Most reggel azt álmodtam, hogy Gáborral valami nyári táborban voltunk együtt és elkezdett furcsán viselkedni velem. Jóval fiatalabbak voltunk és azt hiszem belekevertem Gáborba egy-két régi vonást az exemből, akivel 7 évig voltam együtt. Közben olyan volt az egész, mintha Berlin utcáin sétáltunk volna. Szakítani akart velem, azt mondta halál aranyos és kedves vagyok, imád, de jobban szeretne inkább külön lenni. Kérdeztem, hogy miért, de nem válaszolt. Közben mentem egyedül az utcákon és specialty kávézókat kerestem a google maps-en, de nem találtam egyet sem. Sírtam és fekete-fehér volt minden, olyan volt a hangulata, mint a Manhattan c. Woody Allen filmnek. Gábor jött velem szemben az utcán és megfogta a kezem, azt hittem, hogy meggondolta magát, de nem, csak sajnált. Próbált vigasztalni, ilyeneket mondott, hogy majd éljek az emlékeimnek, meg minden rendbe jön majd. Akkor már mérges is voltam, hogy miért mond ilyeneket, de annyira vissza akartam fordítani az egészet, hogy nem tudtam dühbe gurulni, csak sírtam. Kérdeztem továbbra is tőle, hogy miért, de kitérő válaszokat adott. Közben én tudtam, hogy a táborban van egy gyönyörű csaj és azzal akar összejönni. A lány álmomban az egyik régi munkatársam volt a kávézóból, aki tényleg igazán gyönyörű, olyan, mint egy szépségkirálynő. Arra ébredtem fel, hogy sírok és az egyik macskám dörgöli a fejét a kezemhez. Abban a pillanatban rájöttem, hogy álom volt az egész és mintha a legnagyobb bajtól szabadultam volna meg, olyan szinten éreztem megkönnyebbülést. Gábor épp a kávét főzte a konyhában és nem értette mit nyüszögök a hálóban, de annyira jó volt aztán hozzábújni, hogy nem is tudom leírni az érzést.
(Amúgy olyan érdekes, miként gyúr az agyam álmot régi emlékekből, mostani érzésekből és dolgokból, amiket szeretek: Berlinben háromszor jártam és nagyon szeretem, évekig volt a mániám specialty kávézókat felkutatni, a Manhattan az egyik kedvenc filmem, és ugye ott is szakít a főhős a lánnyal, akit közben szeret, a lány meg ott sír a kávézóban, a régi munkatársam (Zsófi) pedig tényleg gyönyörű csaj, és újra visszatérő félelmem ez, hogy Gábor elhagy majd egy szőke ciklonért.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése