the art of racing in the rain

  Megnéztük a Senna sorozatot a Netflixen, nagyon jó volt! És milyen érdekes, hogy az ember még akkor is sír a film végén, ha már a legelején tudja, hogy pontosan mi fog történni? Én egyébként emlékszem arra az időszakra, amikor Senna meghalt. 8 éves voltam és bár nálunk senki nem nézett forma-1-et, valahogy mégis döbbenet volt a hír. Emlékszem, a következő héten a Bravoban volt egy féloldalas poszter Sennáról és ki akartam tenni a nővéremmel közös szobánkba. De nővérem nem akarta nekem adni, mert a másik oldalán valami együttes volt, akiket nővérem szeretett, így ő azzal az oldalával szerette volna kiragasztani. És hát ugye kb. mindig az volt, amit az idősebb akart. Emlékszem, még sírtam is, amikor kitette az együtteses oldalt. Aztán szerintem megsajnált és azt mondta, hogy alkudjak és akkor lehet az enyém. Már nem emlékszem, de valamit adtam érte (csokit? pénzt?) és végül Senna kikerült a falra nálunk. Gábor viszont már 15 éves volt és ők néztek is forma-1-et, meg ő ugye fiú lévén kb. születése óta érdeklődött az autókért, szóval ő csomó mindenre emlékezett, pl. azokra a bevágásokra, amiket a film végén mutattak, amikor temették Sennát. 

Ettől függetlenül néztük még meg a héten a The Art of Racing in the Rain (magyarul Ebgondolat, de szerintem szörnyű ez a cím) c. filmet. Én már korábban láttam, amikor még élt a kutyám és már akkor is nagyon tetszett. Most viszont majdnem az összes jelentet végigkönnyeztem, ahol a kutya gondolatai mentek. Nagyon szívhez szóló film. És amúgy jó a sztori is, a karakterek, színészek, zenék is (azok nagyon!). A film után, amikor elmentünk aludni, akkor se tudtam sokáig elaludni, csak forogtak a fejemben a gondolatok, hogy úristen, mennyire hiányzik nekem Metró! Micsoda barát, társ, micsoda minden volt ő nekem! A világ legjobb kutyája volt. A kapcsolatunk pedig nagyon különleges volt. Mert most is van pl. a háznál kutya, kettő is, aranyosak, mindennap látom őket, odamegyek hozzájuk, beszélek hozzájuk, simizem őket...de az egészben nincs semmi olyan, ami a kutyám és köztem volt. És ez annyira hiányzik. Nagyon szeretnék még kutyát, lesz is majd. Nem most, majd talán pár év múlva. Mert az az űr továbbra is bennem van, amit Metró maga után hagyott. Itt van nekem a férjem és a kisfiam, akiket mindennél jobban szeretek. De az a hely, az az űr, amit egy négylábú igaz barát betölthetne, az most üres.