(álmaimban) Amerika visszainteget

  Írtam korábban, hogy nagyon megszigorították a gyógyszerkiadást és egyrészt én nem is adhatok ki semmi vényköteleset, másrészt már ahhoz is szigorúan receptet kell kérni, ami bolha, kullancs elleni tabletta... Tartottunk tőle a kollégáimmal, hogy a sokszor amúgy is agresszív vevők hogy fognak erre reagálni és amúgy persze, voltak szélsőséges esetek, de a többség vagy megértette vagy nem, de akkor is el lehetett csevegni velük a helyzetről anélkül, hogy engem szidtak volna. Szóval szerintem összességében elmondható, hogy az emberek jól reagáltak rá, tudomásul vették és elmentek receptért vagy ezentúl el fognak menni érte. Volt persze, aki lehordott mindennek, be akart jönni a pultba, volt, akinél hívtam telefonon a főnökömet, mert azt mondta, hogy addig nem megy ki a boltból, amíg oda nem adom, és voltak, akik megsértődtek, mintha mi hoztuk volna ezt a hülye szabályt (amivel amúgy mi is szintúgy rosszul jártunk) és fennhangon közölték velem, hogy nem jönnek ide többé: szaros pár ezer forint, megveszem akkor az orvosnál, hagyjanak engem békén, maguk idióták!! 

Nem tudom, hogy a hosszú pihenésnek köszönhető, vagy annak, hogy már megkezdtem a visszaszámlálást az itteni hátralévő napokból, de úgy tűnik, most kötélből vannak idegeim. Amióta visszajöttem a szabiról, nem húzom fel magam semmin és senkin, türelmes vagyok mindenkivel, megvonom a vállam arra, aki sérteget azért, mert nem kap tőlem (szabálytalanul) gyógyszert. Valahogy a munkanapok se tűnnek végtelennek, a héten eddig az összes nap, amikor dolgoztam, szinte elszaladt. És közben a főnökeim nem traktálva, de apránként csepegtetve adagolják, hogy mennyire szeretnék, ha maradnék, hogy lehetne akár új munkaköröm, fizetésemelésem, annyira szeretnek, annyira jó lenne, még szívecskét is küldtek nekem chat-en. Azt is kikötötték, hogy hát jó, akkor sok sikert az új helyen...de ha MÉGSEM jön össze, vagy nem tetszik, bármikor visszavárnak. Tudom, hogy bruttó bejelentés ide, kézhez kapott nettó oda (egyik se mozdult még egy fikarcnyit sem fél éve), de nekem azért jól estek ezek a szavak.

És közben még olyan is történt, pont amikor Olaszországban nyaraltunk, hogy rám írt a volt amerikai főnököm unokaöccse, Jacob, hogy mi a tervem nyárra? Nem szeretnék kimenni idén dolgozni hozzájuk? Még nem késő, még gyorsan le tudjuk papírozni, szaladjak be egy vízumért a nagykövetségre, ők meg már veszik is a repülőjegyemet. Nagyon örültem az ajánlatnak, de visszautasítottam. Most nem úgy áll az életem, hogy hónapokra itt hagyjam azt: új munkahelyem lesz, nyár végén férjhez megyek, előttem az egész nyár, tele programokkal, Gábort se hagynám itt, de a kutyámat se. Azért nagyon megköszöntem a lehetőséget, és hogy gondoltak rám és azt is megírtam, hogy esetleg jövőre. Erre azt válaszolták, hogy jövőre is nagyon örülnének, szóljak majd időben, ha már tudom, akár már januárban. Nem tartom amúgy valószínűnek, de nem is zárom ki teljesen, mert nem tudhatom, hogy egy év múlva mi lesz. Mindenesetre tudom, hogy ott lesz a lehetőség és abban is 100%-ig biztos vagyok, hogy Gábort is tudnám vinni (mindig fiúhiány és lányuralom van, pedig több lenne a fiúknak való, nehezebb munka, de így a lányok szokták azokat is megoldani, vagy a fiúk, de akkor ők kétszer annyit dolgoznak, mint a lányok). Mondjuk ha újra kimennék, nem 7 hónapra mennék, hanem csak 3, nagyon max. 4-re. Az órabérem is magasabb lenne, tudnék már mindent, teljesen kiszámítható lenne minden, vezethetnék is (mert már tudok - nem emlékszem meséltem- e milyen volt ott kint a próbavezetésem?), és ó, az angolom is fejlődhetne tovább. Bármennyire volt is szuper a három éve kint töltött nyár, azért a szívem mélyén nagyon elveszett és magányos voltam és sírtam is sokszor. Most ez más lenne, otthonosan mozognék, ráadásul egyedül sem lennék magyarként, hiszen ott lenne velem Gábor... Szóval én nagyon örültem a megkeresésnek és nem vetem el a jövő évi lehetőséget, majd meglátjuk.

Az új helyemmel is egyeztettem, felhívtam őket a héten. Abban maradtunk még pár hónapja, hogy majd keressük egymást és pontosítunk. Nővéremtől jöttek olyan információk, hogy már számolnak velem, tudják ki lesz a párom, melyik csoportban leszek és állítólag egy összevont értekezleten is szóba kerültem. Felhívtam hát a jövendőbeli főnökömet, aki augusztus 26-ra tűzte ki a belépésemet és felsorolta, hogy milyen papírokat kell addig beszereznem. Egyébként pont, szeptember első hetében az iskolában is végzek, úgyhogy nagyon klappol minden. Annyit még elárult, hogy rögtön bedobnak majd a mélyvízbe (tipegő csoportot kapok) és hogy ki lesz a párom, aki a nővérem szerint egy nagyon aranyos lány. 

Most, hogy ennyi minden kisimulni látszik, és a júliusi szakmai gyakorlatom is le van szervezve egy budai bölcsiben, a jelenlegi főnököm pedig fejet hajtott előtte, már csak tanulnom kell a vizsgákra és élvezni a nyarat. 

Régen éreztem ezt, hogy minden ennyire a helyén van.