szombat, december 20

téli szünet - ON

 Megkezdődött a várva várt téli szünet. Már csütörtöktől itthon vagyok, máshogy alakultak a dolgok, mint terveztük. Lehel hétfőn beteg lett, keddtől a bölcsi kitiltotta, Gábor itthon volt vele két napot, majd nekem kellett váltanom. Nem örültek bent a csajok, én is sajnáltam őket, de hát ez van. Lehel lemaradt a bölcsis karácsonyról, amit én picit bántam, mert még ajándékkal is készültem oda (kértek a szülőktől használt játékokat becsomagolva, amiket beraktak a fa alá és a gyerekek azt bontogatták, mondjuk ha Lehel ott meglátta volna az egyik egykori saját játékát, tuti nem örült volna, úgyhogy vettem használt kirakót és mesekönyvet, amiket végül a kitiltás miatt nem adtunk oda). Az itthonlétre nem panaszkodom, nagyon elfáradtam így év végére, iszonyú jó csütörtök óta itthon lenni. Picit beljebb is vagyok azóta mindennel: bevásárlással, tanulással, takarítással. Ami pedig a legjobb volt, hogy voltunk Lehellel másfél napot kettesben, igazi anya-fia idő volt ez, már nekem is nagyon kellett. Lehel nagyon apás, mindig mindent apának lehet csak csinálni, amikor hármasban vagyunk, ezért a kettesben töltött idő és a rengeteg "anya nézd" "anya segíts" "anya gyere" nagyon feltölt. Ez még most is tart valamiért, pedig már velünk van Gábor is, de még mindig csak anyázik. Úgyhogy élvezem, hogy végre kicsit én vagyok a főszereplő az életében és nem apa. 

Letudtam a nagybevásárlást, egyik reggel odamentem nyitásra a boltba és mindent megvettem, ami a listán szerepelt. Másfél óra múlva már itthon is voltam és gyorsan bedobáltam mindent a hűtőbe meg a szekrényekbe. A hús hiányzott még, azt a piacon szoktuk venni, de aztán úgy alakult, hogy később jártunk arra is, így azt is beszereztük. Persze azóta van megint 2-3 dolog, ami még kéne (pl. tej, vaj -ezekből egyszerűen nem tudok eleget venni), így még egyszer mégis kell majd boltba menni, de szerintem az már csak a kis helyi üzlet lesz. Megvan a fa is, idén nem vettünk túl magasat, de szép terebélyes és kis formás. Valószínűleg idén már 23-án fel fogjuk állítani, ez az ünnep most így jön ki (szenteste napján túl sok minden lesz, nem akarunk kapkodni). Én nem örülök neki annyira, nagyon-nagyon ragaszkodom a szokásokhoz, amiben felnőttem...bár látszik, hogy évről-évre hajlandó vagyok többet változni, változtatni. Ez sokszor nem esik jól és napokig emésztgetem magamban, de sokszor feltűnik egy másik belső hang is bennem, hogy így is minden szép és jó lesz, Lehel nagyon fog örülni mindennek. És akkor végülis megnyugszom és már nem rágom magam rajta. A takarítással is haladgatok, szép apránként csinálom, tök nyugodt is vagyok. Érdekes, hogy tavaly ilyenkor még itthon voltam gyesen és úgy éreztem, hogy egy hét se lesz elég kitakarítani és mindent megsütni. Idén meg tulajdonképpen holnaptól állok neki a dolgoknak és 3 napom lesz mindenre, most mégis azt érzem, hogy az tengernyi idő és bőven kész leszek mindennel (és úgy is lesz). A menü nálunk idén cordon bleu lesz krumplival és salival, ez Gábor reszortja. Én sütök, lesz mákos és diót bejgli, zserbó és gesztenyegolyó. Karácsony után még egy fatörzs tortát is tervezek sütni, amikor jönnek a vendégek. Lehel amúgy rengeteg mindenben segít, pl. ruhákat kiveszi a gépből, amikor lejárt a mosás, összekeveri a süti alapanyagokat, kiteszi sütőlemezre a felszeletelt krumplit, felporszívózik. Igazi kis segítség. 

A tanulást tegnap délután kicsit behoztam, ma délután lesz egy online vizsgám, hát nem tudom mire számítsak. Állítólag nem lesz nehéz, de egyelőre nem érzem magaménak az anyagot. Szociológia lesz amúgy, bízom benne, hogy nagyon könnyű kérdéseket írt össze a tanár (ezt ígérte). Puskázni szerintem nem nagyon lehet majd, tesztes lesz a vizsga és állítólag gyorsan váltanak majd a kérdések, szóval nem lehet közben bogarászni. Azért remélem nem egy ilyen tölteléktárgyon bukok majd el. Aztán ha ez megvan, már csak a három nehézre kell koncentrálnom, ha viszont tartom magam az elképzelésemhez, hogy a szünetben is tanulok, akkor januárban minden rendben lesz ezekkel is.

A téli szünetben nem szeretnék mást csinálni, csak a gyerekkel leülni játszani, sínpályát építeni, legózni, kisautózni, sütit sütni, finomakat enni, forró csokizni, társasjátékozni, megnézni 1-2 filmet Gáborral és 1-2 mesét Lehellel, nagy délutáni sétákra menni, összebújni, forralt borozni, sokat beszélgetni, nevetni, aludni.


reggeli ébredést követő játék, még pizsiben

délelőtti levegőzés

készül az ebéd

házi császármorzsa -együtt csináltuk ezt is! :)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz vége lesz így az évnek, utolsó bekezdésedhez pedig: így legyen, sőt így is lesz, szépen csendben, nyugisan, szeretetben...
    🎄🎄🎄

    VálaszTörlés
  2. Minden elismerésem, annyira ügyesen navigálod ezt a rengeteg dolgot! Pihentető ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok! Boldog ünnepeket kívánok! 🎀🎄😊

    VálaszTörlés