vasárnap, január 2

2021 → 2022

  2021.

Egész nagy posztot akartam szánni annak, hogy összegezzem a 2021-es évemet, de végül nem úgy jött össze. Most így, már az új év második napján nem is gondolok annyira a tavalyi évre, hogy hosszú, terjedelmes poszt készüljön belőle, úgyhogy csak azt írom le, ami most így, kutyafuttában eszembe jut róla. Összességében azt gondolom, hogy jó kis év volt 2021. 
  • Lett egy jó, teljes munkaidős állásom, amit szeretek. Persze, lehetne jobb is, de azt gondolom, hogy ez csak rajtam múlik és hogy mindig van jobb. Én januárban nagyon boldog voltam, hogy itt kezdhettem el dolgozni és már nem csak beugrósként számítanak rám, ahogy előtte félévig volt. A csomó jó oldala mellett persze rossz oldala is van bőven, pl. az, hogy munkanapokon az egész napom oda, konkrétan egész nap dolgozom, este 8-ra érek haza. És amikor ezek a napok besűrűsödnek, csak jönnek és jönnek egymás után megállíthatatlanul, attól nagyon be tudok fordulni, mert olyankor nincs időm magamra, nem látom Gábort, iszonyúan elfáradok és a lakást, főzést se tudom menedzselni olyankor, ami nekem pedig nagyon fontos. Rossz még benne, hogy sokat vagyok a dobozban a plázában, amit egy levegőtlen, fénytelen bezártságnak élek meg a legtöbbször. Sokszor zavar még a munkatársaim hanyagsága. És hát valljuk be: az, hogy főnököm van és ő rendelkezik az időmmel. Ez a bajom nyilván nem specifikusan erre a munkahelyre vonatkozik, hanem mindenhova, ahol eddig dolgoztam, de hát ez van. Majd rendelkezem az időmmel én saját magam, ha meg merem egyszer lépni azt a szintet. Viszont amiért nagyon örülök: hogy az öreg kutyám mindig velem lehet munka közben, hogy ilyen aranyos emberek a főnökeim, hogy testhezálló munkám van, amihez értek is, hogy nem keresek rosszul (annyira azért jól sem, de én ennek a fizunak is örülök), hogy Marcipán gyógyszeréhez 23 ezer helyett 16 ezerért hozzájutok és aminek még talán a legjobban: hogy vannak szabad hétköznapjaim és a beosztás kérések egy hónappal korábban leadhatóak. (És van fizetett szabadság, ami nekem eddig csak ritkán adatott meg.)
  • Két nagy, levegőben lógó dolog is lezajlott 2021-ben. Az egyik a költözés volt. Már tavalyelőtt terveztük, illetve sokszor szóba került, de én azt hiszem kicsit mindig hárítottam, mert valahol féltem tőle. Végül a nyár közepén megtörtént: kiköltözünk a házba. Maga a költözés nem volt fenékig tejfel, sok stresszel és munkával járt, szerintem kb. 500 kör volt, mire ténylegesen mindenünk lent volt. Örültem, mert megszabadultam a gonosz belvárosi szomszédoktól és mert egy ilyen csodaszép helyre költözhettem. Voltak fenntartásaim, mert egyszer már laktam egy évet a 17. kerületben és akkor nem szerettem ott lakni. De aztán később rájöttem, hogy akkor sem maga a hely volt a probléma, hanem az, akivel akkor éltem. Egyébként egész lassan illeszkedtem be a családba, mármint az "ottlakásba", mert sokáig tudok nagyon zárkózott lenni és lassan nyílok meg. Az elején zavartak is dolgok, főleg az állatokkal kapcsoltban, hogy féltettem őket, meg egyszerűen csak a tudat, hogy sosem vagyok otthon egyedül, meg hogy közös a kert, ilyesmi dolgok. Most már, így félév távlatából egész máshogy látok dolgokat, nagyon szeretek ott lakni, igazi otthonnak érzem és soha senki nem feszélyez, sőt, egyre szorosabb családtagoknak érzem Gábor családját. Meg azért rendesen el is vagyunk szeparálva, só sincs arról, hogy egymás szájában lennénk. A környék pedig, hát valami csodaszép, igazi kertvárosi övezet, sőt, annál is több: inkább a kertváros és a vidék ötvözete. Pécel közelebb van hozzánk, mint a kerület belseje, ezért sokszor oda járunk át tankolni vagy vásárolni, sőt, én már edzőtermet is ott keresek. 
  • A másik ilyen nagy volumenű dolog az volt, hogy vettem egy autót és ténylegesen megtanultam vezetni. Tavasszal lett meg az autóm, ami, ha az én töketlenségeimet nézzük, nem biztos, hogy valaha meglett volna. Tudom, hogy ezt a lépést nagyobb részt Gábornak köszönhetem, aki sokkal jobb ezekben a dolgokban, döntésekben. Nem lép átgondolatlanul, de lép. Nem olyan, mint én, aki sokszor inkább ezt mondja: ezt még át kell gondolnom, majd egy évig megint nem történik semmi az ügyben. A nyár a gyakorlás jegyében telt és augusztusban már egyedül jártam vele. Azóta szereztem azért egy kis rutint és közben tél is lett, múlt héten ónos esőben mentem haza a sötétben, de épségben, nagy csúszkálások nélkül sikerült hazaérni. Nagyon szeretem az autómat és aggódás sincs már bennem induláskor, kivéve egy pici, ha idegen helyre megyek vele, de ez is csak addig tart, míg nem lesz sokkal több gyakorlatom benne.
  • 2021-et menyasszonyként töltöttem. Többször volt szó tényleges esküvőről, de az év első felében olyan bizonytalan volt minden a covid miatt, hogy nem terveztünk esküvőt. Utána meg terveztünk volna, de a házasságkötőterem, ahol esküdni szeretnénk, már tele volt erre az évre. Plusz a templomba se jutottunk el egyszer sem, ahol Gábor szeretne elvenni. Plusz a család és az ismerősök felől is kaptuk ezer és egy elvárást, úgyhogy egy kicsit el is ment a kedvünk az egésztől (nem a házasságtól, hanem magától az esküvőtől). Egyelőre tovább élvezem a menyasszony létet, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Az a lényeg, hogy boldogok vagyunk, szeretjük egymást. Nekem általában eszembe se jut az esküvő. Persze szeretnék, de valahogy az van a fejemben, hogy inkább már túl lennék rajta, úgyhogy én azt se nagyon bánnám, ha csak egy szűk, családi körben tartanánk meg. A nászútra viszont annál jobban vágyom!
  • Voltunk 2021-ben is rengeteg szép helyen. Nekem a kedvencem az Őrségben töltött pár nap volt és a nomád balatonozások. Voltunk idén néhány koncerten is és moziba is eljutottunk. A színház még mindig kimaradt a közös élményeinkből, mert bár vettem két jegyet, de később eladtam őket, mert nem szerettem volna három órán keresztül maszkban ülni a meleg színházban. Megvettem életem első biciklijét és ősszel egész sokszor voltunk tekerni. 
  • Sokszor fogytam és híztam, váltakozva. A sportot azt nagyon keveselltem idén, sokkal többet szeretek mozogni és sokkal jobban is érzem magam tőle. A hajamat levágattam nyáron, amit aztán megbántam, de nem tudom mit csodálkozom, ugyanis mindig nagyon megbánom a hajvágást. Remélem jövőre nem kap el megint a hév, hanem hagyom megnőni. Sokszor ettünk nem túl egészséges kajákat, viszont rászoktunk arra, hogy szabadnapokon csak kétszer eszünk egy nap (ez nem tudatos, de bőven elég egy kései reggeli és aztán 4-5 körül egy korai vacsora). Az év második felében megint nagyon sokszor és erősen fájt a fejem, ahogy a stresszes, túlhajszolt időszakokban szokott. Életemben először voltam körmösnél, amire rögtön rá is kaptam és azóta is járok mindig vissza. 
  • 2021-ben nem tanultam semmit. Nem jártam se suliba, se tanfolyamra. Nem olvastam el egy könyvet sem és nem néztem túl sok filmet angolul sem. Ezek mind hiányoznak. Az olvasás a legjobban, aztán az angol, és rögtön utána az is, hogy valamit tanuljak. Idén szeretném ezeket mind visszavezetni. 
  • Ami rossz volt 2021-ben az a rengeteg bizonytalanság a vírus körül, az emberek egymástól való elszakadása, a maszkhordás, az albérlőm kiválasztása, az elvetélésem és az öröm elvesztése, az orvosok érdektelensége és vállvonogatása, két baráti kapcsolatom elvesztése (amiről aztán nem írtam, de sírtam miatta sokat és a mai napig álmodom velük), illetve a mindig felszínre bukkanó önértékelésem, hogy nem vagyok elég jó, elég szép, elég kedves, egyszerűen csak nem vagyok elég.

