Ma orvosnál voltam megint, de csak vérvételen, ez a ciklus 21. napján lévő hormoncsekkolás. Nagyon várom az eredményt. Nekem már az elejétől kezdve van egy sejtésem, kíváncsi vagyok, hogy beigazolódik -e (progeszteron hiány). Orvos után terveztem összefutni Marcival, de szokás szerint nem ért rá, ezen már meg se szoktam lepődni, bár minden egyes alkalommal, amikor beszaladok valamiért a városba, ráírok, hátha... Viszont ma reggel úgy döntöttem, hogy orvos után nem megyek el nagybevásárolni. Ennek két oka volt: az egyik, hogy azt érzem, mindig nagybevásárlással töltöm el a szabadnapomat, a másik, hogy elhatároztam, addig nem veszek kajákat, amíg el nem fogy, ami itthon van. Én utálok pazarolni, szerintem ételt kidobni vétek és csak nagyon kivételes esetben szoktam, ha már muszáj. Az olyan típusú maradékot, ami nincs agyon fűszerezve/paprikázva/hagymázva, oda szoktam adni a kutyának. A többit megeszem. Gábor sajnos kicsit finnyás, ő harmadnap már nem eszi meg ugyanazt (én ehhez hozzászoktam az évek alatt, amíg egyedül éltem, és általában egy főtt ételt három-négy napig ettem, amíg kitartott). Abban is finnyás kicsit, hogy a felbontott tejtermékekről nagyon hamar kitalálja, hogy már nem jók...tej, sajt, tejföl...én nem érzek rajtuk semmit, de ha már bontva vannak három-négy napja, ő már mellékízt érez...szóval ezeket is én szoktam megenni (vagy Marcipán). De nem is ilyesmi ételekről beszélek, hanem tudom, hogy van a fagyasztóban háromféle hús, több adagra porciózva, van fagyasztott zöldség, töltött gombóc, akármi. Kapásból tudnék most készíteni gyrost, csirkemellből bármit, főzelékeket, rántott sajtot, sült kolbászt, túrós csuszát stb. És most el is döntöttem: amíg ezek nem fogynak ki, én bizony el nem megyek az Auchanba! Hoztam persze friss pékárut , zöldségeket és sajtot, de ehhez elég volt egy kisebb, útba eső bolt és nem ment el vele alsó hangon is két órám, ahogy az Auchannal szokott... (Gábor anyukája persze más, ő lent tartja és spájzolja -nekünk is- a tartós élelmiszereket, de mondjuk ő ráér vásárolni, meg szerintem szeret is elmenni nézelődni.)
Délután úgy döntöttem, hogy lemosom a kocsimat. Iszonyú koszos volt, konkrétan sárosak voltak az ablakai is. Akartam venni egy nagy szivacsot a mosáshoz, de persze elfelejtettem, viszont volt itthon egy nagy kefe, úgyhogy azzal estem neki. Elég hamar meg is voltam a suvickolással, utána négy vödör víz kellett, mire mindenhonnan lemostam a tisztítószert. Mivel a slag nem működött, ezért az emeletről cipeltem le egyenént a vödröket, minek nekem konditerem? Most csillog-villog, új illatosítót is tettem be. Tegnap este Gábor kicserélte az egyik hátsó izzómat is, mert nem működött az indexem (hehe, vicces volt így közlekedni), és most már az is, és a féklámpák is remekelnek. Kedden lesz lecserélve a gumi és beállítva a futómű, ami jó lesz, mert múltkor nem mondtam hülyeséget: tényleg balra húz a kocsi, főleg nagyobb sebességnél lehet érezni. Sajnos a szereléskor elállítódott a futómű, ez előfordul. Viccesen megjegyeztem a főnökömnek a héten, aki az autómról érdeklődött, hogy a következő havi fizetésemet utalhatja közvetlenül a szerelőknek, ugyanis összeszámoltam a kis Fiatom elmúlt havi költségeit és bizony már egy teljes havi fizetésemet felemésztette.
| ma felavattam az új, tavaszi dzsekimet, imádom |
| autómosás után, elégedetten |
Oh, hogy ugyanazokat a vizsgálatokat csináljuk épp:) Nagyon drukkolok neked, hogy minden eredmény jó legyen.
VálaszTörlésKöszönöm szépen, én is Neked! :)
TörlésEzek szerint Ti is babát terveztek?
Lehet hülyén hangzik, de én most kivételesen örülnék, ha vmi nem stimmelne, mert akkor meglenne a ludas. Lehetne gyógyszerrel kezelni, meglenne a probléma gyökere. Ha viszont ez is mind jó lesz, akkor az orvos szerint a következő vizsgálat a petevezeték átjárhatósági vizsgálat, amit annyira nem szeretnék, mert kb,. mindenhol azt olvastam róla, hogy fájdalmas, még a kórház weboldalán is fel van tüntetve. És az ára is igen borsos.
Én igazából csak szeretném tudni, hogy minden oké-e velem, ha tervezésre kerülne a sor. Jövő héten megyek petevezetékre, de próbálok nem ráparázni, állítólag csak 10 perc:) míg a vérvételeken semmi nem jött ki, biorezonancián ezer dolgot találtak, bár ezt meg picit fenntartásokkal kezelem.
Törlés+1 a jó látni és szép vagy kommentre :)
TörlésKözben mások is írtak privátban és arról számoltak be, hogy tényleg nem fájdalmas beavatkozás, úgyhogy már megnyugodtam ezzel kapcsolatban.
TörlésKöszi lányok:)! :-*
Míg panelban laktunk mindig felébredtem mikor Gábor dolgozni ment, de amióta családi házba költöztünk, bár felébredek mikor megszólal a rádió neki, de amint kimegy a szobából vissza tudok aludni. Szerencsére az emeletre nem hallani fel, ha lent készülődik :)
VálaszTörlésNagyon csinos vagy!:)
Köszönöm! :)
TörlésMi is házban lakunk, de most még elég hülyén van megoldva minden: a tetőtérben van egy nagy szoba, ott alszunk, ott vannak Gábor cuccai és egy onnan nyíló kisszobában van jelenleg a hűtő. Én már régóta szeretném otthonosabbá, praktikusabbá tenni, de valahogy nehezen jutunk el addig. Elvileg eggyel lejjebb költözünk majd egy másik szobába, ahol lesz az új háló és akkor ott csak az ágy lesz majd tényleg és remélem, hogy nem lesznek ilyen problémák. Előbb a hőszigetelést kellene majd ott megoldani. De így szerintem már én sem fogok teljesen felébredni, mire elmegy... :D
Mielőtt lehangszigeteltük volna a lakásunkat a szomszéd lakásból hallottam ahogy felkapcsolták a villanyt... Szerencsére én ha alszok, el lehet vinni felőlem az ágyat :D Ráadásul én hatkor megyek aludni, kizárt, hogy engem a férjem felébresszen ebben az órában én akkor még nagyban dolgozok :))) Kézfelemelés jár??
VálaszTörlésHahaha :DD, bent a kis lakásomban én is áthallottam mindent a szomszédból (és gondolom ők is tőlünk). Amúgy én is jó alvó vagyok, de egy húszperces csörgés-zörgés-villany égetés valahogy már túl sok. Egyébként kérdeztem már Gábortól, hogy nem tudna -e picit halkabb lenni, vagy kisebb villanyt kapcsolni, de nem értem el vele semmit...én még, ha úgy alakul, hogy én kelek korán és ő még alszik, a kávécsészébe is úgy teszem be a kanalat a konyhában, hogy nehogy csörrenjen. Láttam erről múltkor egy vicces videót, a csaj is mutatta, hogy hogy kávézik reggel, amikor még alszik a család, cserébe mikor a férje kávézik, olyan, mintha szándékosan csörömpölne, 100x keveri meg a kávét :D
TörlésAnyukám ezért cserélte le az összes kiskanalukat műanyagra :D
TörlésJól tette :DD
TörlésNálunk Ladó halk típus, de én úgy alszom, mint a nyúl: arra is felébredek, ha leesik egy levél a szobanövényről. Ezért minden reggel másfél órával korábban kelek, hogy együtt kávézzunk reggel. Ennél fogva estére majdnem ugyanolyan fáradt vagyok, mint ő, ezért igazi jó gyerekként este 8kor már ágyban vagyunk, 9kor pedig szinte mindig alszunk. Persze van úgy hogy én tovább fennmaradok, na olyankor másnap reggel nem vagyok valami lelkes az együttkávézással kapcsolatban. :D
VálaszTörlésEz nagyon aranyos, hogy felkelsz hozzá :). Gábor is felkel hozzám néha, hiába alhatna, hogy együtt igyuk meg a kávét.
TörlésFhuu mi is nagyon korán fekvők vagyunk, kb. ugyanúgy, mint Ti :), én sokszor már alszom 9kor. Mikor közös szabadnapunk jön, mindig beszéljük este: holnap 9-ig fel se ébredünk! 10-ig ki se mászunk! Aztán a valóságban: fél 7 körül már kukucskálnuk a másikra, 7kor már valaki felteszi a kávét...ennyit a nagy ágyban maradásokról... :D