September is still summer

  Amióta Gábornak nincs munkája és itthon van velünk, nagyon lecsökkent a magányos óráim száma, így ez az egyik oka annak, hogy ritkán járok erre. A másik ok pedig, hogy kedvem se sűrűn akad, hogy írjak. Pedig egy csomó minden történik, néha cunami-szerűen telnek a napok és csak kapkodom a fejem. Általában azt se tudjuk, hogy milyen nap van. Én, aki mindig is pedáns, meg okoska alkat voltam, képes vagyok ilyeneket mondani, hogy "kedden utazunk", amikor is szerdára van foglalásunk. Gábor a másik fele, rajta mondjuk nem csodálkozom, mert ő kicsit az a kategória, aki "azt se tudja hol van". Na mindegy, én most valahogy nem bánom, hogy nincs meg ez az erős kontroll bennem, ami általában szokott, és előfordul, hogy aznap reggel jut eszembe, hogy délután pl. orvoshoz van időpontunk. A harmadik ok, amiért nem blogolok gyakrabban, hogy azt a kevéske szabadidőmet, ami van, azt olvasással töltöm. Legutóbb Harper Lee-től szippantott be teljesen a Ne bántsátok a feketerigót!, alig tudtam letenni. Most egy Robert Merle regényt vettem elő (Védett férfiak), még nagyon az elején járok és egyelőre nem rajongok érte, de lehet beindul majd. Amúgy meg rendeltem megint pár könyvet és nagyon várom, hogy megérkezzenek.

Voltunk Gáborral kettesben pihenni. Ez az a foglalásunk volt, ami májusban elmaradt, mert nem volt, aki vigyázzon Lehelre, de a szálloda kedvesen átfoglalta nekünk egy másik időpontra. Vártuk is ezt a két napot, és annyira nem is, mert tudtuk, hogy nagyon fog hiányozni a kisbabánk. Balatonfüredre mentünk egy négycsillagos szállodába, ahol végülis tök jól éreztük magunkat. Ami mondjuk kár, hogy nem ez az első hely, ami szuper wellness szolgáltatásokkal hirdeti magát, amit az ember meg is fizet. Aztán amikor megérkezel, akkor kiderül, hogy a külső medence nem fűtött, a jakuzzi nem működik és a benti medencében se minden elem. Szaunából szintén csak egy üzemel, ott sincs rendes forróság, víz nincs, szaunamester/úszómester nincs, infraszauna nem működik, gőzkabin nem üzemel. Ha karakán lennék, de főként, ha el akarnám rontani annak az egy éjszakának az élményét, amikor majdnem egy év után kettesben vagyok a férjemmel, akkor tuti szóvá teszem ezt a recepción és kérek valami kompenzációt. Így viszont a kezdeti érzés után, hogy megint át lettünk cseszve, elengedtük az egész wellness dolgot, de azért én a balatonfüredi Aura Hotelt biztos, hogy senkinek nem fogom ajánlani. Ami viszont nagyon jó volt, az a hotel éttermének gasztronómiája. Vacsorára étlapról lehetett nagyon fancy ételek közül választani és hát minden irtó finom is volt, a csodálatos tálalásról nem beszélve. A főétel mellett volt egy kis svédasztal is előételekkel, levesekkel és desszerttel, ami szerintem nagyon jó ötlet. Isteni francia sajtokat ettünk, desszertnek pedig kávéhabot választottam, amit azt hiszem itthon reprodukálni kéne. A reggeli szintén így működött, az étlapról hoztak meleg ételt, de közben volt kint a svédasztalon pl. meleg vajas croissant, ami a gyengém. A diétámnak odavágott azért ez a vacsi, meg a reggeli, de egy falatot sem bántam meg. Ami még dicséretes volt a szállodában, az az ágy! Nagyon kényelmes volt, engem este konkrétan beszippantott és reggel alig akartam kikelni. Gáborral aludtunk egyhuzamban vagy 9 órát, de azért elalvás előtt és ébredés után is a kismanó fényképeit nézegettük a telefonon. Azt még meg kell hagyni, hogy a személyzet nagyon kedves volt, de valahogy akkor sem éreztem semmi különlegességet az ott tartózkodásunk alatt, így ide nem fogunk visszatérni (meg amúgy is végig a Mala Gardenről beszéltünk, hogy az kb. ugyanezen az áron ezerszer jobb szálloda és oda még Lehelt is vihetjük, mert ide ugye nem tudtuk volna hozni). Miután kicsekkoltunk, kikaptuk a bicajokat a csomagtartóból és a Balaton mellett kiépített úton eltekertünk Tihanyba. Na ez csodás élmény volt! Mindketten nagyon élveztük, ráadásul útközben Tihanyba szembejött velem a bicikliúton egy lány, akit itthonról ismerek, úgyhogy nagy integetések közepette elsuhantunk egymás mellett. Tihanyban ittunk egy kávét, aztán visszatekertünk Balatonfüredre, beültünk a kocsiba és jöttünk haza. Lehel nagyon örült nekünk, hatalmasokat mosolygott, ráadásul úgy vettük észre, hogy a két nap alatt tanult is egy új grimaszt, azt mutogatta nekünk. Tény és való, hogy rettenetesen hiányzott, úgyhogy októberben is már csak vele utazunk, az biztos!

Ő meg közben 5 hónapos lett és hát valami eszméletlen ügyes és nagyon-nagyon kedves baba. Tényleg ódákat tudnék zengeni róla. Holnap megint oltásra visszük (szegényt), jövő héten pedig úgy tűnik, hogy végre lekerül róla az ortopéd cipő, legalábbis remélem, hogy az orvos elégedett lesz a lábával. A hozzátáplálással is nagyon jól haladunk, de a banán a kedvenc mindenek felett (meg az őszibarack). 

Ami még történt, hogy Gábor végre befejezte a lakást és találtunk is viszonylag hamar albérlőket, akik most pénteken már be is költöztek. Egy pár vette ki, két macskával költöztek be. Nekünk nagyon szimpatikusnak tűnnek és igazából átadáskor is egy olyan jót beszélgettünk velük, hogy észre sem vettünk, mennyire elment az idő...szóval nagyon bízom benne, hogy ezúttal jól választottunk és nem leszünk átverve, mint két évvel ezelőtt. 

Most meg csak egy szokásos meleg hétvége van... Tegnap Gyömrőn voltunk egy barátunknál, aki bográcsgulyást főzött, délután meg itt voltak megint a gyerekek és este fél 9-ig boldogítottak minket. Ma este pedig átmegyünk Gödöllőre, lesz elvileg koncert, amire néhány gödöllői barátunk is kijön. Vonattal megyünk át, szerintem Gáborral még soha nem vonatoztunk együtt. Amúgy meg iszonyat meleg van még mindig, az ősz sehol, csak ez a kánikula megint. Voltunk Lehellel sétálni korábban, én megint úgy érkeztem haza, hogy ömlött rólam a víz, szóval hiába van már szeptember, még mindig háromszor zuhanyozok és öltözök át egy nap. Én már vettem itthonra pár őszi cuccot (egy pulcsit és egy nacit), meg kitettem az asztalra a kis tökkoszorúmat és az őszi sünikét dekorációnak, de a nyár csak tartja magát...

 

5 hónapos kislegényem

egyetlen picikémmel

Tihanyban a bicajommal