Szinte egész héten így érzem magam: jól. Mivel nő vagyok, mivel szerintem néha összevissza ingadoznak a hormonjaim, mivel hajlamos vagyok hamar stresszelni, mivel aggódós típus vagyok, mivel nagyon érzelmes típus vagyok...szóval ritkán vagyok kiegyensúlyzott és napokon át jókedvű, most viszont ez van. Nehezen hoz ki bármi is a sodromból, nehezen kedzek el aggódni, cserébe minden apróságért azt érzem, hogy "most olyan jó". De ilyenektől, hogy egy finom kaja, egy társaság, egy séta, egy esti film, vagy egyszerűen csak az, hogy most itt ülök a kanapén és nem igazán csinálok semmit.
Mondjuk az érzelmesség terén meg csúcsokat döntögetek. Igaz, azokból kijövök hamar, csak nagyon könynen elsírom magam egy-egy szomorú vagy megható dolgon. Így esett, hogy a héten sírtam már a 101 kiskutyán. Sírtam hazafelé az autóban, mert áthajtottam egy már amúgy is elgázolt cicán. És majdnem sírtam azon, hogy kiderült: a szomszéd árulja a házát, ezért elkezdte levágni tyúkjait és szólt, hogy már nem kell hátravinnem a zöldség -és gyümölcsmaradványokat. Tudom, ne álszenteskedjek, én eszek húst és az a baromfi, amit megveszek a boltban, ugyanolyan baromfi, mint a szomszédé, akit etetek. De ezeknek a tyúkoknak eddig gyűjtöttem a finomságokat, direkt hagytam dinnyét is a dinnyehéjon és jó vastagon hámoztam mindent, hogy finomat kapjanak. Ma hámoztam krumplit és almát, és félretettem egy kupacba a héjakat, jó sok lett, hátra akartam mégis menni, ahhoz a pár tyúkhoz, aki még maradt, de nem vitt rá a lélek, kidobtam inkább. Ahogy azon is pityeregtem egy kicsit a héten, ahogy Marcipán aludt a patikában a kis párnáján. Az egész kis pofija csupa porcukor, a tekintete matuzsálem, és ahhoz icipicire kuporodik alvás közben...teljesen ellágyítja az amúgy is lágy szívemet, úgyhogy néha bekönnyezik a szemem, mikor így elnézem, mert tudom, hogy nincs olyan sok már neki hátra (nemcsak agyi problémái vannak, hanem már mozgásszervi is).
Szóval, miközben egész nap azt érzem, hogy milyen jól vagyok és minden milyen jó, pillanatok alatt ragad magával egy-egy ilyen érzelmes mozzanat és máris könnyes a szemem.
Nagyon nehéz dolgok ezek, mégis nagyon kedves amit írtál.
VálaszTörlésBorzasztó a cicás is, és a többit is rossz átélni, átérezni.
Meséli egyik kolléganőm, hogy elment a barátnőjéhez látogatóba, akinek 15 éves a cicája. Nagy szeretetben él a cica, de mégis egy nagyon öreg hölgy már. Na, ahogy meséli ezt a kolléganőm, elsírta magát, neki 4 cicája van otthon, belegondolt ő is, ahogy Te is a kutyusoddal kapcsolatban.
Elhiszem, szerintem aki nagyon szereti az állatait és ragaszkodik hozzájuk, nehezen beszél ilyesmiről és ha mégis, sokan vannak, akik könnyen elsírják magukat... Hozzám ma pl. a patikába jött egy bácsi, meghalt sajnos a kutyusa, akinek eddig mindig hordta a gyógyszereket. Most visszahozta egy zacskóban, ami megmaradt, hogy adjuk oda annak, akinek kellhet...és állt ott, nagyon szomorúan, kis öreg bácsi, szinte könnyezett is...és annyira szomorú, szívbemarkoló volt az egész helyzet, hogy azt éreztem, muszáj másfelé elnéznem, meg elkezdenem matatni az asztalon, mintha valamit csinálnék, mert mindjárt elsírom magam. Visszaadta a törzsvásárlói kártyáját is, mert azt mondta, tudja, hogy többé már nem lesz kutyája és kicsoszogott...nekem meg nagy levegőket kellett vennem és sűrűn pislognom, hogy ne sírjak. :(((
Törlés