csütörtök, április 8

félidő

 Ahelyett, hogy már egy órája aludnék, itt ülök a laptop felett és blogot írok. Az imént pedig kitakarítottam a fürdőszobát, kiteregettem a ruhákat, kitakarítottam a cicák helyét is. Közben már a derekamat sem érzem, úgy elfáradtam ezalatt a három nap alatt. Nem egészen félidőnél járok, hiszen már csak két hosszú munkanap áll előttem és a nagyján már túl vagyok. Azt hiszem, a mai nap volt a legnehezebb és talán ezért is pörgök most még: mert örülök, hogy túl vagyok rajta és ez feldob. 

A munkán kívül, ami olyan szinte kíván teljes embert, hogy konrétan a saját telefonomat nem tudom felvenni három napja és a pisilést is órákig tervezem, szóval ezen kívül is történt egy csomó minden. Például kaptam fizetés emelést (idén már másodszorra), aminek nagyon örülök, de annak még jobban, ahogy megdícsétek mellé. Ezzel egyetemben felkértek egy extra munkára nyáron, amit amúgy nem annyira szeretnék elvállalni, de ha azzal tálalják, hogy előtte megdícsérnek és fizetés emelést is adnak, ugyan mit lehet mondani? Egyelőre még abban maradtunk, hogy gondolkodunk rajta, de nem annyira szeretném én ezt nyárra bevállalni. 

A házi orvosom is írt, hogy mehetnék oltásra, 60 db a kapacitás, jelezzek vissza. Mire este vissza tudtam jelezni, persze már betelt a hely, így a következő névsorra kerültem rá.

Közben Gábor gyertyafényes, sajtos tésztás vacsorával várt tegnap este, pedig csak előttem fél órával hamarabb ért haza. Annak annyira nem örülök, hogy őt is felkérték egy extra melóra és ha elvállalja, akkor két hétig buborékban lenne és nem találkoznánk addig egyáltalán. Anyagilag persze nagyon jó lenne, dupla fizetés és egyebek, de nem annyira van most kedvem egyedül lenni két hétig.

Én meg annyira el vagyok veszve a kis világomban és bele vagyok esve agyilag is a melóba, hogy ma észre sem vettem, hogy esik a hó és hideg van, mert pulóverben mentem dolgozni. És nem is fáztam. ??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése