Kis galaxis: húsvét

Persze rekordsebességgel rohant el az ünnep és az a 6 nap, amikor nem kellett dolgozni mennem. Az első kettőt inkább hagyjuk, beteg voltam és inkább dolgoztam volna, semmint itthon haldokoljak, bár második nap már jó volt itthon lenni Gáborral.

Pénteken is éreztem még magamban, hogy bár már nem vagyok beteg, valami nem oké. Gyenge voltam és egész nap tudtam volna aludni. Nem is emlékszem, hogy mit csináltunk. Ja, de! Kimentünk a ligetbe pingpongozni, ahol összefutottunk Marcival, ők is pingpongoztak (??). Annyira szép idő volt, hogy legszívesebben leheveredtünk volna a fűbe napozni, akkor még a szél is mérsékelte magát valamelyest (vagy még nem lendült bele a hétvégi buliba). Délután sütöttönk rántott sajtot meg pihentünk egész nap az ágyban, aztán 5 körül arról volt szó, hogy kimegyünk kocogni a ligetbe, de én ehhez még mindig nem éreztem erőt. Végül kijöttek nővéremék is, a fiúk futottak, mi meg sétáltunk nővéremmel.

Másnap reggel korán keltem, mert szülinapra voltunk hivatalosak, én meg egy szép gyümölcsös pitével akartam meglepni az ünnepeltet, így reggel már gyúrtam a konyhában a pitetésztát. Nagyon szép lett és bár én most nem kóstoltam meg, biztos jól sikerült, mert az ünnepelt összesen négy tortát kapott, de a pitém fogyott el a leghamarabb. A bulira felvettem egy szép ruhát, kilakkoztam a lábkörmeimet, új szandi, felvettem a kis tavaszi csini-menő dzsekimet, végre buli, tavasz, emberek! Fél óra múlva váltottam hosszú nadrágra, zárt cipőre, kardigánra és pufi mellényre, úgyhogy ez a tavaszi style még várat magára, nem tudom mennyit, de nekem már nagyon nagyon elegem van a pufi mellényből meg a zárt cipőből! A buli végülis jól sikerült, a család, akikhez mentünk, nagyon cukik és tök jó volt a kaja is, meg jókat dumcsiztam az ünnepelt feleségével....de közben a kutyám ramazurit csapott a rákoscsabai házban, ahol hagytuk (először sírt, amiért nem vittük magunkkal, utána meg, miután rájött, hogy Gábor szülei otthon vannak és megnyugodott, levette a pultról az összes húsvéti édességet és megette...). Ezen aggódtam kicsit, bár nyugtattam magam, hogy tejcsoki volt mind, nem lesz baja, de azért úgy mentem volna már haza. Gábor viszont kitalálta, hogy ők igazából ismerik egymást az ott lévő egyik sráccal (szerintem nem), úgyhogy egész nap egymással sztorizgattak és lehetetlenségnek tűnt hazafelé indulni (nyilván szomjasak se voltak már). Végül sikerült 8 után valamivel hazaérni a házba, a kutyának kutya baja se volt szerencsére.

