ezek mennek, meg a bárányfelhők

  Képes voltam kedden felkelni hajnali 5-kor, kávé nélkül felébredni és elkészülni, beülni a kocsiba és bemenni a belvárosba, parkolóhelyet keresni, bemenni a kórházba, majd amikor elsőnek szólítottak, akkor büszkén bemenni és ott szembesülni vele, hogy a vizsgálatom időpontja nem szeptember 15., hanem október 15.!! 

Ez a rövid kis előszó tökéletesen leírja a jelenlegi állapotomat, amiben vagyok. A-ból rohanok B-be, onnan C-be és közben tele a fejem mindennel is. Egyébként egész jól elnavigálok (mondjuk a fenti példa nem ezt mutatja), de ez a folytonos rohanás és kapkodás nem a kedvencem. Az meg végképp nem, hogy amikor este elaltatom Lehelt és kijövök a szobájából és végre leülnék a nappaliba beszélgetni Gáborral vagy tévét nézni...akkor is eszembe jut valami, hogy jujj azt még most gyorsan el kell intézni. Ha ezt az oldalát nézzük, akkor igen: nagyon várom, hogy vége legyen az egyetemnek. Most ráadásul az is egy katyvasz, mert nem kapunk hiteles helyről semmi konkrét információt. Minden félévben van ugye szakmai gyakorlat, ezzel kapcsolatban eddig mindig bejött az első óránkra egy tanár és elmondta a tudnivalókat. Most csak ott a befogadó nyilatkozat és a követelmény, tessék, oldd meg, plusz sokaknak (nekem is) most realizálódott, hogy idén oviba is el kell menni gyakorlatra. Aztán, ami még egy kallódó, ám de nagyon fontos információ a csoportban, hogy elvileg ebben a félévben kell konzulenst választani és leadni a szakdolgozati címet. Erről se szólt eddig hivatalos helyről a kutya se, se határidő, se semmi...csak terjeng egy fél információ erről a csoporttársaimnál, hogy de, most kell. Nekem ugye volt egy körvonalazódó témám már egy ideje, de most az inamba szállt a bátorságom a témavezetővel kapcsolatban. Lehet, hogy nagy tudású az a nő, de borzasztó lekezelő stílusa van és pluszban csak rosszakat olvastam róla (a saját tapasztalatom mellett). Úgyhogy arra gondoltam, a pszichológia vizeire evezek és egy ehhez illő, kedves tanárnőt kérek fel. Mások szerint meg ezért vagyok bátor (a pszichológia miatt). Én úgy érzem, az menne nekem, érdekes téma, számomra nem száraz, kutatást is szívesen végeznék. Szóval ezek mennek...

A munka most kicsit hardcore, első gyerekemnek kikaptam egy nagyon okos, de a világ legmakacsabb címét is elnyerhetné gyereket, úgyhogy nem mondom, hogy nem izzaszt meg a beszoktatása. Jelenleg az vigasztal, hogy nem lesz ez mindig így. A társaság az új bölcsiben még mindig cuki, úgyhogy néha kezdem elhinni, hogy jó lesz itt nekem. Múlt héten kötelező elsősegély tanfolyamon is voltam, babát kellett újraéleszteni és gyakoroltunk az epipent is. Egyébként az újraélesztésre még nagyon jól emlékeztem arról a tanfolyamról, amire várandósan mentem el, de nem vagyok benne biztos, hogy élőben nem blokkolnék-e le a stressztől. 

Lehel szépen megszokta és megszerette az ovit, egyszer-kétszer ugyan lázadozva indul el reggel, de mire odaérünk és meglátja az ovis társait, úgy beszalad, hogy néha puszit se kapok. Az ovi amúgy nekem is nagyon tetszik, tele van tök jó programokkal és szerintem az óvónők is nagyon aranyosak. Jövő héten már kirándulni mennek, pénteken pedig szüreti bál is lesz, amire a szülők is meg vannak hívva. Sajnos Gábor nem tud majd eljönni, mert elutazik, de én ott leszek. 

Kutyafronton is éljük világunkat, Brúnó cseperedik és ezzel arányosan egyre rosszabb. Mindent elcsen, mindent megrág, ellopja a pizsamákat, a papucsokat és legtöbbször olyan hévvel játszik, hogy aztán ő lepődik meg azon, hogy bukfencezett egyet. Nagyon szeretjük, imádnivaló. Az oltási sor közepén járunk majd lassan, úgyhogy az utcára ki még mindig nem vihetjük, a kertben viszont sokat vagyunk lent és én egy hete már a pórázhoz is elkezdtem szoktatni (amit nem annyira szeret, de már sokkal ügyesebb, mint pár nappal ezelőtt). Ha nagyobb lesz, szeretném majd vinni kutyaoviba, bár egyelőre nem látom, hogy ez a napirendembe hova férne be. 

Egyébként tegnap volt a házassági évfordulónk Gáborral. De ő pont 24 órázott, én meg 6-ig dolgoztam, úgyhogy nem volt ünneplés. És most ilyen nagyobb dolog nem is lesz, mármint nem fogunk eljutni pl. étterembe vacsorázni. Amit tervezünk, az egy vasárnap ebéd vagy vacsora hármasban, itthon. Gábor azt mondta, készít majd valami különleges dolgot. Tudom, hogy így is szuper lesz!