furcsa szombat

 Szombaton semmi sem úgy sikerült, ahogy azt előző nap, vagy akár aznap reggel elterveztük....

Én már megint, vagy inkább még mindig fejfájással ébredtem reggel. Még előző nap terveztük, hogy szombat reggel elmegyünk futni, futócuccot is csomagoltam, lélekben teljesen rákészültem az újrakezdésre (utoljára szerintem ősszel futottunk szigetköröket, jól ment, csak aztán jött a kórház, a tél, meg a sok munka). Mindegy, ennek ellenére is álltam a sarat, hogy menjünk futni. Írtam már korábban, hogy a mellettünk lévő utca felvezet egy kis dombra: először egy lovas tanya mellett sétál el az ember, aztán jön a Noé Állatotthon, és után mező mindkét oldalról, míg fel nem érünk a dombra. Összesen kb. 4 kilométer lehet oda-vissza, tökéletes táv az újrakezdéshez, plusz nehezítés, hogy végig felfelé kell futni, a Noé után pedig igazán kaptatós a "hegymenet". Hellyel-közzel jól ment, mire felértünk a dombra, azt hittem, hogy egyáltalán nem kapok levegőt és a vádlim is beállt rendesen. Cserébe elmúlt a fejfájásom. 

Aztán úgy volt, hogy megyünk Nagytarcsára vezetni, sétálunk Gödöllőn, utána Auchan parkolóban is gyakorlás, majd bevásárlás. A kocsi azonban nem indult. Már múlthéten is terveztünk, hogy veszünk bele egy új aksit, de azt hittünk, addig kibírja még. Hiába töltöttük azonban az aksit, nem akart beindulni. Akkor újraterveztünk, előbb elmentünk bevásárolni Gábor autójával, és vettünk aksit is. Hazaértünk, betettük az újat, de nem indult azzal sem. Gábor az a fajta, aki addig próbálkozik, míg nem sikerül megoldani a problémát, így a következő másfél-két óra azzal telt, hogy mindent megtett, amit tudott. Sajnos a végén nem járt sikerrel, az autó nem indult, vezetni nem mentünk, Gödöllőre sem kirándulni. Kicsit elkenődtünk mind a ketten, hogy füstbe ment minden tervünk, plusz rossz az új autó, hétfőn lehet hívni a kereskedést (garanciális, de akkor is....). Na de közben hazaengedték Gábor apukáját a kórházból (még szerda éjjel vitték be, meg is műtötték másnap reggel, szombaton meg már jöhetett haza, nem gondoltam volna, hogy egy bypass műtét ennyire rutin már). Beültünk kicsit beszélgetni a szülőkhöz és valóban, egy éppen nem induló autó már fele annyira sem tűnt bajnak, ha arra gondoltunk, hogy apukája sikeresen túl van a műtéten, otthon van és mindenki egészséges, együtt vagyunk (tudom, hogy ez hatalmas közhely, de akkor is annyira igaz!). 

Késő délután hazajöttünk és ha már így alakult a nap, Gábor felvetette, hogy menjünk el sétálni és igyunk valamit a városban, úgyse volt erre lehetőségünk már régóta. Gyorsan csinibe öltöztem és kivasaltam a hajam, mégse mehetek futónadrágban. Végül a Jászain ültünk be egy helyre gin toncira és sörre. A tömeg hömpölygött, a terasz is csurig volt és engem elkapott egy rossz hangulat, de nem a vírus miatti aggódás miatt, hanem a tömeg miatt. Olyan forgatag és hangzavar volt, hogy nem tudtam élvezni a pillanatot. Zavart, hogy átbámulnak a szomszéd asztaltól és hogy mellettünk szó szerint zúdult fel és le a tömeg. Azon gondolkodtam, hogy ennyire öreg vagyok? Miért utálom én ezt ennyire? Minden olyan hangos és zajos volt, hogy legszívesebben inkább otthon lettem volna a kertben és ott ittam volna meg a gin tonicot. Már majdnem 7 óra volt, mire Gábor a homlokához csapott. Azt hittem, hogy rájött az autó bajára, de nem: elfelejtett bemenni a munkahelyére covid tesztre. Szerencsére még pont nem volt lecsúszva róla, viszont rögtön el kellett indulnunk, hogy még odaérjünk. Végigmentünk a Margitszigeten a 26-os busszal és fél óra múlva már ott is voltunk a helyszínen, sor se volt, így rögtön sorra került. Szegény, nem tudom hányszor tesztelték már, de még mindig nem szokta meg és nagyon utálja. A teszt után kézenfogva hazaandalogtunk, én leszaladtam a kutyával egy körre, Gábor meg feltette mára a kaját. Ettünk, romantikáztunk, filmet néztünk. Erről is szoktunk beszélni, hogy miért van az, hogy nem annyira szeretjük a mai filmeket? Vannak persze nagyon jók, de nagyon ritkán. Az HBO oldalát is 20 percig szoktuk nézni, mire nagy nehezen választunk valamit, amit aztán fél óra múlva kikapcsolunk. Mindegyik unalmas, semmilyen, kiszámítható. Úgyhogy egy csomószor szoktunk régi filmeket nézni. Tegnap pl. A hegy gyomrában c. sorozatot néztük, amit mindketten láttunk gyerekkorunkban, de egyikünk se emlékezett tisztán a történetre, csak arra, hogy gyerekként milyen félelmetes és szuper film volt.