Legalábbis eddig úgy tűnik, mert ahogy megjött a február, az én kedvem búcsút intett a télnek és elkezdte várni a tavaszt. Tudom, hogy január elején még arról írtam, hogy idén még szeretnék sok havat és felőlem lehet mínusz is, de azóta eltelt pár hét, volt amúgy hó is, mínusz is és most már egyszerűen csak azt érzem, hogy én készen állok a tavaszra. Persze tudom, hogy a február, és még a március is tartogat minden évben jó kis meglepetéseket, de ha egyszer tavaszi kabátban járok már sétálni és a nap is szépen süt, akkor kinek van már kedve újra sapkát és kesztyűt húzni? Egyébként tegnap még pont felvettem a sapkámat, amikor elvittem Lehelt egy nagy sétára, mert őrült nagy szél volt, amit utálok. De közben mégis melegem lett a sapka alatt, levenni viszont nem akartam, mert a fejem nem bírja a szelet, a fülem is megfájdul tőle. Ma viszont már nem vittem, pedig volt még szél, viszont a tegnapinál is melegebb volt.
Elfoglaltan, de jól telt az elmúlt hetünk, volt benne sok minden. Ki is kapcsolódtunk kicsit, voltunk vendégségben barátoknál, pénteken vigyáztunk az unokaöcsémre, folytattuk a biztonsági teendőket (megoldva a cicaszoba és a vegyszerek kérdése), jókat főztünk. Blogolni viszont alig volt időm és most már kezdem belátni, hogy hülyeség volt előfizetni a Netflixre is, hiszen azóta is az első rész felénél tartok, azaz azóta nem nyitottam meg a sorit, amióta egyik reggel megkötöttem rá az előfizetést. Na de ez legyen a legnagyobb bajom... Regisztráltam viszont a Giggle-re, ami egy alkalmi munkás applikáció és szerintem egész jó munkák vannak rajta. Már most is jelentkeztem volna néhányra, ha van érvényes egészségügyi kiskönyvem, de mivel nincs, ezért jövő héten megcsináltatom, elmegyek tüdőszűrésre is és akkor itt fog heverni egy évig érvényesen. Mármint remélem nem csak heverni fog szó szerint, hanem hasznát is veszem majd, mert tényleg jó lenne dolgozni néha (azért csak néha, mert azért legtöbbet a gyerekemmel szeretnék lenni, de mondjuk heti egyszer jó lenne kiszakadni az itthoni teendőkből). Ami érdekes számomra, hogy amúgy kisgyermeknevelőket is szoktak keresni alkalmi, beugrós jelleggel (ez nem az appon van) és nekem ez kicsit furcsa, bár nem mondom, hogy ha pont meglátnék egy ilyet, akkor nem jelentkeznék rá, már csak kíváncsiságból is. Bizakodó vagyok, Gábor mindig azt mondja, hogy csak ki kell várni és úgyis jönni fog az a lehetőség, amire az ember vágyik (és ez neki tényleg be is szokott jönni). Szóval nem kapkodok, nem hajt semmi, de azért megcsináltatom a kiskönyvet és nézegetem a lehetőségeket.
A tavaszvárással egyetemben elkezdtem a nyarat is várni, vagyis egész pontosan a nyaralást. Még nem tudom, hogy hova megyünk majd és mikor. Az biztos, hogy hármasban maradunk belföldön, meg úgy néz ki, nyárra készen lesz a medence is a kertben és akkor nem valószínű, hogy sokat utazgatunk majd. Persze Balatonra biztosan lemegyünk, azt nem igazán hagyjuk ki egyik évben sem (én legalábbis, Gábor nem járt le gyerekkorában úgy, mint én a családommal, de ettől függetlenül ő is nagyon szereti). Külföldre is szeretnénk amúgy menni, de oda csak ketten és csak valami közeli helyre és rövid időre. Szó van pl. Prágáról, én ott még nem voltam. Vagy akár 2-3 nap Olaszország, az is szuper lenne. De semmi sem biztos még. Azért sem, mert lesznek nagyobb kiadásaink most tavasszal, pl. egy hétszámjegyű fogászati kezelés (ettől eldobtam az agyam) és egy klímabeszerelés a lakásomba, plusz szeretnénk elkezdeni Lehelnek a gyerekszobát és a fürdőszoba is megérdemelne egy kis felújítást...igazából nem is tudom, hogy miből akarok így külföldre utazni :D. Na de nem akkora dolog egyébként, ha idén ez kimarad.
A héten amúgy egész összeszedettnek éreztem magamat és a fejemet is, de most, hogy Gábor nincs itthon, Lehel elaudt, én pedig leültem írni, valahogy semmi nem jut eszembe, amiről írni akartam és a fenti sorok is elég csapongósra sikeredtek. Lehet inkább pihenek egyet én is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése