hatodik üveg bort (mert ötöt már megittak). Agyrém. Mindezt egy 11 éves gyerekkel. Részemről no comment, de én úgy kivoltam tőlük, hogy 24 óra kellett nekem, hogy ezt kipihenjem, meg a beszólásokat is, hogy adjak már valamit enni a gyereknek, mert éhes (amikor ugye volt pizza, egy csomó rágcsálnivaló, csokival és gyümölccsel is kínáltam, más nem volt, kenyerünk nem volt itthon, főtt étel nem volt, hiszen a pizzát sütöttük nekik és nem úgy készültem, hogy itt alszanak). Extra rosszul esett minden, amíg itt voltak. Gábor másnap ment dolgozni és én nem akartam ezt forszírozni neki, de amikor hazajött, akkor ő maga mondta, hogy vállalhatatlanul viselkedtek és biztos, hogy most jó pár hónapig nem hívja át őket. (Én magamban: inkább soha! Vagy ha jönnek, addig átmegyek majd tesómhoz.) Egyébként nekik is készültünk ajándékkal, de azt itt hagyták. Nem tudom, hogy véletlenül vagy megsértődtek és el se vitték. A fejem is nagyon fájt amúgy, már akkor is, amikor itt voltak, de utána is még majdnem egy napig, nem igazán hatott a fájdalomcsillapító sem. Valószínűleg semmi közük hozzá, de én dühömben ezt is az ő számlájukra írom... Másnapra, azaz 30-a délutánra már azért csitult a fejfájásom és amíg Lehel aludt, addig vettem egy nagy fürdőt, utána pedig készülődtem, mert estére koncertjegyünk volt tesómmal. Demjén Ferenc évzáró koncertjére mentünk, amire igazából évek óta el akarunk menni, de valahogy mindig elmaradt...most vettünk jegyet időben, még nyár végén. Nekem Demjén teljesen a szüleim emléke, a gyerekkorom, a balatoni nyaralások, a Ladában utazás, miközben szólnak a Demjén kazetták, anyám és apám bánata és öröme, és az, hogy "mindig ide tartozol". Jól éreztük magunkat, lement az összes kedvenc számunk, a nyolcadik sorban álltunk, klassz volt. Egy valami rontotta el picit a kedvemet, méghozzá az, hogy a koncert alatt valamikor kiesett a jegygyűrűmből a kő :(. Egészen elkeseredtem, mígnem koncert után hívott Gábor és mondta, hogy emiatt ne szomorkodjak, majd rakatunk bele egy újat. Fél 12 körül értünk haza, tesóm itt aludt, ami tök jó volt, még éjjel 1-ig dumáltunk a nappaliban. Sokkal több ilyen dolog kellene, hogy itt alszik és éjszakába nyúlóan beszélgetünk és nevetünk...ezek is annyira ki tudnak ragadni a hétköznapokból és annyira feltöltenek. 31-én reggel korán keltünk, mert Lehel ébresztett minket, aztán hosszasan kávéztunk a nappaliban, közben bedobtam egy halom melegszendvicset a sütőbe, mire Gábor hazaért a munkából, addigra pont kész lett, úgyhogy együtt megreggeliztünk. Délelőtt kivittem tesómat az állomásra, aztán miután elment, még Lehellel megvártunk pár vonatot és kismotoroztunk. Itthon aztán készítettem életemben először tormakrémes sonkatekercset, nagyon gusztán megcsináltam, szépen feldíszítettem zöldségekkel és beraktam estére a hűtőbe. Délutánra pedig mozijegyünk volt Gáborral a Hogyan tudnék élni nélküled c. filmre, amire azért mentünk, mert Gábor tesói látták és nekik nagyon tetszett meg volt egy ingyenjegyünk, amit már csak aznap lehetett felhasználni. Tényleg nagyon kis kedves, vidám film volt, mindkettőnknek tetszett. Utána megint elhatároztuk, hogy elmegyünk társastáncra. Ezt ugyanis azóta tervezzünk, amióta egy pár vagyunk, de még egyszer sem néztünk komolyabban utána. Úgyhogy nekünk ez az egyik 2025-ös tervünk, hogy beiratkozunk tánciskolába. A mozi után hazajöttünk, hoztunk Lehelnek egy trombitát, aki nagyon örült nekünk (a trombitának nem). Közösen vacsiztunk Gábor szüleivel, Lehel kidőlt, aztán este még vígjátékokat néztünk, én egyszer bealudtam a film alatt, de 11 körül felkeltem, megettük a sonkatekercsek felét, aztán vártuk az éjfélt. A himnusz után Gábor lement a kertbe megnézni a közeli tűzijátékokat (amiket én nem szeretek), aztán fél 1 körül már mentünk is aludni. Elseje aztán a szokásos "január elsejés" hangulatban telt, ABBA-t hallgattunk, feljöttek Gábor szülei és az öccse és pezsgőztünk közösen, Lehel megtanult a kis Süsü pezsgőjével koccintani, így egész délelőtt koccintgattunk. Délután megint jöttek vendégek, megfőztem a lencsét, anyósom sajtos rudat sütött, de én már bolti sütit bontottam fel nekik, mert most azt érzem, hogy legalább Lehel szülinapjáig nem szeretnék sütni és egyáltalán, sütit enni sem. 

 

Összességében szuper volt a 2024-es ünnepi időszakunk, békében és jókedvben telt, isteni kajákat ettünk, jókat beszélgettünk, nem volt vita, veszekedés és Lehel is nagyon élvezte a sürgés-forgást. Kívánom, hogy majd az idei karácsony is legalább ennyire szép legyen!