egybefolyt napok

  Most kicsit nehezebbek a napjaink. Továbbra is 100%-kal állítom azt, hogy amikor itthon van Gábor, akkor a gyerek egyszerűen NEM ALSZIK. Ha el is pilled a karomban, de meglátja hirtelen az apját, akinek elég csak egy kis mozdulatot tennie, máris felkapja rá a fejét és kipattan a szeme és nézi az apját. Meg nem tudom, hogy most csak ez van-e a levegőben, mert tegnap a hálóban is csak úgy tudtam elaltatni már tök későn (értsd: már délután 3 volt és aznap még nem aludt), hogy oké, akkor nem teszlek le, maradj a vállamon és befeküdtem vele a franciaágyba és ott aludtunk együtt másfél órát. Mármint ő, én nem. És eléggé rástresszeltem arra, hogy ohh én most ebben a másfél órában mennyi mindent tudnék csinálni, ami főleg házimunka lett volna, de aztán valahogy megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Hiszen ő az első, az ő igényei és neki most egyszerűen az kell, hogy mellette legyek. A többi dolog tényleg megvár, a blog megvár, a könyv/sorozat megvár, a takarítás megvár, igazából minden megvár. Úgyhogy fél 6-ig bent voltunk a hálóban, utána uzsonnáztunk, ami inkább már vacsora volt, de én még ittam egy kávét 6-kor. Aztán Gábor elment itthonról, mert valahova ment szerelni este 7-re és az esti rutin megint ezerszer könnyebb volt, hogy nem volt itthon, mert kicsit még játszottunk, megfürödtünk, aztán pedig tejet ivott és szépen el is aludt. Olvastam amúgy más anyukáknál is ilyet, hogy ha apa otthon van, akkor a gyerek egyszerűen nem alszik el napközben, szóval nem vagyunk egyedi eset. Gábor szegény meg ezt egyszerűen nem érti, hogy amikor a munkahelyen van, akkor én csak arról számolok be, hogy két órákat alszik a pici.

Valahogy egyébként ez a kedd, szerda és a mai nap teljesen összefolyik. Most tényleg olyan, mintha csak etetnék, altatnék, levegőztetnék. Ja hazudok, mert tegnap volt a fürdőkádban húsz percem olvasni. Az nagyon jó volt, de aztán kiszálltam, mert azt hittem, hogy elalszom a vízben. Végül néztem még egy videót egy japán pékségről, ahogy készülnek a kenyerek, de aztán közben a kanapén tényleg elnyomott az álom. Gábor keltett, hogy menjünk aludni és nem tudom hogy volt erőm az ágyig elvánszorogni, nem is emlékszem semmire. Éjjel meg azt álmodtam, hogy valami szafaripark-féle helyen voltunk Gáborral és egy emeletes tákolmányon álltunk, onnan néztük a vadállatokat. De az egyik oroszlán egyszer csak kiszabadult a karámból és egy pici fekete kutyát kezdett el kergeti és nagyon féltem, hogy a szemem láttára fogja megölni. Majd rájöttem, hogy mindjárt minket is észrevesz az emeleten és a lépcsőn simán fel fog jönni és meg fogunk halni. Szerintem már félig ébren lehettem aztán, mert az agyam hirtelen arra váltott, hogy a lépcső alján már ott állt az autónk és tudtam, hogy csak addig kell elszaladnunk, az talán sikerülni fog. Aztán felébredtem. 

Reggel hamar elmentünk vásárolni, pont a nagy tömeget szerettem volna elkerülni és igazából nem is kellett sok minden. Leparkoltam az Aldinál, de az utolsó sorban volt már csak hely. Mikor leállítottam a motort, akkor rájöttem, hogy ide én nem fogok bemenni. Pont egy hete is eljöttem ilyentájt és teljesen üres volt az Aldi. Most valószínűleg a holnapi ünnep miatt egyszerűen még parkoló is alig volt. Ráadásul az Aldi belül kicsi, nem lehet haladni a kocsival, szóval beindítottam az autót és átmentem az Auchanba. Oda is kár volt elmenni, mondjuk hatalmas tömeg azért nem volt, de hétköznap reggelhez képest nagyon sokan voltak és főleg a kínálattal volt bajom: iszonyú drága volt minden, ráadásul fel se voltak rendesen töltve a polcok pl. a tejtermékeknél. Mindig megfogadom már egy ideje, de most tényleg: nem megyek többet oda. Igazából csak leveles tésztát akartam venni, de azt végül nem kaptam. Ahogy habtejszínt se. Viszont ha már bementünk, megvettem a csokitojásokat húsvétra, merthogy hozzánk még át szoktak jönni a gyerekek locsolkodni. Lehel pedig segített válogatni, úgyhogy végül pár csokinyuszit is vettünk. Jöttünk aztán haza, reggeliztünk, majd valahogy totálisan szétfolyt a nap. Lehelt levittem "kocsit vezetni", nézegettük a kerti tavat, feljöttünk, hintáztunk, kergetőztünk, kipakoltuk a konyhaszekrényt stb. Aztán nagy nehezen elaludt a kismanó, majd apósom torkaszakadtából felordított, hogy "itt a futár!!". Komolyan, két dolog állandó ebben a házban: mindig süt valaki valami süteményt ÉS mindig ordít, hangoskodik valaki. Szerintem most először gorombán le is hurrogtam, de nem érdekel már, francért kell állandóan ordítani meg csapkodni az ajtókat, amikor tudják, hogy itt a baba fent..."jaj bocsánat, elfelejtettem" -ez van mindig.

A futár egyébként nagyon tuti dolgot hozott! Lehel szülinapi ajándékát, ami egy Montessori tanulótorony vagy más néven konyhai fellépő. Szerintem nagyon fog neki örülni, hiszen állandóan a pult/asztal szélén csimpaszkodik és szeretné látni, hogy mi folyik ott. Már kibontottam, nagyon szép, de még össze kell majd csavarozni és hát úgyis csak a szülinapján kapja majd meg. Ráadásul olyat választottunk, ami egy kis asztalkává alakítható át és bele is tud ülni, szóval többfunkciós. Kicsit paráztam, mert amikor múlt héten megrendeltem, akkor utána olvastam nem túl jó kritikákat a webshopról (hetekig tartott a szállítás, más terméket küldtek, vagy nem jó az illesztés), de nekem eddig minden oké a termékkel. A biztonság kedvért azért holnap összetesszük, hogy még legyen idő visszaküldeni, ha valami nem stimmel vele.

Holnap meg március 15. Gábor dolgozik, vagyis délelőtt érkezik majd haza, én mégis megyek reggel a fitt mamis edzésre, mert meg lesz tartva, aminek örülök. Utána meg hazajövünk és várjuk a vendégeket, mert Gábor unokaöccsének lesz a 9. születésnapja, úgyhogy anyósom készül finom ebéddel meg tortával, én meg nagyon örülök, hogy holnap nem kell főznöm.

a tegnap délutánunk

csokitojás lesen

kis sofőröm