Ma végre elkészültek a kórházi csomagjaim, mind a szülőszobai, mind a gyermekágyi. Nem mondom, hogy kicsi volt a kórház listája, ráadásul csomó minden volt rajta, amit venni kellett és nem kaptam elsőre vagy másodjára sem. Ami legutoljára lett meg, az a kismama vagy szoptatós hálóing, amit mindenhol aranyáron láttam, csak azért, mert van rajta elől 5 gomb...végül egy noname butikban találtam tűrhető áron gombos hálóinget, ami nem nagymami-style, sőt, még egész aranyos is (rózsaszín, pöttyös, cicás). Most délelőtt pedig rögtön ezzel kezdtem a napot a konyha rendebetétele után, nehogy úgy járjak, ahogy általában, hogy "ma összekészítem a kórházi pakkot, de előtte takarítok pár órán keresztül, bevásárolok és főzök..." Mert eddig az ilyen tervekből még nem született meg egyszer sem a bepakolás. Szerdán a fürdőszobának álltam ugye neki, kis fertőtlenítés, pakolás volt a terv, meg a kád és a mosdó kimosása, ehhez képest 2 és fél óra múlva realizáltam, hogy még mindig a fürdőben vagyok és épp a beszáradt körömlakkokat selejtezem, meg a csempét pucolom körbe... Tény és való, nagyon szép, tiszta és jó illatú lett az egész fürdőszoba és mindkét wc, de a végén kb. az ágyig alig volt erőm elmenni, hogy leüljek.
A csomagokra visszatérve, én kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy tényleg ennyi minden kell...konkrétan nyaralni kevesebb cuccal szoktam menni. De megnéztem más kórházak listáját a Honvéddal szemben és igazából még a Honvédé a konszolidáltabb lista. Megvettem ezt-azt, ami volt a listán, de rengeteg mindent kaptam is nemrég szült barátnőktől. Mindegyik listán volt csoki és szőlőcukor is. Azokat is csomagoltam, de egyelőre nem tudom elképzelni, hogy csokit majszolok a szülőszobán...mondjuk az egész procedurát és fájdalmat sem tudom előre elképzelni, amíg át nem éltem, úgyhogy nyilván nem hülyeség a listán az édesség.
Természetesen a babának is becsomiztam mindent, ami a listán szerepelt. Mondjuk ez még változhat, mert jövő héten megyek a 36. heti ultrahangra, ahol már kapok több infót arról, hogy mekkora most és kb. mekkora lesz születéskor, tehát valószínűleg kerül még ki a táskából kisbabaruha, mert jelenleg 50-től 62-es méretig csomagoltam (ahogy a listán szerepelt).
A hazajövetelre is összekészítettem a hordozót pokróccal, meleg overállal és kis sapival, de azt majd csak Gábor hozza, ha jön értünk.
Nagyon izgulok! 💙


Hát nagyon cuki ezt így egyben látni, izgalmas. 36. hét máris?
VálaszTörlésÜgyesek vagytok, vigyázz magadra!
:-))
Köszi! 😊
TörlésIgen, nagyon cuki! És nagyon-nagyon várjuk már. Mondjuk nem panaszkodhatunk, mert tényleg rohan az idő. Pikk pakk és itt lesz velünk ez a kisfiú. 💙
Jajj ez olyan izgalmas időszak! :) Jó babavárást!
VálaszTörlésIgen, iszonyú izgalmas. Köszi! :)
Törlésannyira szép időszak ez, még olvasni is jó :)
VálaszTörlés❤️
TörlésHidd el, a hálóingekből minél több van, annál jobb... amikor belövelt a tejem, egy darabig folyt mindenfele, nem győztem cserélni a hálóingeket. A babáknak meg nálunk nem kellett vinni cuccot, ott adtak rugikat és mindenfélét a kórházban, csak pelus kellett és az öltözék, amiben haza szerettük volna hozni. De úgy szerettem ezt a fészekrakós időszakot és annyira szeretek olvasni is róla itt nálad! Jó babavárást :-)
VálaszTörlésSzerintem kórháza válogatja, olvastam, hogy van, ahova tényleg nem kell rucit vinni, viszont itt a Honvédos csoportban meg azt olvastam, hogy valakit még le is szúrtak, mert nem volt nála 62-es ruha és amiket vitt, azok kicsi voltak a babára.
TörlésA hálóingre vonatkozóan nekünk 5 darabot ír a kórház a listán, de én így is csak hármat vettem. Itthon nem hiszem, hogy majd azokban leszek, nekem a top, póló kényelmesebb.
Valóban csodás a fészekrakás időszaka, én is élvezem. Köszi! :)
Nekem anno anyukám a kínaiban vett, mondjuk nem érdekelt, hogy nagymamai style. Véres, dzsuvás lesz úgy is. Itthon meg úgy sem kell már. (Amúgy sokkal egyszerűbb a póló meg pizsi gatya, mármint itthon. Mondjuk nekem kicsi mellem van, lehet azért is.
VálaszTörlésIgen, az hogy véres lesz pont a másik szempontom volt, amiért nem akartam túl szép és túl drága szoptatós hálóinget venni. De komolyan, még 19 ezerért is láttam az Astratex meg hasonló oldalakon. Én is a kínaiban vettem azt a hármat, ami van nekem (noname butik=kínai :D).
TörlésItthon én is abban leszek már, kényelmesebb és egyszerűbb, nekem is kicsi mellem van. Amúgy nővérem mesélte, hogy ő úgy emlékszik, nem is vitt hálóinget anno, amikor szült, hanem ő is póló+pizsamanadrágban volt utána, a kutyát se érdekelte. Csak én ilyen kis szabálykövető vagyok, hogy ha egyszer az van a listán, akkor az kell (még így is filózok, hogy 5 helyett csak hármat csomagoltam, nehogy kevés legyen, de hát mit tudom én, még nem szültem soha :D).
A pizsivel a kórházban az a nehézség, hogy izé, a WC-ben gondot okoz...A többit a fantáziádra bízom. :) Nekem pl. nagyon jó volt a nagyzsebes köntös, aminem ilyen rendes "első" zsebe van, nem oldalsó, mondjuk lehet nálatok van a szobához fürdő, itt a folyosó két végén volt közös, rémálmaimba ne jöjjön vissza. Nem kell 3 napi cuccot becsomagolni, majd Gábor visz be újabbakat amikor kell. Nem tudom nálatok hogy van, az itteni kórházban irtózatosan kicsi helyek vannak, tehát nagyon zavaró a nagy pakk. Amúgy se lehet annyi pelust meg iylesmit vinni, meg haza kell küldeni ami dzsuvás lesz. Nem tudod hol tárolni.
TörlésHáromágyas szobák vannak és mindegyikben van van wc és tus. Hely is van bőven, feküdtem már bent, tapasztaltam. Nálunk egy lista van, ruha darabszámokkal feltüntetve és pl. a hazamenős ruha is rajta van. Itt úgy van, hogy szülés után apa átkísér a gyermekágyi osztályra, segít kipakolni, de aztán el kell mennie és utána már ő is csak látogatási időben jöhet be, ami egy héten háromszor van csak. Ha teszem azt vasárnap este szülök, akkor kedd délutánig nem is jöhet be, de akkor már lehet, hogy aznap amúgy is mehetek haza. Ahány kórház, annyi szokás. :)
TörlésMilyen kórház az, ahol nem lehet minden nap látogatni??? Életemben nem hallottam ilyet.
VálaszTörlésHáát pl. a Honvéd, látogatás kedden, csütörtökön és vasárnap délután 4től. Lehet a covid előtt más volt itt is a helyzet, de azóta volt ugye a látogatási tilalom, most még jelenleg ez a rend. :)
TörlésMost képzeld el, hogy van egy másik gyereked is már, tőle is elzárnak napokra? Egy óriási baromság az is, hogy nincs ambuláns szülés.
TörlésSzerintem is az, én is szerettem volna, ha mindennap meglátogat. Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy túlélem és remélem tényleg minden komplikációkmentes lesz és akkor 2 nap múlva haza lehet menni. :)
TörlésItt van ambuláns szülés, bármikor be lehet menni és szülni az ügyeletes orvosnál. De tudom, hogy sok kórházban bizonyos napokon nem lehet szülni, agyrém.
Ambuláns szülés nem ezt jelenti. :) Hanem azt, hogy megszülsz, megfigyelnek 2-3 órát, aztán fogod a gyereket és hazamész. Elég sok nyugati országban működik. Sőt, alapvetően így szülnek a nők.
TörlésJa, ezt nem tudtam. Érdekes és jó is egyben, hogy már otthon pihenhet az ember a babával és a párjával együtt. Én is azt várom a legjobban a szülés után, hogy már jöjjünk hazafelé.
TörlésMondjuk ha csak 2 napot kell bent lenni már az is nagyon jó, nekem az első gyereknél még 5 nap volt, amiből 6 lett (mert nagyon besárgult), a másodiknál 4 nap volt, a többinél meg 3. De én nagyon rosszul éltem meg, igaz nem voltak ilyen luxus körülmények, hogy a szobához van WC meg fürdő. :) Meg sajnos a csecsemősök rémesek voltak.
TörlésGábor anyukája is mesélte, hogy régen 5 nap volt. És úgy emlékszem, hogy nővérem is többet volt bent és anno őt se lehetett látogatni (azt hiszem akkor volt a madárinfluenza). De szerintem a második gyerekkel már konkrétan "kidobták".
TörlésA csecsemősök nem tudom milyenek lesznek nálunk, a FB csoportban többen írják, hogy kedvesek és segítőkészek, de persze mindig van, akinek meg rossz tapasztalatai vannak. Majd kiderül ez is. Én mindenesetre olyan bizalommal és pozitív hozzáállással fogok menni, hogy mindenki kedves lesz, hiszen amikor két éve bent feküdtem a nőgyógyászaton, az összes doki és nővér nagyon kedves volt velem. Amikor kicsekkoltam a zárójelentésemmel és elköszöntem, úgy köszönt el a nővér, hogy reméli legközelebb a szülészetre kell jönnöm :).
A szülésznők mind nagyon kedvesek, és a nővérek is. A csecsemősök sajnos mintha be lennének oltva az emberek ellen (nálunk). Én ezért nem akartam volna bent maradni a kórházban, főleg ötödik gyereknél totális szivatásként értem meg. Ráadásul nekem apukám gyerekorvos, tehát a kisbabára is rá tudott volna nézni itthon is. 2 nap azért csak eltelik valahogyan. :)
Törlés