Bár én nem éreztem erősnek az interjúmat, végül felvettek a másik bölcsibe. Ez az a hely, ahová a kisfiam is járt előzőleg, szóval valamennyire képben vagyok az elvárásokkal kapcsolatban, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem egyáltalán félsz, hogy milyen lesz. Persze aztán lehet, hogy nagyon jó lesz és néha úgy is érzem, hogy ez az egész egy teljesen új kezdet. Ami mellette szól, hogy változás (és reméljük csupa pozitív), közel van (5 perc autóval), a tapasztalatokból levonva kevesebb és engedékenyebb az adminisztráció, eleve lazább a vezetés (programokat összehasonlítva). Ami ellene szól(t), hogy valamennyivel kevesebb a fizetés és a juttatás is. De ha a légkör jobb lesz, akkor az nekem megérte a pénzzel szemben is.
Ezzel kapcsolatban pont a nyaralás alatt ért a hír, hogy felvettek. És mivel időben szólni szerettem volna a munkahelyen, ezért még aznap betelefonáltam, hogy felmondok. Sajnálkoztak, majd közölték, hogy azért maradjak hó végéig, de tulajdonképpen mindegy. Én mondtam, hogy hamarabb elmennék, ha nem gond. Hazajöttük, másnap be akartam menni, hogy személyesen benyújtsam a felmondásom, de a korábban megbeszéltekkel ellentétben nem volt bent senki. Telefonáltam egy kört, oké, akkor ma (hétfőn). Bementem, vezető megint sehol, leadtam a könyvelésen. Ott kiderült, hogy ez így nagyon nem jó, átszámoltak nekem mindent, aztán ment egy sor telefonálgatás, ahol éreztem, hogy a vezető tök ideges a vonal végén, meg az én főnököm is kicsit másban volt... Végül azt találták ki, hogy akkor a mai és holnapi napot még dolgozzam le és akkor szerdától már nem állok alkalmazásban. Azért a munkaruha értékét még majd levonják a még nekem járó pénzből (a drága kabátot, amit tőlük kaptam munkaruha címen, kb. kétszer vettem fel a bölcsiben és szét is nyílt rajta a cipzár, mindegy). Szóval a papírok intézése után átmentem az üres bölcsibe és bementem dolgozni. Felhívtam a főnökömet, hogy mit csináljak munka címén. Azt mondta, locsoljak virágokat, gereblyézzem fel az udvart, ilyesmik. Kevésnek gondoltam a feladatot, de szerintem holnap fél 1-ig pont végzek ezekkel (három nagy udvar van, tele levelekkel). Holnap bejön a főnököm is dolgozni, ennek annyira nem örülök, ketten leszünk csak bent, biztos akar egy nagy beszélgetést. Még az lesz a jó, hogy Lehel is velem lesz (ma is velem volt), ami kicsit elveszi a dolgok élét. De nekem őszintén nincs kedvem a munkatársamról beszélni, aki miatt főleg eljövök. Egyszerűen nincs, nem akarok. Majd valahogy rövidre zárom a témát. Remélem nem lesz kínos.
Hát nem unatkozol, az fix!! Sok sikert kívánok, nagyon jó, hogy nem ismeretlen helyre mész 🙂
VálaszTörlésÁgi
Köszönöm, most egyelőre úgy tűnik, hogy jó lesz és már most más a fogadtatás, mint tavaly az előző helyen. A búcsú a másik helyről végül nagyon rossz volt, szóval már szemernyi megbánás vagy kétkedés sincs bennem, hogy jól tettem-e a váltást. Jól tettem.
Törlés