csip-csup

  Még pénteken, amikor végül is a sok tervemből nem sok valósult meg, benéztem kicsit a Tedibe is. A konyhai szekrénybe kerestem rendszerező kis dobozokat és úgy voltam vele, hogy ránézek az őszi dekorációkra is, hátha találok valami aranyosat. Viszont meglepetten vettem észre, hogy már egy darab őszi dekoráció sem volt kint a polcokon (szeptember 26!), hanem mindenhonnan karácsonyi témájú cuccok néztek vissza rám. Én nagyon szeretem a karácsonyt és még annál is jobban szeretem a karácsonyt megelőző, ráhangolódó, adventi időszakot, de erre azt mondom, hogy már nekem is sok. Mert tényleg így van: egyszerűen elveszik a varázsa. Mire oda jutunk, hogy a várakozás időszaka következne, szinte már unjunk. Tényleg évről évre hamarabb kerülnek ki a dolgok a polcokra, csak nem értem, hogy ez miért van. Én most pl. szívesen vettem volna még valami őszi dolgot, de azt már nem lehetett kapni. Jaa, hogy nyáron kellett volna megvennem? Vicc.

Hétvégén nem éreztem valami jól magam. Fáradtan és kicsit rossz közérzettel indultam szombat reggel suliba. Aztán elég hamar lett is egy lyukas órám, ami nem volt valami rövid (4 óra anatómia, eredetileg utána nem lett volna óra és jöhettem volna haza, de betettek 4-6-ig egy új órát és kihangsúlyozták, hogy kötelező). Átnéztem addig a Mom Parkba, ugyanis ott van a sulitól nem messze. Gondoltam, hogy kicsit nézelődök és eszek majd ott valami ebédet, de végül nem volt jó. Rájöttem, hogy teljesen rosszul érzem magam a plázákban már. Egy-egy boltba beszaladni és venni valamit, ami kell, az más, de így, hogy csak teljen el 3-4 óra, na nekem az nem megy. Végül enni se ettem, az éttermek tele voltak és éhes se voltam. Van ott egy park a közelben, végül oda ültem ki egy padra és olvastam, de a közérzetem egyre rosszabb lett. Legszívesebben hazamentem volna, de tudtam, hogy muszáj maradni az órára. Nehezen telt az idő, a regény se kötött le, fájt a hátam, a karom és kb. mindenem. Óra után hazaballagtam, aztán azzal a lendülettel el is terültem a kanapén és egy óráig csak így feküdtem. Úgy éreztem, hogy lázas is leszek, de aztán nem lettem, másnap se. Ugyanis még vasárnap is tartott ez az állapot. Gábor készített nekem egy forró gyömbéres teát, amibe rumot is tett. Kétkedve fogadtam el, de végül megittam és egész jól lettem utána. Hétvégére megígértük Lehelnek a szarvas etetést, így délelőtt elmentünk a medveparkba. Örült neki, de valahogy nem volt ez a program sem igazi. Szerintem a sok feszültség aznap jött ki rajta, végig dacolt, ellenkezett velünk, be akart szökni a lezárt részekre, földhöz vágta magát, sírt. Itthon is ez folytatódott. Szóval a hétvége hamar elrepült.

A tegnap aztán jó volt, reggelre mentem és 1-kor már végeztem. Jó lenne, ha többet lehetnék ebben a műszakban. Délután közösen mentünk Lehelért a bölcsibe, meglestük, ahogy játszott, nagyon jól elvolt, autózott egy másik kisfiúval, majdnem egy percig észre se vett minket, hogy ott álltunk az ajtóban. Aztán meg nagyon örült. Átmentünk utána Gábor húgához, aztán haza és estig csak játszottunk hármasban. Tegnap semmi nyoma nem volt a hisztinek, egész délután kedves, aranyos, bújós volt, rengeteget nevettünk, párnacsatáztunk, fogócskáztunk, festettünk, mesét olvastunk, legóztunk, este sütöttünk még palacsintát is. Azt leszámítva, hogy el vagyok maradva az itthon dolgaimmal és kicsit kezdenek gyűlni a felhők a fejem felett az egyetem miatt (óráról órára több anyag, nyilván egyértelmű volt, hogy ez lesz, de most mindent összegyűjtve és rálátva egy kicsit pánikrohamszerű a dolog)...szóval a bajom csak az, hogy ezt a mennyiséget mégis MIKOR fogom elolvasni, megtanulni...na az még egy elég nagy rejtély.

bölcsi után

kávé, süti, könyv -szentháromság

fotózhatatlan családom