cióóó

  A tegnapra már alig emlékszem. Ami megvan a munkából, az az, hogy ebédidőben elpróbáltuk a Pancsoló kislányra előadott performance-t. A nevetéstől ugyan szakadtunk, de ettől függetlenül továbbra sem vagyok biztos abban, hogy ezt nekünk elő kellene adnunk az új szülőknek. Volt némi feszültség is emiatt pár kollégám között, engem ez nem érintett, csak hallgatóság voltam. A bölcsit tegnap én zártam, de nem volt ügyeletes gyerek, a mi csoportunkból maradtak az utolsó gyerekek. 

Utána hazajöttem, megfőztem a pár napja kinézett receptet. Cukkinit töltöttem meg mustáros-tejfölös csirkeraguval, ami fúú, nagyon finom lett. A raguból maradt még nem kevés, úgy látszik nem vettem elég cukkinit. Gondoltam elteszem a maradékot a hűtőbe és majd főzök ki mellé rizst, de Lehel megkóstolta, majd az összeset megette úgy, ahogy volt. Ennek nagyon örültem. Mondjuk amúgy is jó evő, nem panaszkodom, csak néha tart fényevő napokat. Gáborral mi kinéztünk egy új szállást Bulgáriában, az előző ugyanis tragikus módon törlődött a bookingon. Egy nagyon szuper szállást találtunk, még az is lehet, hogy jobbat, mint amit januárban foglaltunk. A tengerparttól 10 perc sétára van és mindennel felszerelt apartman, ráadásul van saját medencéje és játszótere, lent az épület alsó szintjén pedig étterem van. Kész van egyébként az útiterv és az összes szállás le van foglalva. 27-én reggel indulunk itthonról Romániába, a Transzfogarasi úton megyünk keresztül. Első éjszaka megszállunk Nagyszebenben. Utána tovább szintén a Transzfogarasin, második éjszaka Árgyasudvarhely. Harmadik nap érkezünk meg Bulgáriába, a Napospartra. Itt eltöltünk 6 éjszakát. Hazafelé Erdélyen jövünk, első éjszaka egy Brassó környéki, vidéki szállodában szállunk meg, amit az épület elhelyezkedése miatt foglaltam: gyönyörű helyen van!  Második éjszaka pedig Székelyudvarhelyen alszunk, egy szintén nagyon szép helyen. Innen pedig már jövünk haza Budapestre. Mondanom se kell, hogy mindhárman nagyon várjuk ezt a kalandot!

A mai napom amúgy elég hektikus volt. Voltak mélypontok, megint indokolatlanul bunkón viselkedett két kollégám is, a vezető befeszült és megvétózta a keddi korai elmenetelt, ami miatt le kellett mondanom az egy hónapja lefoglalt időpontomat a pedikűröshöz. Nem kicsit voltam mérges... Más egyebek is voltak, az egyik ügyeletes kislány egész nap sírt, semmivel nem tudtam kiragadni a bánatból, és hozzám is tapadt szegényke, kb. wc-re alig tudtam elmenni...mindezt reggel 8-tól 12-ig folyamatosan. Kicsit szétment a fejem műszak végére. Anyukája hozott nekem cserébe egy óriási bonbont, de szegényt inkább otthon tartotta volna (nem dolgozik, költöznek és nem akarja, hogy a gyerek láb alatt legyen, de hát ilyen áron). A csoki cserébe még folyt is ebben a csodás melegben...azért persze megköszöntem és el fog fogyni, ha visszahűlt. 

Az már jó volt, amikor mentem a gyerekemért, bár ott meg azzal fogadtak, hogy Lehel azt játssza a barátjával, hogy meghalnak és jön értük a mentő. Rákérdeztek, hogy meghalt-e valaki mostanában a családban, de mondtam, hogy nem, max. a lecsapott bogarakra szoktam mondani, hogy meghalt. Lehel örült nekem, bár hazafelé azt mondogatta a kocsiban, hogy én régi anya vagyok, amit nem tudok azóta se hova tenni. Itthon aztán az úr tejberizst rendelt, amit feltettem főni és be is vágott belőle két tányérral. Rengeteget hintázott és a kocsidugó is beállt a képzeletbeli városban a szobájában. Gábor is hazaért a nagy munkából, ráadásul valami kamarai regisztrációnál segítenem kell neki, úgyhogy még nincs vége a napnak...