napok

  A napokban megint kicsit motiváció-vesztettnek érzem magam. Semmi nagy baj nincs, csak beszippant a monotonitás és nehezen látok ki belőle. Meg az se jó, hogy ez megint felesleges agyalásokat tesz lehetővé. Amik pedig újra előhúzzák a cilinderből az aggódást és a "de mi lesz ha...?" típusú kérdéseket bennem, és aztán szép lassan megint elkezdek szorongani mindenen. Most szándékosan nem keresek állást, mégis szembejön velem ez-az, amik tök jól hangzanak időbeosztásilag. Mármint mondjuk ősztől tök jók lennének. De most úgyse tudok rájuk jelentkezni és nem is akarok, mert jelenleg nem megoldható. Ezen a héten a gyerekemen felül még apósomra is én vigyázok, mert anyósom elutazott Spanyolországba pihenni. Nem ez a baj, menjen csak, de ajjh apósommal annyi baj van, tényleg több, mint a kétéves gyerekemmel. Biztos meséltem már, hogy több agyvérzésen és infarktuson van túl, nem lát túl jól, szenilis, cukorbeteg stb, ezek miatt sokszor a természete sem egyszerű. Nem könnyű kettejüket ellátnom, de azért ilyen szerencsére ritkán van. Mindenesetre várom már, hogy anyósom hazatérjen. A munkákra visszatérve meg, szóval csak olvasom a sok (!) hirdetést és azon agonizálok, hogy bezzeg ősszel tuti nem lesz már egy ilyen lehetőség se. De amúgy minden rendben van. A kisfiam egy igazi fény a monoton napok forgatagában, kedves és aranyos és nagyon sokszor megnevettet. Kérdezek tőle valamit, pl. "nem tudod hova tettük a zoknidat?" és nagy komolyan így válaszol "hát...én...nem tudom anya." Nagyon beindult a beszéde és sokszor olyanokat mond, hogy nem is tudjuk honnan szedi őket. El is kezdtem ezeket írni már egy ideje: fabrikálok, betoppantam, megszeppentem, anya ne bosszankodj!, ez butaság!, most kezdődik a produkció, idenézz Misike!, fürtös kalács, csokit hoz majd a mikulás, köszönöm mikulás, mégis jó lettem mikulás! De a legjobb, amikor már reggel 6-kor arra kelek, hogy az ágyában ugrál és azt kántálja, hogy "rosszalkodni fogok, rosszalkodni fogok". Ilyenkor alig várom a napot :D. Amúgy szokott persze komiszkodni, de általánosságban tök jó gyerek. Most a Kisvakond lett nála óriási sláger. Múltkor feljött velem pakolni a tetőtérbe és ott az egyik dobozból előhúzott egy kisvakondos könyvet, hát azóta jóformán egész nap azt kell neki mesélni. A könyvben egyébként két téli mese van, az egyik a karácsonyról szól, szóval jelenleg semennyire nem aktuális, mégis most van nálunk műsoron. Szerintem a mikulást is ezért emlegeti mostanság. Egyébként rengeteget duplózunk, imádja és tök jó dolgokat épít belőle. Múltkor találtam marketplace-en ömlesztett duplókockákat tőlünk nem messze, tök jó áron, úgyhogy elszaladtunk érte, ráadásul egy nagyobb alapot is vettünk a családtól, úgyhogy azóta rendületlenül épülnek a benzinkutak és fagyizók. Ja voltunk kétéves státuszon is a gyerekorvosnál és a védőnőnél, de annyira félt tőlük, hogy a súlyméréstől is zokogott. Fogalmam sincs, hogy hogyan és mikor fogjuk levetetni a füléről azt a kis bőrkinövést, amivel született. Ha nem ő lenne az első gyerekem, már tudtam volna, hogy korábban kellett volna. De hát a sebészeten azt mondták, hogy ez ráér 2-3 éves korában. Igen ám, de hogy? Egyelőre nem tudom elképzelni. Amikor a haját is alig tudom levágni, annyira nem bírja az ilyesmit.

A legjobb dolog mostanában az volt, hogy elmentünk szombaton a Dunakanyarba biciklizni. Nem kell nagy távra gondolni, én még (mindig) nem jöttem bele az edzésbe, meg a gyerek miatt se akartunk 20 km-nél hosszabb útvonalon menni, mert hajlamos elaludni a biciklis ülésben. Szóval Nagymarosig mentünk autóval, ott bicajra ültünk és Zebegényig meg se álltunk. Még mindig azt gondolom erről a helyről, amit 10 éve is gondoltam, hogy valami lélegzetelállítóan szép. Nem is tudtam hová nézzek, a Dunára, a várra, vagy a szemben lévő gyönyörű tájra? Annyira szeretem! És olyan jó, hogy ilyen praktikusan megcsinálták ezt a bicikliutat. Zebegényben a fiúk ettek egy rétest, meg kicsit vizeztünk a parton, aztán visszatekertünk Nagymarosra. Ott még lébecoltunk fél órát egy játszón, majd nagyon kellemesen elfáradva hazajöttünk. Annyira jót tett fizikailag, mentálisan, mindenhogy, hogy kb. leírni sem tudom. Szerintem ezer éve nem éreztem annyira jól magam a testemben, mint ezután a bringatáv után. Továbbra is tervben van még májusban (júniusban?) a Velencei-tó kör, azt is nagyon várom. Mondjuk oda biztos, hogy csak ketten megyünk majd.