  2022.
  • Nagyon szeretnék fejlődni a munkában. Nem látom itt magam sokáig, mert nem elégít ki, valami nagyobb falatra vágyom, ami feladat, ami munka, ami kihívás. Amit teljesíteni kell. Vagy itt maradok még, de közben elkezdek valami mást is. Kétféle sulin is gondolkodom. Illetve amire tényleg vágyom, az valami saját biznisz, de még mindig várom az isteni sugallatot, hogy mi lehetne az.
  • Több szabadidőt, több énidőt szeretnék. Többet olvasni, elmélkedni, írni. Többet sportolni, többet lenni a szabadban, többet találkozni a barátaimmal. 
  • Fejlődni a vezetésben, megtanulni párhuzamosan parkolni, országúton előzni merni (ez nem olyan fontos, de egyszer legalább szeretném kipipálni). Idén szeretném kicseréltetni a kuplungot, venni egy jobb oldali visszapillantót, megcsináltatni az egyik légzsákot, ami nem működik.
  • Szeretném rendben és önuralommal véghez vinni a diétámat. Jó ételekkel, finomakat főzve, nem szenvedve, nem éhezve. Szeretném, hogy mindig legyen időm bevásárolni és megfőzni és akkor nem lesz vele gond.
  • Szeretném, ha a kutyám velem maradna még ebben az évben végig és idén karácsonykor is ott aludna a karácsonyfa mellett, ahogy tavaly tette. 
  • Szeretnék csináltatni sminktetoválást, megnöveszteni a hajamat, illetve továbbra sem tettem le az ezüstös hajról, ami ugyanúgy tetszik, mint fél évvel ezelőtt, amikor lebeszélt róla a fodrászom. Szeretném levetetni az egyik kiálló anyajegyemet, ami már nagyon zavar egészségügyi és esztétikai szempontból is. Az éves szűrésekre is időben szeretnék elmenni. Ezekkel mondjuk nem szokott gond lenni, kivéve a fogorvossal, ahova tök mindegy, így is megyek minden évben, csak egyszer jó lenne úgy menni, hogy nem akkor megyek, amikor már baj van. 
  • Szeretnék szép helyekre eljutni, nagyon vágyom pl. egy olasz vagy szlovén útra Gáborral. Tervben van még Szentpétervár is. Külföldön még egyszer sem voltunk együtt (ja de, Szerbiában, de az olyan volt, mintha itthon lettünk volna).
  • Szeretnék sokat biciklizni, jógázni, futni, úszni. A zumba szuper lenne még, bárcsak lenne valahol Pécelen zumba óra!
  • Azt kívánom még, hogy Gáborral ugyanolyan szép és harmonikus legyen a kapcsolatunk, amilyen eddig volt. És hogy az élet ajándékozzon meg minket egy kis angyallal.

2022, a Tigris éve
Boldog Új Évet!

4 megjegyzés: