Egy kicsit, vagyis inkább eléggé be vagyok rezelve a sulitól. Van egy beadandó, aminek egy hét múlva lejár a határideje és én még nem állok vele sehogy. Ráadásul ez a feladat annál a tanárnál van, akiről már írtam korábban, hogy bár nekem nagyon szimpatikus, de tudni róla, hogy rettentő szigorú. Az első óráján is elmondta, hogy igen, bukni fogunk, nem is kevesen, de egy bukás nem a világ vége, újra lehet menni vizsgázni. Egyébként azért félek ettől a feladattól, mert nehéznek érzem, nem is értem pontosan, hogy mit/hogy kéne megírni. Mondjuk azzal nyugatom magam, hogy nem kell tökéletesen megírnom, nem kell ötösnek lennie, csak legyen meg. És közben az idő is fojtogat, rohannak a napok és a hetek, most csak kapkodom a fejem. Tanulás? Nem is tudom azt hogy gondoltam...oké, hogy egy ideje elkezdtem olvasni és jegyzetelni az egyik kötelező olvasmányt...de ahh, maradjunk annyiban, hogy most csak éljem túl a szemináriumokat, meg a halom kötelező beadandó és gyakorlati feladatot, aztán decemberben és januárban meg majd ráérek szívni a tanulással.
Ahh, semmi időm nem volt ebben a négy napban a sulis dolgokkal foglalkozni. Mind a négy nap a gyerekről szólt. A csütörtök és a péntek hármunkról, a tegnap és a ma pedig csak kettőnkről, Gábor ugyanis végig dolgozott. Ennek tetejében még apósomra is én vigyáztam, mert anyósom Olaszországban van. Kívánságok azok voltak, pl. apósomnak sütöttem hókiflit, mert megkívánta, a családnak meg céklaburgert. Persze sok-sok szuper dolog is volt a napokban, tököt faragtunk Lehellel (kérdeztem, amikor kész lett a tök, hogy na mi legyen a neve? mire Lehel egyértelműen rávágta, hogy Jencefice!). Nagyon sokat festettünk, most erre rákapott, az egyik kedvenc elfoglaltsága lett. Mindennap játszótereztünk és már nem vittük a babakocsit, ami azért nagy szó, mert Lehel a futóbicajon száguld, én meg mellette kocogok a játszóra és utána haza. Na edzett, az megint rohadtul nem vagyok, a tüdőm kiköpöm. Megjártuk a kórházat is, elvileg november 6-án lesz a kis műtétje Lehelnek (bőrkinövések a fülén), de csak akkor, ha kicsit sem folyik majd az orra, amivel kapcsolatban azt gondolom, hogy tuti halasztás lesz, hiszen már egy hete itthon van betegen és valószínűleg ezen a héten szerdáig nem is megy bölcsibe. A temetőbe is kilátogattunk az én rokonaimhoz. Nagyon rossz állapotban van két sír is, az egyiket szinte már alig tudtam megközelíteni, a másikon "csak" töröttek a vázák és már nagyon halvány a vésés, újra kéne csináltatni. Bárcsak erre is lenne időm, hogy elintézzem... Itthon aztán sokat játszottunk, rengeteg sínt építettünk, meg dupló benzinkutat és fagyizót, és amikor egész délután esett kint az eső, akkor bekuckóztunk mindhárman a kanapéra és megnéztük a Macskarisztokratákat.
Szóval tartalmas és nagyon jó volt a négy nap, de időm, az semmi nem volt magamra. Emiatt kicsit be is feszültem mára, meg nem is érzem jól magam...hetek óta bujkál bennem valami, azóta köhögök, folyik az orrom és rossz a közérzetem, de ennél komolyabb baj nincs, pedig már azt sem bánnám, ha felmenne a lázam és akkor két napig ágyban maradnék. Ma pl. nem is volt erőm semmihez. Az is csoda, hogy végül megfőztem a húslevest és annak ellenére elmentünk gyurmát venni, hogy még autót vezetni is alig volt energiám. De legalább lett gyurma :D, csodás. Na megpróbálom összekapni magam, most van pontban este 8 óra, Gábor nincs itthon, Lehel alszik, úgyhogy talán van 1-2 hasznos órám, hogy haladjak azzal a nehéz beadandóval...
![]() |
| egyébként azt hittem, hogy még nem fogja érdekelni a tökfaragás, de végig nagyon lelkes volt |

Egy hős vagy a szememben! (elsősorban a suli miatt) 👍👍
VálaszTörlés♥️ köszi (:
Törlés