Szerintem kijelenthetjük, hogy tegnap hivatalosan is megérkezett a tavasz. Annyira szép idő volt, hogy hirtelen már egy lezser öltözetben is melegem volt. Reggel, amikor felébredtünk, még nem tudtuk, hogy mi legyen a program. Gábor végre itthon volt (mert mostanában sosincs) és jó lett volna valami szabadtéri progi. A szarvasetetést egy ideje emlegeti már Lehel és tervben is volt valamikor tavasszal, úgyhogy rögtön eszünkbe jutott és reggeli után már indultunk is a medveotthonba. Szuperre sikeredett a nap első fele, gyönyörű idő volt és én valamiért ezt a medveotthont nagyon szeretem. Elhoztuk Lehel új futóbicaját, ami nagyon jó ötlet volt, merthogy végig azon közlekedett, emelkedőn fel, lejtőn le és egyszer sem esett el. Ráadásul jó nagy játszótér is van a bejáratnál, meg lehet kapni kávét, úgyhogy egy rossz szavam se lehetett. A nap legcukibb dolga kétségkívül az volt, hogy a macis részen a vízben játszottak a medvék! Birkóztak, pofozgatták egymást többen is, közben volt egy hatalmas abroncsuk is, mint valami nagy úszógumi és azzal is játszottak...én még sosem láttam így medvéket játszani, majd' elolvadtam annyira aranyosak voltak. És ezt így egész délelőtt csinálták, mert már akkor is ment a játék, amikor megérkeztünk és mikor már menni készültünk, hárman még mindig a vízben pancsolva hadakoztak. A szarvasokat megetetni nem sikerült, a járvány miatt őket most sajnos nem lehetett megközelíteni, érthető módon. A medvepark után ettünk egy fagyit Veresegyházán, aztán hazajöttünk, de addigra Lehelnél elszakadt a cérna és egy kétórás hiszti következett, amiből sehogy sem sikerült kihoznunk. Semmi nem volt már jó, persze aludni nem akart, enni nem kért, játszani se akart már. Kicsit aztán mégis elaludt, én addig megfőztem, majd megint sírva kelt, de utána már hamar megvigasztalódott és a nap hátralévő részében megint nagyon pörgött és rengeteget játszott, színészkedett nekünk, előadást tartott a mamának, terepjárót épített duploból és végigmagyarázta nekünk a Nándi-könyvet. Este aztán 8 körül kidőlt, de vele együtt mi is.
Jajj, én nagyon örülök ennek a szép tavaszi időnek, habár megint azt érzem, hogy nincs mit felvennem. Nem tudom, hova tűnnek el minden évben a ruháim? Tavasszal nincsenek meg a nyáriak, ősszel meg a hosszúakat nem lelem, illetve keveslem. Ma délelőtt a játszón még farmerben voltam, de nagyon sok volt, majdnem megsültem. Egyébként valahogy eléggé rajtam van egy napok óta tartó fáradtság. Csomó dolgom lenne, kitakarítani a lakást, a fiúknak megígértem, hogy sütök bejglit, meg magamnak is szeretnék egy cukormentes mákos kalácsot...de legszívesebben csak leülnék a kanapéra filmet nézni vagy olvasni. Olyan jó lenne! A tavaszi dekort már pár napja kitettem. Leszedtem a szülinapi lufikat és kikerült az asztalra a húsvéti csokor, meg a nyuszik. Tegnapelőtt este meg összetettem a húsvéti nyuszi ajándékát Lehelnek, apróságokat fog hozni (csoki, matchbox, kertészkedős szett, szélforgó, kifestő), de nagyon kis aranyos lett. Egy nyuszis kosárkába pakoltam őket, amit hétfőn majd magával is vihet, amikor megy az apjával locsolkodni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése