Végül úgy alakult a nap, hogy Gábor tényleg hazaért ebédre. Volt még a fagyasztóban chilis bab, úgyhogy fél óra alatt volt ebédünk. Utána pedig együtt mentünk mégis bevásárolni és sikerült még az armageddon előtt elintéznünk: mikor már toltuk a kocsit a pénztárhoz, akkor kezdett el igazán hömpölyögni a tömeg a zöldségosztályon. Mi végül nem vettünk semmi hagyományos húsvéti ételt, mert holnap húsmentes napot tartunk, szombattól-hétfőig pedig lent leszünk Rákoscsabán és grillezünk meg bográcsozunk. Úgyhogy kihagytuk a sonkát, a kalácsot és a tormát is. Én sem tervezek már kalácsot sütni, valószínűleg nem is fogyna el, inkább pite és linzer áll a kívánságlistán.
Vettem viszont egy szandált és egy kis vajszínű bebújós cipőt is, mert ma teljes mellszélességgel robbant be a tavasz a nyár és a ruhámhoz csak a fehér sportcipőmet tudtam felhúzni, ami baromi kényelmes volt, cserébe viszont nem annyira elegáns. Úgyhogy ha már épp elmentünk kaját venni, akkor leakasztottam némi nyári cipőt is a polcról. (Persze hétvégére már esőt mond, úgyhogy végül szerintem a zárt cipőmben megyek majd....)
Egy kicsit még mindig nyominak érzem magam, az étvágyam sem a megszokott és a kávét se kívánom, úgyhogy szerintem még mindig bújkál bennem valami. Egyénként meg annyira nem szól semmiről ez a blog, mert nem történik velem igazán semmi, csak kb. Gábor és a bevásárlás. Meg a munka, amikor dolgozom. Múltkor kicsit kiborultam itthon, hogy nem történik semmi, nem találkozunk senkivel, minden nap ugyanolyan. Olyan, mintha csak a munkának élnénk, sőt, mostanában egymást is alig látjuk. Gábor persze ebben a lelkiállapotban is meg tudott vígasztalni és semmi sem tűnt már annyira rossznak, mint ahogy előtte láttam. De azért nagyon várom már ezt a hosszú hétvégét: végre találkozunk emberekkel, kint leszünk a szabadban, sütünk, biciklizünk, annyira jó lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése