hétvége

 Szuper-hiper gyorsasággal robogott el a hétvége és már megint egy új hét elején találom magam. A szabad szerdám helyett megint be lettem írva oda is. A munkatársam, bár már meggyógyult, még mindig pozitív, a főnökömnek pedig pénteken volt egy kis műtétje, így ő nem jön egy hétig dolgozni. Úgyhogy az ő lyukas napjaikra megint ki más lett volna beírva, mint én? Kezdem a végét járni. A naptárban a napokat áthúzogatva várom a 3 napos pünkösdi "szabadságomat", meg a rá következő héten lévő 3 napot, amikor elutazuk majd. Próbálok csak erre koncentrálni, hogy nemsokára itt van a szuperromantikus, évfordulós utazásunk, gyönyörű szállásokat foglaltunk (első éjszaka Szentgotthárdon, második éjszaka Szalafőn), de azért a május 31. az így is, úgy is 28 nap még, akárhogy is számolom, ami pont 4 hét munka még addig. 

A hétvége viszont végre kicsit lazulós volt, nem mentünk semmi extra helyre és nem hívtunk vendégeket. Szombaton aludtunk vagy 9-ig, aztán reggelire sütöttem fahéjas palacsintát (mivel nem volt itthon semmi és május 1. lévén minden zárva volt). Gábor felhozott az autóból egy adag kartondobozt és azt beszéltük, hogy ezentúl minden alkalommal, mikor lemegyünk Rákoscsabára, viszünk majd pár dobozt, így szép lassan lejut majd minden. Mert ugye kivettem egy hét szabit júniusra, hogy majd akkor költözünk, de pont arra a hétre teljesen váratlanul bejött egy szerbiai meghívás, amit nem akartunk lemondani. Így viszont a költözésre nem lesz külön idő, csak a szabadnapok. Mindegy, már elengedtem ezt, nem fogok ezen stresszelni, és amúgy is szívesesebben nyaralok a szabadságom alatt, semmint költözködök meg pakolok. 

Szóval szombaton egész nap a kertben voltunk, iszogattunk, napoztunk, Gábor anyukája mindkét nap főzött, így nekem nem kellett (akartam volna, de mindenki azt mondta, minek főzök, ha egyszer van brassói meg sztrapacska, szóval tényleg hülyeség lett volna, sokszor nehéz megnyomni magamon az off gombot és pihenni). Voltunk a környéken megint nagy sétákon. Aludtunk sokat. Úgy volt, hogy biciklizünk, amit én már nagyon vártam, de végül ez nem jött össze: a kisebb, női bicaj, ami Gábor anyukájáé, felmondta a szogálatot indulás előtt. Úgy volt, hogy akkor megyek az öccse biciklijével, de az meg hatalmas volt nekem, nem éreztem magam biztonságban rajta, így sajnos nem mentünk végül. (Bicikliből is kezdő vagyok, életem első 33 évéből ez is kimaradt teljesen.) Voltunk viszont vezetni. Ott a kerületi kisutcákban szó szerint kivert a víz, meg is álltam egy darabon sírni, hogy nekem ez nem megy. Aztán az Auchan parkolóban már jobb volt, körözgettem egy csomót, körforgalom, sávváltás, parkolás. Kicsit azért el voltam kenődve miatta, pedig Gábor szerint még jobb is voltam, mint múltkor, de én ezt nem éreztem. Nem értem, hogy két éve hogy ment annyival jobban, hogy simán végigmentem a körúton, most meg sikítok, ha jön szembe egy autó a kisutcában. Persze mindenki bíztatott, hogy vissza kell szokni és majd jó lesz, de én még nem látom a fényt az alagút végén. 

Vasárnapra megjött megint a rossz idő, eső és hatalmas szél kíséretében. Újra be kellett húzódni a házba, meg kabátot venni, a front is éreztette hatását. Én délután aludni se tudtam a széltől, azt hittem, hogy kitépi a tetőtéri ablakokat és a kertben lévő kis fákat. Sütöttem egy adag citromos kekszet, aminek mindenki örült, ebéd után el is fogyott az összes. Aztán hazajöttünk és tovább pihentünk, én szerintem már 9 körül el is aludtam.

így néz ki az emeleten a nappali, ahova költözni fogunk, nagyon szeretem

készül a citromos keksz

ő pedig a 14 éves Luca, az egyik háziállat a sok közül