Vasárnap reggel hazarobogtunk megetetni a cicákat, majd vissza Rákoscsabára, a benzinkúton tudtuk pótolni a húsvéti csokinyulakat a gyerekeknek. Dél körül jöttek nővéremék, a nap próbálkozott sütni, talán fél órát sikerült is napozni, viszont olyan hideg szél társult mellé, hogy szó szerint fáztunk a kemence mellett, amiben sült a finom mézes oldalas. Tök jól sikerült ez a buli is, jókat dumáltunk, a kaja isteni lett. Ebéd után, 5 körül kimentünk sétálni a közeli kis hegyre, ahonnan egészen gyönyörű panoráma tárul az ember szeme elé. A két kis öreg kutya is kifutotta magát, nekünk is jól esett lemozogni a kajálást, csak megint őrült hideg szél fújt. Ha valamit nagyon utálok, az a szél, tönkreteszi a hajamat, megfájdul tőle a fülem, kiszárítja az arcomat, a számat, megfájdul tőle a fejem, cserébe még jól le is égett az arcom. És közben fáztunk is. A Noé mellett lakunk, így ott sétálni olyan, mintha egy mini állatkert mellett sétálna az ember: kutyák, lovak, kecskék, vaddisznó, még őzike is szokott lenni. Nagyon szeretem ezt az útvonalat. Ráadásul gyönyörű is.... Hazaérve aztán a kutyám váratlanul nagyon rosszul lett. Remegni kezdett, elvesztette a koordinációját, alig tudott felállni/lefeküdni, menni. Én elvonultam vele a mi részünkre, a többiek a hátsó házban voltak. Nem kért se inni, se enni, pedig még nem evett aznap. A gyógyszereit sikerült leerőltetnem a torkán, de kb. olyan volt, mintha itt se lenne velünk. Nagyon kétségbeestem, megmondom őszintén, hogy ilyen rosszul még soha nem nézett ki. Többiek próbáltak vígasztalni, hogy idős már, de remélem ők se gondolták komolyan ezt, hogy a kutya egy órája még vígan nyargalt a mezőn, majd hirtelen már olyan öreg, hogy fel se bír állni és remeg, mint a kocsonya. Úgy döntöttem, hogy lent alszok vele a nappaliban: nem mertem és nem is akartam magára hagyni. Volt egy olyan rossz érzésem is, hogy mi van, ha nem éli túl? (Eplilepsziás rohama volt, de nem a klasszikus értelemben, ennek több módja is van.) A fiúk 10 körül eltették magukat, így nővéremmel tudtunk kicsit lelkizni a nappaliban éjfélig, ami azért jó volt, mert nem voltam egyedül a kutyával és kicsit el is terelte a gondolataimat, miközben végig az ölemben feküdt és simogattam. Szerencsére arra ébredtem éjszaka, hogy hangosan eszik és iszik, aztán visszajön mellém a szőnyegre és lefekszik aludni, nagyon megkönnyebbültem.

Hajnalban viszont arra ébredtem, hogy hideg víz csorog rám, az arcomra, hajamra, párnámra... Felpattantam, azt hittem álmodom, de nem: Gábor locsolkodott. Hogy mit kapott ezért, azt jobb, ha nem írom le, maradjuk annyiban, hogy a csokitojásokat jóval később kapta meg, amikor már kibékültünk. Mi nem vettünk idén sonkát és kalácsot se sütöttem, de Gábor anyukája kikészített nekünk reggelire egy nagy tálcát, tele mindenféle húsvéti finomsággal, így nem maradtak el a megszokott ízek se. Ők most karanténoznak. Már megkapták az első oltást, de amíg nincs meg a második is, és nem telt el még azután is 1-2 hét, addig kvázi be vannak zárkózva az alsó szintre, mi nem is találkoztunk velük, csak a kutyát engedték be a kertből a részünkre, meg ezt a húsvéti reggelit rakták ki nekünk a teraszra. Jó lesz azért már újra látni őket, szegények a karácsonyt is kettesben töltötték, amíg nálunk volt mindenki és videochat-en beszéltünk egymással szenteste.... Vasárnap délben még átmentünk a gyerekekhez húsvéti nyulazni, aztán végre hazajöttünk pihenni és egész délután aludtunk meg filmet néztünk, nagyon jól esett egy kis passzív pihenés. Főleg, hogy kiderült, az egyik munkatársam koronás lett és egész héten őt kell helyettesítenem, ami sokkal, sokkal, sokkal több munkát jelent mind órában, mind napban, mind energiában, úgyhogy most nekifutok ennek a hétnek, és nem mondom, hogy nem tartok tőle, de szerintem most pár napig nem fogok erre járni, mert semmire nem lesz időm.