csütörtök, július 24

waiting for a call

  Felvettek az első helyre (ELTE), amivel kapcsolatban már most nagyon izgatott vagyok. Tegnap este derültek ki a ponthatárok. Este 8-kor a kisfiam már aludt, így a nappaliban, a kanapén ücsörögve, telefonnal a kezemben vártam az sms-t. Az üzenet azonban nem pontban 8-kor, hanem 13 perccel később futott be. Ekkora örömre nem is számítottam, mert hirtelen felpattantam és ugrálni kezdtem. Gábor is együtt örült velem, koccintottunk is rá. Jó érzés, hogy újra iskolapadba ülhetek, szombatonként igazolt kimenőm lesz itthonról, előadásokat hallgathatok, beadandókat írhatok és újra lesz egy projekt az életemben, ami az enyém, ami csak én vagyok. Nagyon várom. Egyébként annyira sok pontom volt és ehhez képest annyira alacsony volt a ponthatár azokon a szakokon, ahová jelentkeztem, hogy kíváncsiságból megnéztem, még az orvosira is bekerültem volna ennyi ponttal. 

A munkával kapcsolatban viszont semmi hír. És nem tudom, hogy emiatt vagy valami más miatt, de annyira nyűgösnek érzem magam 2-3 napja... Több mint két hete volt az interjú és én személy szerint nem hiszem el, hogy már konkrétan az interjúk után nem tudja a három interjúztató ember, hogy kit akarnak felvenni és kit nem. Gábor már tök lemondóan beszél róluk, szerinte már felvettek valakit és engem elfelejtettek felhívni. De nekem búcsúzáskor azt mondták, mindenképpen telefonálnak, igen és nem esetén is lesz értesítés ezen a héten...hát ehhez képest jól kimaxolják ezt a hetet, hiszen ma már biztos nem hívnak, holnap meg már péntek van. De én picikét azért még bízom benne, hátha... Bár egyre nő bennem ezzel kapcsoltban a rossz érzés, hogy hétfőn viszont már szülőit tartok a másik bölcsiben. Szóval ha holnap kéne telefonálnom nekik, hogy mégsem megyek hozzájuk, a pofám leszakadna. Ők meg ráadásul már a munkába állás időpontjával kapcsolatban is kerestek múltkor, hogy augusztus 18-tól lennék bejelentve, jó-e nekem. És egyébként szimpatikusak is, szóval nem lenne ott sem rossz dolgom. De ezt a hezitálást, várakozást, feszültséget mégsem bírom, szerintem ez az egész rányomja a bélyegét a hangulatomra. Meg hogy állandóan a telefonomat nézem, írtak-e, hívtak-e, nálam van-e a telefonom, van-e rajta hang stb. Egyébként megint alig köt le valami, olvasni se tudok talán emiatt. Egy ideje szuperül visszataláltam az olvasáshoz és idén már 11 könyvet kiolvastam, ami az előző 2-3 évhez képest nagyon szép teljesítmény. De most már két könyvet is abbahagytam. Nem tudom, hogy csak épp unalmas regényeket fogtam ki, amik ennyire lassan és vontatottan indultak...vagy csak annyira pörögnek a gondolataim, hogy  nem tudok az olvasásra koncentrálni.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, gratulálok a sikeres felvételidhez, a könyvekre szerintem (is) a gondolataid elkalandozása miatt nem tudsz figyelni, komoly döntések előtt állsz. Drukkolok, hogy a legjobban alakuljanak a dolgok, és érezd jól magad! Ági
    🌷🌸🌷

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági! :)
      Egyébként találtam azóta egy jó regényt, ami beszippantott, így szerencsére kicsit ki tudom kapcsolni elalvás előtt a gondolataimat.

      Törlés
  2. Gratulálok a sikeres felvételidhez! <3

    Ha annyi ezresem lenne, mint ahányszor hallottam a "mindenképpen telefonálunk / e-mail-t / postagalambot / futárt.....stb küldünk"; nagyjából soha többet nem keresnék munkát. :(
    Az egyik legutóbbi volt annyira korrekt, hogy legalább nem ígérte meg, hogy hív; de ha engem választottak, akkor viszont mindenképpen keres.
    Biztosan rossz érzés, de én a helyedben elengedném őket, mert ha már most ennyire nem fair a "banda", akkor vajon mire lehet majd számítani tőlük a jövőben?
    A másik bölcsiben meg egy csomó kedves anyuka/apuka/kisgyerek várja a hétfőt, hogy egy ilyen fantasztikus nő legyen a dajkájuk! A főnökök meg a munkatársak, pedig, hogy egy nagyon jó kollegájuk legyen! (Tudom, hogy elcsépelt mondat, de ha nagyon nem OK ott, eljöhetsz bármikor)! <3 <3 <3
    Drukk, hogy minden a legjobb legyen! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Poppy! :)
      Képzed, nekem még nem volt olyan, legalábbis nem emlékszem, hogy interjú után ne írtak vagy hívtak volna vissza, bármi is volt a válasz. Olyan inkább rengeteg, hogy jelentkeztem állásra és soha nem jött semmilyen válasz. Egyébként végül felhívott a bölcsi péntek délelőtt, hogy nagyon nehéz volt a döntés, de nem rám esett a választás. Azért hívtak ennyire későn, mert a két héttel ezelőtti interjún senki sem felelt meg, ezért még ezen a héten is interjúztattak végül. Az volt a baj velem, hogy abszolút pályakezdő vagyok, nulla tapasztalattal és bárhogy sakkoztam, nem tudtak volna mentort adni mellém, ami az első két évben előírás (az állami bölcsikben). Beszélgetünk még kicsit, azt mondta tényleg nagyon szimpatikus voltam nekik és szeretné, ha majd a jövőben dolgozhatnánk együtt, ezért azt javasolta, hogy legközelebb is jelentkezzek hozzájuk, ha látok hirdetést (és már lesz tapasztalatom). Azért kicsit csalódott voltam a hívás után, de nem ért teljes meglepetésként. Aranyos vagy, amiket írsz, jól esik, rám is fér a biztatás, mert bizony már eléggé elkezdtem izgulni, nehogy holnap felsüljek az első alkalommal. :)

      Törlés
    2. Akkor ez talán valami vidéki specialitás. ;) :D Bár, hogy írod, igen ilyen is volt, hogy azt se írták vissza, hogy bikkmakk. Biztosan csak én vagyok ilyen hülyén bekötve, de ha valami olyan cég/társaság nem jelez vissza, akiket amúgy valamiért kedveltem, visszább tud venni az irántuk való lelkesedésemből...
      Akkor visszavontam, hogy gonosz egy banda az állami bölcsi. És talán kicsit sorsszerű is, hogy a jelenlegi helyen tapasztalatot tudsz szerezni, aztán idővel jöhet az álom meló! <3
      És ha lenne pl 10 év tapasztalatod, akkor is kéne eleinte melléd valaki? (biztosan hülye a kérdés, bocsi! :) )

      Remélem, szuperül ment minden hétfőn minden szempontból! <3 <3

      Törlés
    3. Megértem, amit írsz, én is kezdtem már csalódott lenni, amikor ilyen sok napon keresztül vártam a visszahívást. Csak valahol bujkált bennem az érzés, hogy állami bölcsőde azért ilyet nem csinál.
      Egyébként én is úgy fogom fel, hogy talán jobb is, hogy itt kezdek, "kicsiben" és talán kevésbé lesz stresszes, bár ebben most nem annyira vagyok biztos, mert kicsit más a dolgok állása, mint amit az interjún elmondtak (röviden: nem lesz kisgyermeknevelő párom, hanem egy dajkát kapok magam mellé, aki ugye nem nevelő, ergo szinte mindent én fogok csinálni, mindent nekem kell kitalálni...)
      Ha lenne 10 év tapasztalatom, akkor nem kellene mellém mentor, az csak pályakezdőknek kötelező az első 2 évben. És nyilván csak az állami helyeken. Itt nemhogy mentort, de társat sem kapok :D.
      Köszi a drukkot, jól ment, bár nem állítom, hogy egyszer-kétszer nem izzasztottak meg a váratlan helyzetek, kérdések, de összességében jó volt. :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi Vanille! :) Már tökre várom a sulit!

      Törlés
    2. Nagyon gratulálok az egyetemhez és a melóhoz is! Hogy sikerült a szülői?

      Törlés
    3. Köszi Manka! :)
      Jól sikerült, bár voltak váratlan szituációk, amikre mondjuk itthon nem is készültem stb..., de összességében minden jól sült el. Az viszont hideg zuhanyként ért, hogy nem lesz társam, akivel együtt fogok dolgozni, mint nevelő, vagy akitől kérhetek segítséget, hanem csak egy dajkát vettek fel mellém, ami így extra mélyvíz lesz. Bár azóta már eltelt 4 nap és egyre kevésbé látom félelmetesnek, sőt, egészen megugorhatónak is, néha még akár jónak is :). Hogy nagy falat lesz, az biztos, írok majd még róla! :)

      Törlés