Nekem a szabi első napján nem igazán volt kedvem sehova menni, de Gábornak igaza volt: akkor mégis mit akarok csinálni?? Én is ezt szoktam tőle kérdezni, amikor már unok mindenféle passzív programot és rám jön a mehetnék. Úgyhogy most ő is joggal tette fel nekem ezt a kérdést. Elmentünk végül moziba, amihez (szintén) nem sok kedvem volt (csak a szokásos, mostanában semmi nem jó...), de a mozi végül szuper volt. A Nightmare Alley c. filmre ültünk be teljesen random, mert nagyjából az követezett a műsoron, amikor odaértünk. Szuper volt a film, jó hosszú, de nagyon izgalmas és szövevényes, az 1940-es években játszódik, nagyon ajánlom megnézésre bárkinek. Rég láttam ilyen jó filmet. A film előtt benéztünk az IKEA-ba is és inspirálódtunk kicsit, én már nagyon szeretném átrendezi a nappalinkat (és a konyhát is), egyelőre ez főként pénz kérdése. Kaptam Gábortól egy nagyon szép, kék köves fülbevalót, amit csak nézegettem a kirakatban, mire ő rögtön megvette nekem. Nagyon boldog voltam és azóta természetesen azt hordom. Valamint cukormentes vanília szirupot is kaptam tőle (karácsonyra kaptunk egy szett kávéhoz való szirupot mindenféle finom ízben, csak hát addigra nekem kiderült az IR, így én azokból nem ihatok, most már viszont nekem is ott a cukormentes egy jó kis vaníliás cappuccinohoz).
Másnapra én iszonyúan rá voltam készülve a biciklizésre vagy kocogásra vagy akármire, de ugyanolyan rossz idő volt, mint előtte lévő napokon, a beígért 20 fok csak mese volt habbal. Délután már csavarta a fákat a szél és borogatta le a cserepeket a tetőről. Úgyhogy a napot megint bent töltöttük, én halat sütöttem és kétféle salátával készültem a másnapi utazásra, olvastam egy csomót, meg aludtam -mi mást lehet ilyen időben csinálni, hiszen még az eső is esett...
Pénteken utazunk le Nagymarosra. Sajnos nem én vezettem, mert az autóm nem lett kész. Délelőtt le is értünk, nővéremék is megjöttek. Első napra sütögetést terveztünk, én hoztam a salikat és a sajtot, tesómék a húsokat. Csaptunk is egy isteni lakomát, aztán sétáltunk egyet a környéken, de sajnos az idő most se volt kegyes hozzánk, ahogy ez aztán egész hétvégén így volt... Végig 8-9 fokok és közben persze hideg szél. Reggel még olyan hideg volt, hogy fáztunk a teraszon kávézás közben, este pedig már olyan hideg, hogy bezavart minket a házba, hiába akartunk kint iszogatni (már aki, én is vittem magamnak egy irsait, hogy 1-1 pohár belefér, de aztán végül nem kívántam és nem ittam). Összességében jó volt a nyaralás, mert nevettünk mindenen, de azért voltak bosszantó dolgok. Elsősorban az, hogy szerintem koszos volt a jacuzzi. Mikor bekapcsoltuk, sötétes lett a víz színe, fura szaga volt (nem fertőtlenítő szag) és mielőtt még beleültünk volna, szőrszálat is láttunk benne. Én mondjuk nem ültem bele, csak álltam benne pár percig, aztán úgy döntöttem, hogy nem ér annyit. A többiek is követték utána a példámat, úgyhogy egy próbafürdés után már nem is ment bele senki, ki is kapcsoltuk. Megírtam ezt a tulajnak, aki azt magyarázta, hogy a víz a tisztítószertől kapja az opálos színt. Sajnos engem ez nem győzött meg. Úgyhogy a szombati programunk az volt, hogy átkompoztunk Visegrádra, elmentünk a leányfalui strandra és ott fürdőztünk egyet a gyógyvízben. Utána elmentünk enni Gábor egyik kedvenc helyére (Patak vendéglő, Kismaroson), majd hazafelé megálltunk a Sakura cukrászdában amiről már napokkal korábban olvastam, hogy mindig tartanak mindenmentes sütiket. Kétféle volt nekik, egy csokis és egy mangós, én kértem egyet-egyet. A csokis nagyon jó volt, a mangós se volt rossz, de az kevésbé ízlett (pedig nagyon szeretem a mangót). Utolsó nap még maradhattunk volna tovább a szálláson, de valahogy az időjárás nem hozta meg a kedvünket, úgyhogy 11 körül elindultunk haza. Aztán már telepedett is rám a letargia, ahogy a közelgő hétre gondoltam, szinte szótlanná váltam egész délután, egyszerűen nem tudom mi van velem. Úgyhogy ma, amikor bejöttem dolgozni, épp itt volt a főnököm, én pedig felmondtam.
Bátor vagy, hogy felmondtál, de olvastam az előzményeidet, így nem csodálkozom.
VálaszTörlésKár, hogy az időjárás bekavart a mini szabidba, de azért jó kis program volt, picit kikapcsolt.
A rossz kedved okozója meg távozzon tőled! 😍
Köszönöm Orsi!
TörlésSzerintem sem csoda, hogy felmondtam, bár csodaként éltem meg, amikor realizálódott bennem, miután elment a főnököm :D.
Úúú, tényleg klassz, hogy felmondtál, mindig olyan jó elszabadulni egy lelket tépázó munkahelyről!
VálaszTörlésIgen, szerintem is, annyira nem volt már jó... :/
TörlésMicsoda fordulat a bejegyzés végén :)
VálaszTörlésGratulálok! Tutibiztos jó döntés volt.
Köszi, bízom benne én is, de nem hiszem, hogy megbánnám. :)
TörlésWoow! Kíváncsian várom a folytatást :)
VálaszTörlésKöszi, én is kíváncsi vagyok és tökre izgulok is... :)
Törlés