Csubi

  Szóval akartam már egy ideje írni róla, mert kb. egy hónapja, miután találtuk (vagyis itt termett) és megbeszéltük családilag, hogy megtartjuk, akkor a kutya elkezdett agresszív lenni. Én rögtön láttam rajta, hogy ez félelmi agresszió, de akkor is kételyeim támadtak vele kapcsolatban. 

Én egy kicsi-közepes termetű, kedves kutyust szerettem volna családtagnak, akit akár gyömöszkölni is lehet. (Félreértés ne essék, nem vagyok híve a gyömöszkölésnek, mármint hogy a kisgyereket ráengedjük a kutyára/macskára és azon nevetünk, hogy hogy kínozza...nem így értem. Hanem hogy ha úgy alakul, hogy mégis gyömöszköli akár egy pillanatra is, akkor se legyen belőle rögtön harapás. Pl. Metró ilyen kutya volt.) Szóval inkább egy kicsit bárgyú, de nagyon kedves, mintsem okos, de magánakvaló kutyát szerettem volna. Megfordult a fejemben a beagle, a bobtail (tudom, nem kicsi!), a spániel, a dalmata, de én a keverékeknek is nagy rajongója vagyok. Azt szerettem volna, hogy a kertben nyugodtan lehessen a kicsinek futkároznia, motoroznia, és ne kelljen közben a kutyát is folyamatosan monitorozni. Meg hogy itt lakhasson fent velünk (mondjuk a bobtail már határeset, de mindegy). Ha beteg, akkor elbírjam és fel tudjam hozni kézben és amikor majd öreg lesz, akkor is tudjam napjában többször fel-le cipelni a lépcsőn a kertig. Ezek voltak a kritériumaim. Aztán megjelent ez a nagy kutya, aki bár még kölyök, de termetre már most nagyobb, mint lent az öreg kau. 

És történt az, hogy amikor már kb. 2 hete itt lakott és épp visszaértünk a sétából (vele), akkor megtámadott engem is. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, ahogy egy ekkora kutya vicsorogva ugatott rám a semmiből. Rácsuktam gyorsan az ajtót, de később kimentem hozzá és akkor megint megnyalta a kezemet. De innentől én elkezdtem félni, vagyis inkább félteni tőle a gyerekemet, mert nekem ez egy ilyen légből kapott támadásnak tűnt. Nem tudom, hogy csináltam-e valamit vagy volt-e valami zaj, amitől megijedt, de nekem elég volt ahhoz, hogy kételyek legyenek a fejemben, hogy akarom-e én ezt a kutyát a gyerekem közelébe. Közben persze őt is sajnáltam, hiszen látszott, hogy fél, retteg. Akkor még behúzott farokkal jött sétálni is. És azért írtam a bekezdés elején, hogy megtámadott engem is, mert Gábor összes barátjával ezt csinálta, anyósomat is megmorogta, megugatta, apósomat is, meg még legelső nap az állatvédő csajt is, aki kijött megnézni. Tudom, hogy ez félelmi agresszió és ki tudja mi volt korábban ennek a kutyának a sorsa, meg ki hogyan bántotta, de ha egy ekkora kutya vicsorog, azért az elég félelmetes. Szóval volt pár ébren töltött órám éjszakánként, amikor ezen járt az agyam, hogy mi legyen. Menjen, maradjon, akarok-e végig félelemben élni, hogy vajon random megtámad-e majd valakit, de ha nem marad, akkor kidobjuk? De hova? Kinek fog kelleni? Sokat aggodalmaskodtam ezen, közben sajnáltam is, mert neki is járna egy szép élet és mi meg tudnánk neki adni. 

Aztán ahogy teltek a hetek, valahogy elkezdett feloldódni a kutya. Megmondom őszintén, én nem sokat megyek hátra hozzá, mert nonstop a gyerekkel vagyok, de amikor Gábor is itthon van, akkor el szoktunk menni együtt sétálni. És a séta már sokkal jobban megy neki, mint egy hónapja. Már nem húzza be a farkát maga alá, hanem kifejezetten lelkes, amikor meglátja a pórázt. Egyre jobban hallgat ránk. Etetni néha hátraszaladok hozzá, akkor nincs vele semmi baj. Viszont nagyon rág, Gábor öccsének az ajtaját már elkezdte lebontani és bent is már ezt-azt tönkre tett, de mentségére legyen írva, hogy kölyökkutya, ez van. 

Most az a felállás, hogy Gábor öccsének a házát és az ahhoz tartozó kertet elválasztjuk kerítéssel és kapuval az első kerttől és akkor ott boldogan hesszelhet a szőlősben és egyedül sem lesz, hiszen sógorom ott lakik. Így amikor leviszem majd a gyereket a kertbe pl. kismotorozni, akkor a kutya el lesz hátul, tehát nem tud majd előre jönni. A normális szocializációhoz pedig ragaszkodom, úgyhogy szeretnék kutyaiskolába járni vele. A környékünkön két suli is van, mindkettő sétatávolságra. Az egyik egy picit messzebb van, mondjuk 30-35 perc sétányira, de a patak mellett visz oda földút, szóval mozgásnak is tökéletes. Viszont megnéztem a honlapjukat és sajnos nem tetszik, amit kínálnak. Tematika nélküli, vizsga nélküli suli, nincs konkrét, keretbe szabott tanfolyam, hanem két oktató van, a foglalkozások pedig szombat délelőttönként és nem tudom...gondolom odamész és éppen azt tanuljátok, amiről éppen szó van...vagy? De nem is lényeges, mert a másik suli rögtön nagyon megtetszett. Az itt van hozzánk még közelebb, a Noé Állatotthonnal karöltve működik és ez is tükörsuli. Nagyon megörültem, amikor ezt megláttam, mert én ugye Metróval is tükörsuliba jártam és szerintem az egy jó oktatási módszer, nekem legalábbis bevált. A tanfolyam 6 hetes, heti kétszer vannak foglalkozások, a végén K99 vizsga és az ára is teljesen vállalható. Az év első tanfolyama már el is indult, éppen ma. Mi erre még nem jelentkeztünk, mert előbb a családdal kell majd összelogisztikázni, hogy valaki mindig tudjon Lehelre vigyázni, amíg tart a suli. De mondjuk a következőre már szeretnék jelentkezni. Már vettem is magunknak egy nadrágra tehető jutifalattartót, a klikkerünk meg szerintem még megvan valahol. Ez a kettő ugyanis az alapfelszerelés. Eléggé várom, szerintem tök jót fog tenni a kutyának is, és nekem is. És nagyon bízom bene, hogy Csubakka rendes, szófogadó és boldog kutya lesz itt nálunk.