Vasárnap leköszöntem a patika színpadáról, nagyon felszabadító érzés volt. Egyedül a tőlem balra lévő üzeletben lévő csajszitól búcsúztam el, nagyon aranyos volt, pedig nem álltunk olyan közeli kapcsolatban. A tőlem jobbra lévő boltból végül nem köszöntem el senkitől. El akartam, de aztán amikor készültem a záráshoz és indultam, nem volt kedvem. Jóban voltunk ugyan, de azért nem annyira és az utolsó csávó is, aki vásárolni jött, elvette a kedvemet a nagy búcsúzkodásoktól. Ő azt hitte, hogy jóban vagyunk, nem is voltunk mondjuk rosszban sem, de nekem nem tetszett sosem a stílusa, meg az sem, ahogy a kutyájával bánt. Kérdezte, hogy másnap is én leszek -e, mert jön majd fülmosót venni, amire elég lett volna annyit mondanom, hogy nem, de én hülye mondtam, hogy nem, mert képzeld, ma volt az utolsó napom itt. Kérdezte, hogy hova tovább, meséltem és olyan őszinte fintor ült ki az arcára, hogy leszívesebben a fejére engedtem volna a bolti rácsot. Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem hogy napközben még kiszaladtam pár apróságért a boltokba és vettem egy üveg minipezsgőt, hogy itthon koccintsuk Gáborral, ha hazajöttem. Mire visszamentem a boltba, épp megjöttek a főnökeim búcsúzkodni. Olyan ciki volt, remélem nem látták meg a pezsgőt. A pezsgőbontás annak szól, hogy nem kell többé a vevőket kiszolgálnom, nem pedig annak, mert otthagyom a főnökeimet, akiket azért én nagyon szerettem. Én amúgy világéletemben kifogtam a nagyon aranyos, jófej és közvetlen főnököket, nagyon szerencsés vagyok. Ők is teljes mértékben ilyenek. Szóval lángba borult az arcom, mert megijedtem, hogy meglátták nálam a pezsgőt, de szerintem nem vették észre. Azért jöttek, hogy elbúcsúzannak, megöleltek, kicsit beszélgettünk, és kaptam egy kis búcsúpénzt is. Erre nem számítottam, sose kaptam még sehol ilyet. Amerikában be volt harangozva, hogy távozáskor mindenki szokott még egy kis dugipénzt kapni pluszban a nagyfőnöktől, de pont abban az évben, amikor én voltam kint, nem kapott senki. De amúgy se számítottam most sem semmire, ellenben nagyon jól esett. Valamint felajánlottak még egy itthon végezhető, kis pötyörészős munkát, ha néha ráérnék a webshoppal foglalkozni, frissíteni, termékleírásokat készíteni, egyebek. Nagyon örültem neki, ezzel eddig is szívesen foglalkoztam. Részletekbe nem mentünk, mondtam, hogy az augusztus részemről sztornó, de térjük vissza rá pár hét múlva. Nagyon örültek neki. Este aztán megittuk a pezsgőt kettesben, beszélgettünk, röhögcséltünk és rólam olyan nagy kövek görültek le, hogy másnap reggel így ébredtem: helló új élet!
Azóta egy napunk volt, ami valódi vakáció volt, a hétfő. Bicikliztünk, aludtunk, elmentünk Budakalászra és sétáltunk az Omszki-tó körül, voltunk a házasságkötőben, én kiválasztottam az új nevemet, elmentünk a Rexbe, a régi munkahelyemre egy darab pecsétért (ahol azt mondták az ottani dokik, hogy be lehetne adni a kutyámnak a szteroid injekciót az epilepszia függvényében is, szóval...), este meg együtt grilleztünk a családdal. Nagyon szuper nap volt.
Utána kezdődött egy kis ámokfutás a munkaügyi központtal, aminek még nem tudom, hogy mi lesz a vége. Háborogtam már múltkor is egy sort azon, hogy a kézzel írott, kis harmónikafüzetre hagyatkozva döntenek, így utólagosan pótoltam mindent abban a kis irományban. Azt hittem, hogy innentől meg vagyok mentve, de persze nem. Tegnapra kaptam időpontot ide a kerületi kormányablakba az ügyfélkapun keresztül, egészen pontosan erre a tárgyra: "álláskeresési járadék megállapítása iránti kérelem". Örültem, hogy el lehet itt is intézni, erre pénteken hívtam fel a figyelmemet egy hölgy az információs vonalon "nem kell elmenni a foglalkoztatási osztályra, elég ha a helyi kormányablakba bemegy". Engem persze mi fogadott tegnap, amikor a sorszámommal az ablakhoz szólítottak? Hogy ezt nem lehet itt elintézni, csak a munkaügyi központban. Nevettem egy sort, majd megkérdeztem az embert, hogy akkor miért tájékoztatnak félre a telefonban és miért enged az ügyfélkapu időpontot foglalni egy olyan ügyre, amit az adott helyen nem is lehet megcsináltatni? Aranyos volt amúgy, nem rá voltam mérges, de muszáj volt feltennem a kérdést...
Chapter 2: ma délelőtt berobogtam a Katona József utcába minden papírommal. Izgultam, mert életem első belvárosi vezetése volt teljesen egyedül és a parkolástól is féltem, hogy nem lesz hely, majd körözök, és mi lesz, ha meghúzok parkoláskor egy kocsit?? Semmi nem volt, tökéletesen bementem és tökéletesen megálltam. Az összes hülye félelem csak a fejemben létezik. Aztán itt is nagyon kedves volt az ügyintéző, de azt mondta, hogy "hááát az összes kilépő papír kellene, mármint 2019 óta az összes helyről, ahol eddig dolgozott". Inhale. Exhale. Mondta, hogy próbáljam meg megkeresni őket, jobban járok úgy. Időpontot is adott, pénteken várnak majd vissza és nem kell sorba állni, szólítani fognak. Itthon szinte minden meglett, csak az egyik helyről, pont a Rextől nem találtam meg a kilépő paksamétámat, de ezt elengedem, akkor ne vegyék figyelembe, úgyis csak négy órára voltam náluk bejelentve, mindegy. Szerencsére minden mást megtaláltam, ami szerintem kész csoda. De ami nekem még mindig hihetetlen: ők ezt tényleg nem látják az OEP/APEH/NAV/akármi oldalon?? De miért nem?
Hamar lecsillapodtam az eset után, mert arra koncentráltam hazafelé jövet, hogy ne rontsam el az M3-asról a M0-sra való kihajtót és utána örültem, hogy végül is olyan kedves volt velem tegnap meg ma is mindenki, és végül is sínen van. Közben az oltári sok teendő közül pipa a teljes vérkép, mert tegnap reggel még ott is voltam és kész van az erkölcsi bizonyítványom is. Most már csak 2-3 hivatali ügy és 2-3 orvosi látogatás és talán egyszer végre a végére érek mindennek??
A gyakorlati naplóval is haladok, 9 oldal van készen a 20-ból. Állhatnék jobban is, de nem ostorozom magam, elvégre egész nap rohangálok és még ennek tetejében dögmeleg is van megint, ami engem szellemileg is kikészít, gondolkodni is alig bírok ebben a nagy melegben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése