A gyerekszoba.
Eszembe jutott, hogy még nem mutattam meg, hogy milyen szép lett Lehel szobája. Eredetileg májusra szerettük volna, ha elkészül, de szerintem így konkrétan mindennel folyamatos csúszásban vagyunk pár hónapot. Mármint a terveinkkel, rendezgetéseinkkel stb. Szóval így is nagy volt az öröm, amikor nyár végére elkészült a szoba. Végül ősszel már hidegnek ítéltük a szobát, ezért tetettünk be oda is egy hűtő-fűtő klímát, úgyhogy jelenleg az a legmelegebb kis odú a házban, nagyon szeretünk oda hármasban beülni, kuckózni. Lehel is nagyon szereti, már akkor is szaladt az ajtóhoz, hogy "szoba, szoba", amikor még bőven félkész volt. Tudta is, hogy az övé lesz, mert mindig mondogattuk neki. Egyébként akkora hatalmas dolgokat nem kellett csinálni a szobával. Talán a legnehezebb a kipakolás volt és minden kis piszlicsáré dolog kidobása vagy elpakolása vagy sógornőmnek félretevése, mert ez ugye az ő gyerekeinek a szobája volt és még a padló alatt is játékalkatrészek voltak... Egy idő után meg minden is bekerült ebbe a szobába, a "majd valamire még jó lesz" tárgyak stb, úgyhogy ez volt szerintem a munka oroszlánrésze. A glettelés, festés stb igazából már hamar megvoltak, aztán viszonylag gyorsan találtunk szép lámpákat is és meglepően hamar kész lett a villanyszerelés is (mert ugye a férjem hiába villanyszerelő, mindenki más villanya előbb van, mint a miénk, a suszternek lyukas a cipője, ugye). Szekrényeink voltak, ágyat kaptunk egy baráti családtól, ahol már kinőtte a gazdája és igazából ezt az aranyos állatos szőnyeget is, amit ismerősök ki akartak dobni, mert ott a gyereknek már nem tetszett (vagy már túl babás volt neki). Aztán már csak klasszul be kellett rendezni és jól belakni. Azt is terveztük, hogy majd ősztől szép lassan átszoktatjuk Lehelt alvásilag is. Először a délutáni alvásokkal akartam kezdeni és amikor az már jól ment volna, akkor próbálkoztam volna az éjszakaival. Aztán végül csak teltek a hetek és nem vágtam bele, utána meg rájöttem, hogy én nagyon szeretem, hogy egy szobában van velünk. És ezzel az apja is így van. Úgyhogy most még velünk van, mármint külön ágyban, de egy szobában, ahogy babakora óta. Majd jövőre átszoktatjuk, nem vagyunk semmivel elkésve, most így jó mindenkinek. Na de akkor mutatom a szobát:
![]() |
| ilyen volt a szoba kipakolás előtt, vagyis ekkor már majdnem mindent kivittünk |

kiürített állapotban 
mindig volt segítségünk, bármilyen munkáról volt is szó 
az elkészült új szoba
![]() |
| itt pedig már belakva, napjainkban (természetesen miután rendet tettem) |



Milyen klassz lett a szobája, nagyon ügyesek vagytok!
VálaszTörlésAlvás: 18 évesen már nem fog veled aludni ;) mondom ezt úgy, hogy nekünk újszülött koruk óta a saját szobájukban, saját ágyukban aludtak (természetesen voltak olyan éjszakák mikor átvándoroltak hozzánk), az altatás így is egy végtelen történet volt :))
Köszi Dia! :)
TörlésSejtem, hogy nem lesz egyszerű menet. Meg most mér azért is könnyebb altatni a kiságyban, mert az még rácsos és onnan nem tud meglógni, de félek, hogy itt az új ágyból majd kipattan és levesz valami játékot, miközben altatnám :D.
Hű, nagyon klassz lett, ügyesek vagytok, Lehel pedig nagyon cuki!
VálaszTörlésAltatás: az a lényeg, hogy nektek jó legyen, igazából minden úgy jó, ahogy nektek jó (na, milyen okosságokat tudok írni, hahaha)…. 😁😁
Ági
Köszi Ági! 💗
TörlésMegőrülök, micsoda verda! 😍
VálaszTörlésUgye? Hát még ha elindul vele a lakásban, mindenki fedezékbe! (főleg a macskák :))
TörlésTényleg szuper lett és ügyesek vagytok! Nagyon jó ez az új falszín is.
VálaszTörlésKöszi Anszki! Szerintem is szuper lett a szín is, Gábor keverte ezt a kékes szürkét :).
Törlés