kedvenc napszakom

  Régen is ezek voltak a kedvenc reggeleim. Amikor korán kelek, olyan korán, hogy még mindenki alszik és csak egyedül ülök a nappaliban a bögre kávémmal, jobbra mellettem Misi cica, balra Csili cica, a hajnali hűvös jön be az ablakon, magamra terítek egy pokrócot és olvasok, vagy intézem ami éppen szükséges. 

Ez most éppen a diákigazolvány, meg rájöttem, hogy a bölcsis beiratkozáshoz szükség van még két igazolásra, amiket e-papíron le tudok kérni. Ráadásul kaptam e-mailt is, hogy az egyik októberi óra most szombaton lesz megtartva. Egyébként se volt nagyon tervem erre a szombatra, igazából még örülök is neki és csak három órára kell bemenni, tehát nem egész napos lesz. Amúgy nagyon jót aludtam éjjel, ami azért furcsa, mert ugye ma van az első munkanapom és ilyenkor sose szoktam jól aludni, sőt, inkább csak felszínesen forgolódom egész éjjel. De tegnap már vagy 9-kor ágyban voltam és nagyon hamar el is nyomott az álom. Persze azért izgulok rendesen, de közben van egy jó megérzésem is. Már eleve izgulok az odafelé út miatt is, mekkora forgalom lesz stb, aztán lesz-e (számomra alkalmas :D) parkolóhely, utána meg csak eleve, hogy bemegyek... A biztonság kedvéért azért ma jó korán elindulok majd, szerintem már 7-kor, nehogy első nap elkéssek. 

Tegnap délután érkeztünk amúgy haza Tiszakécskéről. Nagyon jól sikerült a mininyaralás, bár tény, hogy fáradtabban jöttem haza, mint amikor elmentünk. De ha van ilyen, akkor ez boldog fáradtság inkább, nagyon jókat programoztunk, jó értelemben merültünk ki. Nagyon sokat fürödtünk, bicajoztunk, sétáltunk, fagyiztunk. Lehel egész nap meg nem állt, esténként ő is 10 perc alatt kidőlt, sőt, első este ő indult el a sátorhoz, hogy fáradt és megy pihenni. :D Összebarátkoztunk a szomszédokkal, hasonló korú pár volt, mint mi, szintén egy kétéves kisfiúval. A gyerekek onnantól együtt medencéztek, homokoztak, kisautóztak. Úgyhogy amíg ők haza nem mentek, velük bandáztunk, utána meg a másik szomszédban lévő kétéves kislány jött át, hogy szeretne Lehellel játszani, de Lehel nem ment át hozzá :(, szerintem zavarban volt. Szombat este beültünk étterembe, nem volt végül is annyira vészes, de azért mindketten leszögeztük Gáborral, hogy egy ideig ez volt az utolsó éttermezés Lehellel hármasban. Majd megyünk újra együtt, ha már nagyobb lesz, addig meg csak kettesben, úgyse szoktunk sűrűn menni. Vasárnap délelőtt sátrat bontottunk, vagyis Gábor sátrat bontott, én addig kihordtam pár idegrohamot két lábon, Lehel meg egy tucat földhöz vágom magam hisztit. Kezdem tudatosan alkalmazni a sokszor olvasott taktikákat és egyébként magam sem hiszem el, hogy szinte rögtön működik (nekem nagy levegő, hang levisz, megölelem, elmagyarázom, opciókat ajánlok és a gyerek együttműködik). Nem azt mondom, hogy mindig működik, de nagyrészt igen. Szóval hazafelé elmentünk még Szolnokra, a Széchenyi Parkerdőbe, ahol az erdőben bicajoztunk egy fantasztikusat (tényleg gyönyörű volt!), utána meg játszóztunk egy utolsót, ahol Lehelhez megint szegődött egy kis barát, akivel utána együtt mászókáztak. Szép zárása volt a nyárnak ez az utazás.