hétfő, október 13

szuperképesség?

  Nagyon gyorsan mennek a napok, hetek, őrület. Egy elég rossz időszakon vagyunk túl (remélem már túl vagyunk rajta). Lehelnek leesett a bölcsi dolog, valahogy most realizálódott benne igazán és volt pár nagyon meredek nap. Szerintem a nevelői sem pontosan a helyén kezelték a dolgot, olyan értelemben értem, hogy én azt éreztem, bepánikoltattak. Kérték, hogy vigyük később és menjünk érte hamarabb, amit hellyel-közzel meg is tudunk oldani, de nem mindig (pl. amikor Gábor 24 órázik, akkor nem), szóval a gyerek nem direkt van bölcsben, mi nem itthon ülünk és szórakozunk, hanem munkahelyen vagyunk. Emiatt nekem is volt pár átsírt, teljesen átaggódott, rossz napom, kb. enni se tudtam az idegességtől. Aztán valahogy elég hamar helyreállt (?), utána már vidámabban ment reggel és a visszajelzések is pozitívak voltak, azóta meg állítólag már valami kis Levi nevű barátja is van és ebédre két tányérral eszik. Most egyelőre alvás után megyünk érte, nem marad tovább, megoldjuk. Én mondjuk ebben sajnos nem tudok résztvenni, hiszen 4-ig dolgozom. De biztos lesz majd másként is. 

Az egyetem is marha sok lett, így 6 hét után nagyon elegem lett az egésznapos szombati órákból, most már végre vége van és november közepétől lesznek csak újra órák. Úgyhogy végre (valamikor) lesz már időm tanulni is. A beadandók is felgyűltek, na szerintem előbb azokkal fogok foglalkozni, hogy minél hamarabb letudjam és ne azon idegeskedjek. Aztán a vizsgákat végül is ráérek karácsony után, meg bőven januárban felvenni. Persze pár egyszerűbbet szerintem megcsinálok még december közepén majd. Viszont vannak annyira hülyeségek is, időrabló dolgok, az egyik szemináriumra pl, amiből majd novemberben lesz megint óránk, szuperképességet kell vinni. Én úgy utálom az ilyet, szerintem ez kicsit gyerekes is, a tagozaton vagyunk kb. százan és szerintem már mindnekinek van kontaktja, barátnője, feleslegesnek érzem ezt a csapatépítősdit. Nagyon sok energia és idő elmegy ezzel, hogy szuperképességgel készüljek rá. Ráadásul nekem egyszerűen nincs is. És szerintem sokan így vannak ezzel. Komolyan, ezerszer inkább valami szakmai beadandót írnék arra az órára is, mintsem ezt a hülyeséget.

A munkában is zajlanak az események, egyik munkatársam felmondott, de a sztori hosszú és körülményes. Röviden annyi, hogy kb. összevissza hazudozott, amire többen rájöttek, szembesítették, ő ekkor látványosan összeomlott, azóta nem jön be, betegszabin van, de közben a vezetőnél már felmondott telefonon. Szóval most az ő csoportját vettem át múlt héten, meglátjuk mi lesz. Én örülnék, ha felajánlanák a helyét, de nem tudom, hogy fentebb mik a tervek és nem akarom beleélni magam, hogy aztán csalódjak, ha mégsem így lesz. Közben a múlt héten szüreti hetünk volt a bölcsiben, szőlőt préseltünk, táncoltunk, mondtunk sok őszi mondókát és énekeltünk, nagyon cukik voltak a gyerekek, az egyik "show" fel is lett véve a szűk körnek, nekem ez örök emlék lesz. :) Egyébként sok ötletet ellesek bent, amiket hazahozok aztán a kisfiamnak és itthon is megcsináljuk, nagyon szokott neki tetszeni. Ja, azt nem írtam, de Lehelen egyébként már most nagyon látszanak a bölcsi jelei, pl. a vetkőzésnél semmit nem enged nekünk, leveszi a cipőit, szép sorba rakja, egyedül veszi le a kabátot és a fogasra teszi, tegnap este meg fürdésnél mindent egymaga vett le és a szennyeskosárba tette a ruháit. Nagyon büszke vagyok rá. És azt mondja, hogy bent nem énekel senki semmit, mégis sokszor rajtakapom, hogy olyan mondókákat mondogat játék közben, amiket nem tőlem tanult. 

A mostani hétvégénk egyébként nagyon jó volt. Szombaton volt az első olyan nap, hogy nap végére azt éreztem: minden kerek. Aznap ugyanis mindenre volt időm: reggel kialudtuk magunkat, hármasban reggeliztünk, elmentünk bevásárolni, közben bekapcsoltam az online órámat, voltunk játszótéren, ebédeltünk, itthon szöszmötöltünk, kézművesedtünk, este volt egy kötelező órám, ami tele volt feladatokkal, este 7ig tartott, már nagyon untam, de megcsináltam. Este Gáborral is tudtunk minőségi időt tölteni, szóval másnap reggel úgy keltem, hogy azt éreztem: nagyon jó minden. Még az őszi dolgok is végre kikerültek a nappaliba és a bejárathoz és vettem finom illatos gyertyákat. Tegnap meg Lehel unokatesói jöttek át délelőtt, délután meg átmentünk Gödöllőre, nővéremnek volt születésnapja. Tök jól éreztük magunkat mindenhol... Most meg csak rövid hetem van, csütörtökön és pénteken szabadságon vagyunk, így valahogy a hétfőnek is sokkal könnyebb nekifutni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése