A másik meg ma délután történt, mentem terhesgondozásra a rendelőbe. Végigmegyek a folyosón, hátra a nőgyógyászatra, leülök. Látom, hogy engem néz egy lány és elindul felém. Gondoltam, biztos ő is várandós és dumcsizni akar a váróban. Mondjuk lehet nem ártana általánosan is hordani a szemüvegemet, mert az egyik volt munkatársam volt a kávézóból, csak nem ismertem fel (mert nem látok rendesen). Ő amúgy a fül-orr-gégészetre jött, de épp gyesen van otthon, úgyhogy megint nem kellett témát keresni, hogy gyorsan elteljen az idő, amíg mindkettőnket szólítottak. Szóval tényleg: kicsi a világ.
Az izgalmakról meg annyit, hogy ma reggel és délelőtt nagyon keveset mozgott, vagyis inkább egyáltalán nem mozgott a baba. Megmondom őszintén, egy kicsit kezdtem már pánikolni. Beszéltem hozzá, simogattam, énekeltem, még vezettem is, de semmi. Végül ittam egy pohár kólát és akkor utána éreztem egy kis halvány mocorgást, így megnyugodtam, de akkor előtte már órákig ideges voltam emiatt. Aztán amikor elindultam terhesgondozásra, akkor kezdett el mozogni, sőt, végig rúgdosott az odafelé vezető úton és még a váróban ülve is. Elmondtam az orvosnak ezt az aggályomat, aki ecsetelte, hogy mit kell ilyen helyzetben csinálni és mikor kell bemenni a kórházba. De remélem azért még egyszer ilyen nagyon nem ijeszt rám!
A másik izgalom meg, hogy még mindig harántfekvésben van a kismanó. Persze van még ideje helyeztet változtatni, de ha a 36. hétig sem akar befordulni, akkor bizony programozott császár lesz a vége. Azt érzem még ezeken felül, hogy iszonyatosan felgyorsul minden. Mennem kell még egy nagy laborra, meg még egy ultrahangra (amiről én nem tudtam, hogy még egy lesz, így még időpontom sincs, kicsit megdorgált az asszisztens, de hát a kiskönyvben sincs benne, honnan kellett volna tudnom?). Aztán három hét múlva megint vissza ide és utána folyamatosan minden héten vissza ide. Kaptam még március 30-ra is egy időpontot, de azt már úgy regisztrálta be az asszisztens, hogy szerinte addigra már meglesz a baba és úgysem kell jönnöm... Hihetetlen, hogy hetek választanak el és lesz egy kisbabám, ténylegesen, teljesen valójában, itt a karomban? Annyira hihetetlen... 💙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése