szombat, január 6

Csubi

  Szóval akartam már egy ideje írni róla, mert kb. egy hónapja, miután találtuk (vagyis itt termett) és megbeszéltük családilag, hogy megtartjuk, akkor a kutya elkezdett agresszív lenni. Én rögtön láttam rajta, hogy ez félelmi agresszió, de akkor is kételyeim támadtak vele kapcsolatban. 

Én egy kicsi-közepes termetű, kedves kutyust szerettem volna családtagnak, akit akár gyömöszkölni is lehet. (Félreértés ne essék, nem vagyok híve a gyömöszkölésnek, mármint hogy a kisgyereket ráengedjük a kutyára/macskára és azon nevetünk, hogy hogy kínozza...nem így értem. Hanem hogy ha úgy alakul, hogy mégis gyömöszköli akár egy pillanatra is, akkor se legyen belőle rögtön harapás. Pl. Metró ilyen kutya volt.) Szóval inkább egy kicsit bárgyú, de nagyon kedves, mintsem okos, de magánakvaló kutyát szerettem volna. Megfordult a fejemben a beagle, a bobtail (tudom, nem kicsi!), a spániel, a dalmata, de én a keverékeknek is nagy rajongója vagyok. Azt szerettem volna, hogy a kertben nyugodtan lehessen a kicsinek futkároznia, motoroznia, és ne kelljen közben a kutyát is folyamatosan monitorozni. Meg hogy itt lakhasson fent velünk (mondjuk a bobtail már határeset, de mindegy). Ha beteg, akkor elbírjam és fel tudjam hozni kézben és amikor majd öreg lesz, akkor is tudjam napjában többször fel-le cipelni a lépcsőn a kertig. Ezek voltak a kritériumaim. Aztán megjelent ez a nagy kutya, aki bár még kölyök, de termetre már most nagyobb, mint lent az öreg kau. 

És történt az, hogy amikor már kb. 2 hete itt lakott és épp visszaértünk a sétából (vele), akkor megtámadott engem is. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, ahogy egy ekkora kutya vicsorogva ugatott rám a semmiből. Rácsuktam gyorsan az ajtót, de később kimentem hozzá és akkor megint megnyalta a kezemet. De innentől én elkezdtem félni, vagyis inkább félteni tőle a gyerekemet, mert nekem ez egy ilyen légből kapott támadásnak tűnt. Nem tudom, hogy csináltam-e valamit vagy volt-e valami zaj, amitől megijedt, de nekem elég volt ahhoz, hogy kételyek legyenek a fejemben, hogy akarom-e én ezt a kutyát a gyerekem közelébe. Közben persze őt is sajnáltam, hiszen látszott, hogy fél, retteg. Akkor még behúzott farokkal jött sétálni is. És azért írtam a bekezdés elején, hogy megtámadott engem is, mert Gábor összes barátjával ezt csinálta, anyósomat is megmorogta, megugatta, apósomat is, meg még legelső nap az állatvédő csajt is, aki kijött megnézni. Tudom, hogy ez félelmi agresszió és ki tudja mi volt korábban ennek a kutyának a sorsa, meg ki hogyan bántotta, de ha egy ekkora kutya vicsorog, azért az elég félelmetes. Szóval volt pár ébren töltött órám éjszakánként, amikor ezen járt az agyam, hogy mi legyen. Menjen, maradjon, akarok-e végig félelemben élni, hogy vajon random megtámad-e majd valakit, de ha nem marad, akkor kidobjuk? De hova? Kinek fog kelleni? Sokat aggodalmaskodtam ezen, közben sajnáltam is, mert neki is járna egy szép élet és mi meg tudnánk neki adni. 

Aztán ahogy teltek a hetek, valahogy elkezdett feloldódni a kutya. Megmondom őszintén, én nem sokat megyek hátra hozzá, mert nonstop a gyerekkel vagyok, de amikor Gábor is itthon van, akkor el szoktunk menni együtt sétálni. És a séta már sokkal jobban megy neki, mint egy hónapja. Már nem húzza be a farkát maga alá, hanem kifejezetten lelkes, amikor meglátja a pórázt. Egyre jobban hallgat ránk. Etetni néha hátraszaladok hozzá, akkor nincs vele semmi baj. Viszont nagyon rág, Gábor öccsének az ajtaját már elkezdte lebontani és bent is már ezt-azt tönkre tett, de mentségére legyen írva, hogy kölyökkutya, ez van. 

Most az a felállás, hogy Gábor öccsének a házát és az ahhoz tartozó kertet elválasztjuk kerítéssel és kapuval az első kerttől és akkor ott boldogan hesszelhet a szőlősben és egyedül sem lesz, hiszen sógorom ott lakik. Így amikor leviszem majd a gyereket a kertbe pl. kismotorozni, akkor a kutya el lesz hátul, tehát nem tud majd előre jönni. A normális szocializációhoz pedig ragaszkodom, úgyhogy szeretnék kutyaiskolába járni vele. A környékünkön két suli is van, mindkettő sétatávolságra. Az egyik egy picit messzebb van, mondjuk 30-35 perc sétányira, de a patak mellett visz oda földút, szóval mozgásnak is tökéletes. Viszont megnéztem a honlapjukat és sajnos nem tetszik, amit kínálnak. Tematika nélküli, vizsga nélküli suli, nincs konkrét, keretbe szabott tanfolyam, hanem két oktató van, a foglalkozások pedig szombat délelőttönként és nem tudom...gondolom odamész és éppen azt tanuljátok, amiről éppen szó van...vagy? De nem is lényeges, mert a másik suli rögtön nagyon megtetszett. Az itt van hozzánk még közelebb, a Noé Állatotthonnal karöltve működik és ez is tükörsuli. Nagyon megörültem, amikor ezt megláttam, mert én ugye Metróval is tükörsuliba jártam és szerintem az egy jó oktatási módszer, nekem legalábbis bevált. A tanfolyam 6 hetes, heti kétszer vannak foglalkozások, a végén K99 vizsga és az ára is teljesen vállalható. Az év első tanfolyama már el is indult, éppen ma. Mi erre még nem jelentkeztünk, mert előbb a családdal kell majd összelogisztikázni, hogy valaki mindig tudjon Lehelre vigyázni, amíg tart a suli. De mondjuk a következőre már szeretnék jelentkezni. Már vettem is magunknak egy nadrágra tehető jutifalattartót, a klikkerünk meg szerintem még megvan valahol. Ez a kettő ugyanis az alapfelszerelés. Eléggé várom, szerintem tök jót fog tenni a kutyának is, és nekem is. És nagyon bízom bene, hogy Csubakka rendes, szófogadó és boldog kutya lesz itt nálunk.
 

15 megjegyzés:

  1. Nekunk nemet juhaszunk es tacskonk volt gyerekkoromban, de egyszer apukam hozott valahonnan egy kaukazusit. Altalanos iskolas lehettem, mi nagyon szerettuk, sosem bantott minket. Aztan anyukamat megharapta egyszer, akkor mennie kellett :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A harapás szerintem nálunk is hasonló végkimenetelű lenne.
      Sajnálom, hogy ez történt nálatok. :(
      Amúgy, ahogy telik az idő, egyre jobban nem tudom megmondani, hogy Csubi milyen kutya. Most, hogy már nem csontsovány, hanem szépen felszedett és közben nő is, már egyáltalán nem németjuhászos. És szerintem már a kaukázusiság sem 100%, egyre jobban hasonlít a sarpalaninan juhászkutyára, ami a jugoszláv farkasölő. De aztán az is lehet, hogy totális keverék (én erre tippelek.)

      Törlés
  2. Olyan jó, hogy hozzátok került Csubi, biztosan kot fog tenni neki a suli.
    Mi nem jártunk suliba Mex-el, de Gébor meg Bence nagyon sokat foglalkozott vele. Kb fát lehet vágni a hátán, szot fogad, nyitott kapun sem megy ki. Miota ideköltötrünk közöttünk majdnem szerelem van, imádom és szivem szerint beengedném a hézba is (kan németjuhász), de egyelőre nagy az ellenállás. Remélem idén sikwrül végre teraszt kialakitanunk és akkor itt fent is lesz helye (onnan meg már csak egy lépés a bentlét 🙈)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak alapjáraton ilyen kisangyalok, mint akkor ezek szerint Mex. :) De miért nem mehet be? A család többi tagja ellenzi? Én is szeretném, ha Csubinak lenne majd ide feljárása, de az még odébb van és azt sem tudom még, hogy a cicákhoz mit szólna. Drukkolok, hogy Mex benti is lehessen veled, szerintem egy kutyának ez sokat számít, hogy ne éjjel-nappal csak a kertben éljen, a családtól kvázi elzárva (főleg télen, amikor hideg van és a család nem, vagy kevesebbet megy a kertbe, teraszra).

      Törlés
  3. De jól alakul, az írás elején még azt hittem, távoznia kell Csubinak, nagyon drukkolok, hogy okos, és nyugis, megbízható kutyus legyen!
    Sok sikert hozzá! Ági 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági, dolgozunk rajta. :)
      Ma már az egyik 8 éves kis családtagnak is örült, csóvált és szépen hagyta magát simogatni anélkül, hogy ideges lett volna (tehát nem ásítozott, nem lihegett, nem borzolt egyáltalán).

      Törlés
  4. Hú, le a kalappal előtted, hogy esélyt adtál neki, hogy nem azonnal elvitetted, hogy elviszed iskolába, és hogy bizalmat szavaztál neki. Kívánom nektek, hogy boldog és békés és vidám és szeretetteljes kapcsolatotok legyen egymással. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Betty! Nem lenne senkinek szíve kidobni, meg ha már egyszer így döntöttünk, akkor az első problémánál ne hátráljon meg az ember. :)

      Törlés
  5. Ezt hívják felelős állattartásnak, fejet hajtok előtted, átgondolod érzékenyen nemcsak a kutya sorsát, hanem a magatokét és a gyerekedét is. Szuper vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Sokat rágódtam rajta és voltak kétségbeesett perceim, de szerintem is ez a jó döntés.

      Törlés
  6. Drukkolok, hogy jól alakuljon. Engem mióta megtámadott a saját kutyánk és a támadásban kettévágódott a mellem, azóta félek a kutyáktól. Ezután már nem mernék egy gyereket sem kettesben hagyni a legcukibbnak tűnő kutyával sem, már nem bízom bennük. A kutyasuli biztosan segít, de azért legyetek résen, mert nekem azt mondta az egyik tréner, hogy az agresszor kutya jó eséllyel az is marad, kiszámíthatatlanok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Emlékszem a történetre, nagyon sajnáltam akkor is. Azt meg pláne, hogy a rossz tapasztalat óta így érzel, bár teljesen érhető. Gyereket kettesben hagyni kutyával szerintem se szabad sosem, ezt már én is régen megtanultam. Nekem az előző kutyám egy angyal volt, mégsem hagytam volna őt kettesben sem a kisgyerekemmel. Csubival se lesz sose kettesben, sőt, külön részen is lesznek, hiszen Csubi a hátsó kertben fog élni, amit kerítés választ majd el az első kerttől, ahol a gyerek játszani fog. Én is bízom a suliban és főként azért is vagyok derűlátó, mert látom, hogy ennek a kutyának jó az idegrendszere. Kb. ég és föld a különbség ahhoz képest, ahogy pár hete sétált és ahogy most sétál. Akkor még attól is lelapult a földre, ha elment mellettünk egy autó. Most simán jön tovább úgy, hogy megy el mellettünk kocsi. Szerintem biztos, hogy őt bántották és most, hogy kezdi megtapasztalni, hogy itt nem bántja senki, most kezd felengedni és nem belelátni bármilyen mozdulatba vagy hangba, hogy az rá nézve támadás akar lenni. Nem mondom, hogy könnyű lesz, mert a bántalmazott kutyáknak mindig nagyon nehéz a szocializációja, de szeretnénk, ha sikerülne és szerintem jó úton halad már most.

      Törlés
  7. Le a kalappal, hogy nem csak befogadtátok a kutyát, hanem még suliba is viszed. Nem sokan tennék meg ezt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Sajnos sokan választják a könnyebb utat, mert egyszerűen csak nincs idejük/pénzük/kedvük, hogy többet tegyenek bele azon felül, hogy adnak a kutyának enni, meg egy fedelet a feje fölé. Engem az szokott elszomorítani, amikor valaki az örökbefogadott kutyát passzolja vissza azonnal, pár napon belül vagy már másnap...a kutyák nem egy játékpolcról való tárgyak, akiknek azonnal tökéletesen kell működniük, de sokan sajnos ezt hiszik, hogy az örökbefogadott kutya már rögtön tudja majd, hogy neki hogyan kellene tökéletesen viselkednie és megfelelnie az új gazdának.
      Csubi persze megint más tészta, hiszen a támadás, morgás nem csak annyi, mintha mondjuk nem lenne még szobatiszta vagy rágna, de így is megérdemel egy esélyt.

      Törlés
    2. Egyetértek minden mondattal. Több ilyen ember kéne a világra, mint Te.

      Törlés