Az elmúlt napokban megint voltak álmatlan éjszakáim, mert pörgött az agyam a munkahelyen és a bölcsődén. Mert közben amúgy mégis hívtak még két hete az állami helyről és be is mentem interjúra. Ami nagyon izzasztós volt, rendesen belekérdeztek mindenbe, fél óráig beszélgettünk, amúgy nagyon kedvesek voltak és szimpatikus volt a légkör, még limonádéval és kávéval is kínáltak, amiket elfogadtam, pedig nem estek jól az izgalom miatt. Nem értékelem jónak az interjút, néha szinte biztos vagyok benne, hogy nem vesznek fel, néha viszont azt érzem, hogy azért csomó jó dolgot is mondtam, ami tetszett nekik, úgyhogy lehet. Azóta annyit morfondíroztam már magamban ezen, hogy kb. már lezongoráztam, hogy marad az egyházi és az is tök jó lesz. Erre a hétre ígérte az állami hely a visszahívást, ráadásul az egyetemi ponthatárok is most szerdán derülnek ki...szóval ezen a héten minden eldől. Közben az egyháziban már jövő héten lesz a szülői, amire fel kell készülnöm, úgyhogy nagyon jó lenne, ha már végre letudnám ezt a sok kérdőjelet a fejemben.
hétfő, július 21
a nyár közepe
A nyári időszak amúgy visszalassult, de jól telnek a napok. Csütörtökön itt volt az egész család szülinapozni, tegnap pedig szintén, de még annál is többen voltunk, mert jöttek Gábor unokatestvérei is. Annyira jó látni, ahogy Lehel elvan az unokatesókkal, meg a nagyobb gyerekekkel is, még a 15 éves fiú is leült vele fél órát autózni. Nagyon jól sikerült mindkét nap. Pénteken elmentünk kicsit kirándulni a Dera-szurdokhoz, nagyon szép volt és az idő is pont tökéletes volt az erdőben barangoláshoz. Hazafelé megálltunk Szentendrén fagyizni és nézni a Dunát. Másnap pedig katonai, rendőr és tűzoltó felvonulás volt nálunk a kerületben, így ott voltunk, azt is nagyon igényesen megcsinálták, csomó jó program volt... Mától Gábor megint dolgozik egész héten, mondjuk ma rövid napra tervezte magát és estére vettünk mozijegyet, amit már nagyon várok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése