osztálytali

  Volt 20 éves érettségi találkozónk és én nagyon hezitáltam, hogy elmenjek-e. Egyrészt még egyszer se mentem el egy osztálytalira sem. Másrészt én nem annyira voltam oda ezért az osztályért. Ez nem biztos, hogy nem az én hibám, hiszen elég kívülálló voltam és nehezen, ritkán barátkoztam/beszélgettem másokkal. Harmadrészt tudtam, hogy azok közül a lányok közül egy se jön el, akikkel jóban voltam (két kis klikk is volt anno, ahova "tartoztam"). Negyedrészt kicsit aggódtam, nehogy szóba kerüljön a töri tanárunk és esetleg kiderüljön, hogy valaki valamit tudott rólunk (nem tudom...ezt most így felnőtt fejjel én cikinek éreztem volna). 

Szóval először csak annyit jeleztem a csoportban, hogy talán, esetleg megyek, de még nem biztos. Utána már viszont konkrét választ vártak, mert annyi kajával készült a főszervező srác, akinek étterme van. Egyébként szerintem azért is kaptam végül kedvet hozzá, mert Gábor is tavaly volt a 30 éves általános iskolai osztálytalálkozóján, ahol ő nagyon jól érezte magát és azt mondta, hogy szerinte egy ilyen eseményre megéri elmenni. Úgyhogy végül igent írtam én is és még azt is megígértem, hogy viszek valami házi süteményt. Ahogy közeledett a nap, egyre jobban ment el tőle a kedvem...vagyis aznap délelőtt rájöttem, hogy nem is kedvem nincs, hanem mintha kicsit inamba szállt volna a bátorságom, hogy nem merek elmenni... Féltem, hogy előjönnek a régi dolgaim, hogy csak ülök majd ott csendben és senki nem lesz rám kíváncsi. De végül megsütöttem délután a süteményt, vettem egy üveg bort és 4 körül elindultam. Minden rendben is volt, amíg meg nem érkeztem és be nem mentem hátra a kerthelyiségbe, ahol már majdnem mindenki ott ücsörgött. Azt éreztem, hogy nagyon örülnek nekem és nagyon aranyos és kedves volt mindenki és rögtön mindenfélét kérdeztek és azt se tudtam, hogy kinek/merre válaszoljak...szóval ez annyira cuki volt, csak én közben valamiért annyira zavarba jöttem, hogy éreztem, hogy nagyon kipirult az arcom és ez elkezdett kicsit feszélyezni. Gyorsan leültem az osztályfőnök mellé, mint valami mentsvár mellé, aztán lassan megnyugodtam és egyébként onnantól jól folytatódott az este. Majdnem végig. Ezt azért írom, mert a vége aztán megint nem volt olyan jó. De az első pár óra valóban szuper volt, jókat dumáltunk, sokat kellett mesélnem, mert mindenfélét kérdeztek a többiek, van aki a kávézót tudta, van, aki Amerikát, mások Lehelre voltak kíváncsiak, vagy éppen Gáborra... Volt finom svédasztalos kaja és az egyik osztálytársam koktélokat kevert, jókat nevettünk, az osztályfőnök meg egyenesen imádnivaló volt, annyira örülök, hogy eljött. És beszélgettem mindenki mással is, ami furcsa volt, de jól esett. Pl. kiderült, hogy az egyik fiú osztálytársam, akivel a 4 év alatt szerintem egyszer se (!!) váltottunk két szót egymással, szóval kiderült, hogy itt lakik Pécelen, tőlünk nem messze és csomót mesélt nekem a gyerekeiről, meg hogy mit dolgozik stb. Az estének aztán egy képnézegetős, nosztalgiázós része következett, ami még mindig jó volt, nagyon viccesek voltak a képek és sok régi történet nekem is így ugrott be, amiket pedig már régen el is felejtettem. Eszméletlen tényleg, hogy mekkora hülyeségeket csinált az osztály...az osztályfőnök is volt, amire szó szerint emlékezett, mert mint mondta, félt, hogy mehet miattunk a börtönbe...szegény. Készültünk amúgy neki egy kis ajándékkal is, aminek nagyon örült. Meg ő is boldogan osztotta meg velünk, hogy neki azóta mi minden történt a gyerekeivel. A töri tanár is szóba került, többek között úgy, hogy jaj de kár, hogy őt nem hívtuk stb. Az osztályfőnök amúgy a mai napig tartja vele a kapcsolatot és annyit mondott röviden, hogy nincs jól, beteg, de küzd. Sajnálom szegényt, de a témához én nem mertem szólni semmit. 

Na és ezek után szerintem kicsit leült a buli, de ekkor már este 10 óra volt. Itt az kezdődött, hogy a csaj, aki végig szívta a füves cigit, csak beszélt, meg osztotta az észt, meg kb. nem érdekelte, hogy már arról szól a buli, hogy ő kikbe volt szerelmes és ezeken röhögött...meg aztán a szervező srác is már arról sztorizott végig, hogy az érettségi utáni nyáron miket csinált a Balatonon egy másik osztálytársunkkal, ami egy ideig még vicces volt, de aztán tényleg csak olyan volt, mintha két ember beszélgetne és a másik tíz meg ülne csöndben és őket hallgatná egy óráig. Én itt elmentem a mosdóba és közben rájöttem, hogy muszáj elindulnom haza, ha el akarom érni az Örsön az utolsó buszt. De egyébként annyira józan voltam, hiába ittam koktélt, mert bort is, hogy simán hazavezettem volna, egyszerűen színjózan voltam, teljesen tiszta volt a fejem. Na mindegy, én álltam neki elsőnek búcsúzkodni, amire rögtön mindenki, hogy "ne már" meg "elrontom a bulit", de el kellett akkor is jönnöm. Utánam mások is mentek, úgyhogy lehet tényleg én voltam a buligyilkos, nem tudom. Kifelé menet még kicsit dumáltam az egyik csajjal, aki egyszerűen ugyanúgy nézett ki, mint anno a gimiben és minden más tulajdonságát is ugyanúgy megtartotta, ha csak még jobban fel nem erősítette (erőszakos típus, mindig minden úgy van, ahogy ő akarja, itt is ez volt). Na és a végén vele kapcsoltban megint azt éreztem, hogy 20 évvel ezelőtt vagyunk, mert ugyanolyan csendesnek titulált engem, meg szerintem magában unalmasnak is, csak ezt nem mondta ki. És tudom, hogy nekem ő senki, meg nem véletlenül nem voltunk mi soha barátnők, de azért másnap már sikerült úgy lecsapódnia bennem a dolognak, hogy utólag azt éreztem, hogy nem is volt olyan jó az osztálytali és hogy a többiek is biztos ugyanolyan csendesnek és unalmasnak láttak engem, mint anno a gimiben. Pedig azért tudom, hogy ez nem így van.