a harmadik évfordulónk

  Végül nem utaztunk le kedden a Balatonra az évfordulónk alkalmából. Balatonfüredre mentünk volna, egy éjszakára és már nagyon vártuk, de sajnos az utazás előtt egy nappal derült ki, hogy a nagyi mégsem tud vigyázni Lehelre. Gábor apukája ugyanis kórházba került (azóta már hazajött, szerencsére jobban van, bár én nem értem, hogy egy kovidos, aki eléggé rosszul is érzi magát és mindenféle rizikófaktor fennáll nála -szívroham, agyvérzés, cukorbetegség, magas vérnyomás - miért utasítja el a kórházba utalást, hogy aztán egy hét múlva a mentő vigye el, előtte meg itthon szenvedjen, mindegy is, a lényeg, hogy már itthon van és jól van).

Visszakanyarodva az évfordulónkra, hirtelen arra gondoltunk, hogy akkor elvisszük Lehelt is magunkkal, max akkor nem használjuk a wellnesst, hanem sétálunk a parton, ilyesmik...de akkor vettük észre, hogy amúgy teljesen véletlenül egy adults only szállodába foglaltunk. A pénzt ekkora már levonták és hát éppen olcsó sem volt, csak különleges alkalmakkor szoktunk ilyen helyre foglalni. Gábor végül felhívta őket és elmondta, hogy mi történt és annyira kedvesek voltak, mert áttették nekünk a foglalást szeptember elejére és nem számoltak fel semmiféle külön költséget, úgyhogy sikeresen megoldódott (szeptemberben meg a házassági évfordulónk van, úgyhogy tökéletes lesz akkor is az utazás). Bevallom, egy kicsit azért kedvetlen voltam, mert én imádom a Balatont, minden évben nagyon vágyom oda és már nagyon beleéltem magam, hogy megyünk. De azért annyira aztán mégsem lett rossz a kedvem miatta, fontosabb volt, hogy Gábor apukája hogy van és hát örültünk annak is, hogy Lehellel leszünk végül (úgyis csak róla tudunk beszélni és amíg a kiságyában alszik, addig telefonon a képeket szoktuk nézegetni róla). Azért a napunkat így is szerettük volna különlegesség tenni, úgyhogy kitaláltuk, hogy elmegyünk hármasban kirándulni. Én direkt rákerestem úgy a neten, hogy babakocsis kirándulóhelyek és több helyen írták a Vácrátóti Arborétumot, ahova már régóta szerettem volna amúgy is elmenni. A botanikus kert egyébként nagyon szép volt, de szerintem annyira nem volt babakocsi-barát, ugyanis jó sok részen nagy kövekből állt az út, ami szétrázta a gyereket és alig lehetett tolni rajta a babakocsit (pedig nekünk nagykerekű, terep babakocsink van). Na mindegy, de a nagyobb baj az volt, hogy Lehel nem annyira élvezte, sírt szinte végig, csak a végén aludt el a pálmaházaknál, nyűgös volt. Pedig azt hittük jó választás az arborétum, merthogy csendes, hűs, árnyékos, madárcsicsergős stb, de ez most nem jött be. Azon nevettünk nagyon, hogy amikor kitoltuk a gyereket a kijáraton, mosolyogni kezdett, mintha tudta volna, hogy végeztünk. Egyébként a sima, napi séták alatt is szokta ezt csinálni, általában három opció van: vagy (szinte) végig sír, vagy végig alszik, vagy nézelődik és jókedvű -sajnos ez utóbbi ritkán van, inkább balhézni szokott. 

Itthon aztán hamar kidőlt a baba, 5-től már fel se lehetett ébreszteni. Akkor mondta Gábor, hogy öltözzek fel csinosan, mert elvisz meglepi vacsorázni, a nagyi meg őrködik addig a bébi felett. Nagyon örültem, bár pörögtem egy sort, hogy nincs mit felvennem és miért nem szólt előbb, mert nincs kifestve a körmöm stb, de azért aránylag hamar készen álltam. Beültünk a randiverdánkba, szerelmes számokat énekeltünk Bon Jovival és Bryan Adams-szel együtt, aztán hamar meg is érkeztünk Kistarcsára. Az egyik kedvenc helyünkre vitt, ahol megint nagyon jókat ettünk. Most a gundel palacsintára mondom azt, hogy ilyen finoman elkészítve még nem ettem eddig sehol. Nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk, felemlegettük azt a három évvel ezelőtti napot, amikor összejöttünk tesómék házibuliján, majd utána éjszaka átsétáltunk a lakásomba hármasban, Metróval ❤️. Másnap pedig beállított hozzám ebéddel, amit ő készített, meg hozott francia krémest is, majd ebéd után andalogni mentünk a Római-partra (szintén Metróval együtt)... Jajj de jó volt az az időszak! Én már valahogy első perctől éreztem, hogy ő hozzám való és tegnap ő is azt mondta, hogy már egy hét után azt érezte, hogy velem szeretne mindig lenni.

A vacsi után hazajöttünk, Lehel békésen aludt, egészen fél 10-ig, amikor is éhes lett, ezt hangosan jelezte, mi pedig mindketten rohantunk a kiságyhoz, hogy felkaphassuk a kismanót...annyira szeretjük, erre nincsenek is szavak!

az arborétumban legjobban nekem a hatalmas
fák tetszettek

vízesés, olyan gyönyörű volt

ezekről a hatalmas levelekről mindkettőnknek
Lusta Dick jutott az eszébe, aki ilyen levelekből
készített hajót a Macskafogóban

hármasban

ezzel a kismanóval egyszerűen
nem tudunk betelni

Nosztalgia Étterem

desszertek (pedig nem akartunk enni,
mert mindketten fogyókúrázunk...)

imádom ezt az embert