péntek, február 9

anyajegyes históriám

  Folytatódik az anyajegyes históriám, ugyanis egészen tegnap délig úgy volt, hogy aznap leveszik, de erre végül nem került sor. Már egy sor bőrgyógyászt bejártam vele és sajnos azt kell megállapítanom, hogy ahány orvos, annyiféle diagnózis.

Legelőször még kb. 12 éve mentem el vele a kerületi sztkba, amikor is egyenesen bántóan és kioktatóan küldött el a százplusz éves doktornő, hogy ez egy egészséges anyajegy, jajj most minek akarom levetetni?? Ja hogy esztétikailag? Hát akkor csináljak, amit akarok!

Hagytam utána évekig a témát, bár közben is folyton zavart, mert nem kicsi, kiálló, rossz helyen van, nem szép stb. Amikor elkezdtem járni terhesgondozásra, ott is szóvá tette a doki, hogy nézessem meg. Akkor megnézettem még egyszer, aminek szintén az lett a vége, hogy az akkori bőrgyógyász kb. sóhajtozott, hogy minek zavarom ilyen ártatlan anyajegyekkel... Utána sok-sok nőgyógyász látott a szülés miatt és mind azt mondták, hogy ne várjak vele, vetessem le minél előbb. Szülés után egyenesen elkapott vele kapcsolatban a pánik, mert hogy nagyobb lett, megváltozott a színe...végül magam se tudom már, hogy így van-e ez, lehet már csak beképzelem, de egyébként nekem akkor is nagyobbnak tűnik. Elmentem tehát vele magánba, ahol az összes eddigi doki közül a legbumfordibb doktornővel találkoztam. Ő azt mondta, hogy ez egy papilloma, le kell szedetni, majd ő gyorsban leszedeti nekem jópénzér'. A stílusa után az árajánlatára nem voltam kíváncsi, így megint időpontot kértem a kerületi rendelésre. Kaptam is fél évvel későbbre, ami tavaly novemberre esett. El is mentem, ott egy kedves, de szintén aggastyán bácsi fogadott, ő tűnt eddig a legalaposabbnak. Ő már fibrómát diagnosztizált. De egyetértett abban, hogy le kell szedetni és még ott nézett nekem egy időpontot a lézeres sebészetre. Na én erre vártam hónapokig, amikor is tegnap odamentem délre, hogy végre jól megszabadulok az anyajegytől. Negyed óra várakozás után szólítottak is, de már azt sem értettem, hogy amint beléptem, azt kérdezte tőlem az asszisztens, hogy "maga hogy került ide hozzánk?" Néztem rá kicsit értetlenül, majd mondtam, hogy van beutalóm és a szemben lévő rendelőből adott ide időpontot a főorvos úr. Az asszisztens még hagyján, de a lézeres doktornő is minimum százhúsz évesnek tűnt és ahogy meglátta a fibrómámat, már csóválta is a fejét, hogy ez nem fibróma, ez egy anyajegy és ő ezt le nem veszi. Ehhez rendes sebészet kell, ezt varrni kell, ezt ő nem tudja levenni, jaj-jaj. Ezzel a lendülettel már írta is a beutalómat egy másik rendelőintézetbe. Én ekkor már elég mérges voltam, főleg, hogy az egész délelőttöt végigizgultam a lézeres dolog miatt, amiből végül ugye nem lett semmi. Átmentem a kerület másik részén található intézetbe és felmentem a sebészetre. Behívtak, megint egy idős orvos fogadott, de talán az összes idős közül eddig ő volt a legfiatalabb. Elolvasta a papíromat, megnézte az anyajegyet, majd sóhajozott, könyörgött az ég felé és hitetlenkedve rázta a kezeit, hogy "de miért?" Ő megint csak fibrómát diagnosztizált és nem értette, hogy miért nem lett lézerrel leszedve, és hogy mi ez a hülyeség, hogy varrni kell majd...? Aztán adott időpontot sebészeti eltávolításra, majd utána rájött, hogy a lézeres noteszben nézte nekem az időpontot, úgyhogy várjak, nem jó, mert nekem nem lézer lesz, hanem általános sebészet...végül úgy jöttem ki, hogy jövő hét pénteken elvileg tényleg leszedik rendes sebészkéssel. De én már hiszem, ha látom.
 

2 megjegyzés:

  1. Te jóó ég ez őrületes!! Szegény hogy ezen kell végigmenned... Remélem jövő héten véget ér végre a kálváriád.
    Így elolvasva a sztorit Ross jutott eszembe, mikor senki sem tudja, mi az az izé a hátsóján és végül egy csapatnyi orvos vizsgálja 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is remélem... :)
      Ez a rész nem rémlik, pedig minden részt legalább egyszer láttam. Mondjuk az már jó rég volt... Nekem a szülésem alatt volt még ilyesmi, amikor kaptam az epidurális érzéstelenítést, akkor azt vagy 20 orvostanhallgató nézte végig :D Vagy egyszer gyökérkezelték az egyik fogamat és az orvos nem találta az utolsó gyökeret, ezért sorban átjöttek a szomszéd rendelőkből a fogorvosok és vagy hárman is belenéztek a számba, hogy hol lehet az utolsó gyökér :D Vicc. Amúgy nem találták meg.

      Törlés