hétfő, május 11

hétvége

 Hétvégén egyrészt sulim volt még szombaton. Az utolsó előtti alkalom, ráadásul csak egy darab, három órás órára kellett bemenni, amit simán kihagytam volna, de kiselőadást kellett tartani, szóval kénytelen voltam bemenni. Sőt, készülni rá. Nem jellemző rám, de az előtte lévő két napban tettem össze az anyagot és a diát. Mindenki előadott, vagyis végig kiselőadásokat kellett hallgatni...szerencsére a többség vonakodott előadni, mármint húzták az időt is nem akartak szerepelni, úgyhogy nem volt nehéz az elsők között túlesni rajta. Nem is értem...én sem szeretek szerepelni, pont ezért jelentkezek az elején, hogy ne két órát izguljak végig a várakozással, hanem mondjuk csak 20 percet... Suli után jöttem haza. Nagyon furcsa volt délben elindulni onnan haza úgy, hogy még sütött a nap. Buszoztam aznap, pedig egy ideje rászoktam arra, hogy suliba is autóval mentem, de az főleg akkor ért kincset, amikor reggel 9-től este 7-ig bent ültem és utána megváltás volt hazavezetni a másfél órás bkv-zás helyett. Itthon a fiúk már nagyon vártak, lejöttek elém a buszmegállóba, aminek nagyon örültem. Anyósom készült nekünk ebéddel, ami az ilyen időszakokban szintén kincset ér, hogy néha van kaja és akár 2-3 napig se kell főznöm. Ebéd után jót pihentünk, meg még jó múltkor (két hónapja?) vettem Lehelnek egy gyűrűt, csak nem volt időnk feltenni, de délelőtt vettek a fiúk kampókat, így délután végre felkerült a tetőtérbe és most már lehet rajta hintázni. A trx-et is visszatettük mellé, most már nincs kifogás, lehet edzeni is. Késő délután még átmentünk Gödöllőre tesómhoz, mert névnapja volt múlt héten. Az estével így kicsit megcsúsztunk, Lehel végül 9 után került ágyba, de kb. azonnal aludt is. Én is aludtam volna, ehelyett kimentem a nappaliba Gáborhoz, hogy filmet nézzünk, még kukoricát is pattogtattunk, de áhh...kb. a film első 5 percében már aludtam :)).

Vasárnap is korán keltünk, 7-kor már ébresztett minket Lehel. Reggeli előtt összekaptam a lakást, amennyire tudtam, de néha alaposabban megnézem és sikítani tudnék, annyira kellene egy deep cleaning. Na majd jövő héten! Komótosan, vasárnapi terülj, terülj asztalkámmal megreggeliztünk együtt, utána meg elkészültünk, mert kitaláltuk, hogy bemegyünk a városba. Lehel kívánsága troli és kisföldalatti volt. Elmentünk kocsival az Örsig, ott trolira szálltunk egészen a Mexikói útig, majd kisföldalatti pótlóval elmentünk az Andrássy útra, ott bementünk a régi munkahelyemre sütizni és kávézni, majd fel a földalattira és végül vissza az Örsre metróval. Nagyon tetszett Lehelnek, de iszonyúan elfáradt, ahogy beültünk az autóba, már aludt is. Viszont nagyon ügyes volt! Most tartunk ott a szobatisztaságban, hogy már akkor sincs rajta pelenka, ha elmegyünk itthonról. És ez tegnap is nagy út volt és nem volt baleset, mondjuk ügyesen beiktattunk útközben két megállót, ahol tudott pisilni, de nagyon büszke vagyok rá. (Este, mikor adtam rá a pelust, kérdezte is, hogy miért adom rá. Szóval az utolsó lépés már csak ez lesz és szerintem rövidesen ezt is letudjuk.) Délután Gábor pizzát sütött itthon, én meg nekiültem az utolsó beadandómnak, ami a félévi záró reflexió. Úgy ültem le hozzá, mintha a fogamat húznák, de meglepően hamar, két óra alatt kész lettem vele és szerintem jó is lett. Utána még kint voltunk sokat a kertben, Lehel kapott múltkor egy óriási markolót, amivel sarat szokott szállítani, nos ez aranyat ér, ugyanis rengeteget játszik vele, konkrétan úgy tűnik, hogy soha nem unja meg. Úgyhogy tudtam kicsit ücsörögni a hintaágyban és csak nézni őt, meg a kertet meg a kutyákat, nagyon jó volt. Klassz zárása volt ez így a hétnek. 

Ma pedig újult erővel vágok neki ennek a nehéznek és hosszúnak tűnő hétnek...ma pl. munka, majd utána megyek fogorvoshoz, amihez nulla kedvem van és ahhoz sincs semmi kedvem, hogy tök későn érjek haza. Ráadásul sejtem, hogy ma nem fog végezni a fogammal, tuti vissza kell majd még menni jövő héten. Aztán kedd szintén extra zsúfolt, szerda és csütörtök már szellősebb lesz, de sok a tanulnivaló. Szombaton vizsgák, utána végre eltehetem a furulyát is (remélem).
 

2 megjegyzés:

  1. Nem semmi amit csinálsz, nagyon sok sikert, sokat dolgozol érte
    👍👍👍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ági, én igazából nem érzem akkora dolognak, leginkább várom, hogy vége legyen és "csak" dolgozni kelljen... :))

      Törlés